Szeghalmi Lőrincz: Levelek az árnyékvilágból

levelekazarnyekvilagbolSzeghalmi Lőrincz orvosdoktor nevével feltüntetett, a Levelek az árnyékvilágból címet viselő levélregényt kézbe vevén egy érdekes témakör látszatát keltette, ahogy az 1840-es évek orvostudományába való beavatáson túl egy természetfeletti erőkkel átitatott világba való betekintés ígéretével kecsegtetett, ezáltal még érdekesebbé téve számomra a művet és eme módon sikeresen el is érte, hogy megszerzése után egyből nekiálljak. Már az első soraiban érződött a reformkor régies szóhasználatával és ezzel együtt a múltba történő visszarepítéssel való próbálkozás, mely igen jelesen helyt állt eme kifejezésekkel és szófordulatokkal. A korkép tehát tökéletesen felvázolt, melyben maga Szeghalmi Lőrincz doktor úr avat be bennünket egy általunk ismeretlen levelezőtársnak címzett leveleken keresztül Ung vármegyében megesett különös esetekről és eseményekről.

Akad itt minden, mi szem-szájnak ingere: békákat szülő anya, titokzatos szellemek, boszorkányság, na meg nem kevés vér. Naturalista ábrázolásának nyomán tanúi lehetünk altatás nélküli szemműtétnek, kínzásoknak, haláleseteknek, melyeknek így vagy úgy, de minduntalan részesévé válik Lőrincz. Az elején, ahogy több, látszólag kapcsolat nélküli esetek következtek egymás után, kicsit X-Aktákra emlékeztető vonulatot véltem felfedezni, melynél szintén hihetetlenebbnél hihetetlenebb dolgok kerülnek terítékre, rendes magyarázat nélkül. Ám szerencsére itt kerekedett egy  történet és utána szerencsére abbamaradoztak ezen random furcsaságok szerepeltetése, melyeknek semmi kapcsolódási pontja sem volt a tényleges szálhoz. TOVÁBB →

Robert R. McCammon – Csak az enyém

csakazenyemNem rémlik, hogy eddigi olvasmányaim során találkoztam olyan regénnyel, amelynek sikerült az első néhány oldal után sokkolnia, de Robert R. McCammon amerikai írónak sikerült ezt elérnie a Csak az enyém címet viselő pszicho-thrillerével. A nemzetközi Horrorírók Egyesülete (Horror Writers Association) nem véletlenül ítélte meg 1990-ben a műnek a Bram Stoker-díjat, melyet a horror műfajban kiemelkedő teljesítményért érdemelnek ki az alkotók. Persze ebben az esetben nem azt a tipikus ijesztgetős, misztikummal körbefont horrort kell érteni, hanem a megdöbbentő, kegyetlen és brutális félét, amely rendesen megtépázza a lelki világodat.

A regényben először az erős testalkatú, széles vállú és meglehetősen magas, egyik múltbéli ismerőse által amazonnak becézett Mary világába nyerünk betekintést, aki egy társasház egyik lakásának falai között tengeti visszahúzódó életét, családi idillben egy gyermekkel, akit mindennél jobban szeret, még akkor is, ha többet sír a kelleténél. Ez mind szép és jó lenne, ha  ez a nyitójelenet ebben a hangulatban folytatódna, de néhány bekezdés után már megkapjuk a képet igazi jelleméről, mely ettől az elénk vázolt, meghitt szituációtól kilométerekre fekszik megkínozva, kibelezve, valahol egy kert végében arccal lefelé elásva.

Mary Terrell, vagy ahogy társai hívták, Mary Terror egy radikális terrorszervezet, a Vihar Front fanatikus tagjaként gyártott bombákat, vagy gyilkolt rendőröket a hatvanas években abban a szellemben, hogy amit tesznek, az helyes. A vezetőjük és egyben nagy szerelme, Lord Jack oldalán teljes vállszélességgel és odaadással élte bele magát az általuk vallott államellenes eszmébe, mely mellett  a mai napig határozottan kitartott, persze visszavonultam és megbújva, hiszen az FBI a rajtaütésük óta keresi őket – már amennyien azon a bizonyos napon megmaradtak. A világban szétszéledve próbálták ugyanis hamis, kitalált életüket élni, de Mary nem adja fel a reményt, hogy Jack egy napon megkeresi őt és szerelmük immár végérvényesen beteljesedhet. Egy magazin egyik hirdetésében reménye aztán életre is kel: a sorai mögött egy szervezetükkel kapcsolatos, félreérthetetlen utalásra lesz figyelmes, melyben találkozásra invitálják egy virágnyelvbe foglalt, csak általuk ismert jelentéssel bíró helyre, és ez a felhívás szerinte csakis Jacktől származhat. Innentől kezdve a nőnek egy célja van: felkészülni a férfival való találkozásra és mindent megtegyen, hogy örömet okozzon neki, még ha ez egy gyermek elrablását is jelenti. TOVÁBB →

Susan Hill – A fekete ruhás nő

afeketeruhas_noA fekete ruhás nő a horrorfilmeknek azon szűkebb körébe tartozik, melynek hangulata megfogott annyira, hogy még most is fel tudom idézni a környezetet, melyben játszódott, na meg persze néhány jelenetét is (mondjuk ebből a szempontból a gótikusabb feelinget kölcsönző fekete ruhának köszönhetően nincs nehéz dolgom). Filmtörténeti csodának azért nem mondanám, de kellemes esti borzongást okozott anno. Ez volt az az időszak, amikor még volt egy-két olyan alkotás a horrorok terén, amelyet érdemes volt megnézni, mert vagy a történet volt érdemleges, vagy magával tudott ragadni az egész közeg, amelybe burkolták a cselekményt. Manapság, mint tűt a szénakazalban kell előkotorni valami nézhető példányt, amely nem arra játszik, hogy indokolatlanul zajos hangeffektusaival okozzon szívinfarktust. Na de nem mélyedek ebbe most a kelleténél jobban bele,  inkább a film alapjául szolgáló, Susan Hill által papírra vetett rövid regényre fókuszálnék, mely eredetileg 1983-ban látott napvilágot, ám azóta is megállja a helyét a kortárs könyvek mellett.

Az ügyvédként kenyerét kereső Arthur Kipps visszaemlékezése nyomán kalauzol el fiatalkorának egyik megbízásához, melynek köszönhetően kimozdulhatott a füstös és krémszínű köddel ellepett nagyvárosból egy jóval eldugottabb, isten háta mögötti, ám korántsem unalmas településre. A néhai Alice Drablow hagyatéki ügyében kell eljárnia és ennek érdekében a családi iratokat megkeresnie a nő immár üresen álló házában. A feladat nem egyszerű, hiszen lápos vidéken vezet végig egy keskeny földút a nő egykori otthonához, mely sokszor kerül víz alá, lehetetlenné téve a visszajutást, így kénytelen hosszabb ideig maradni az idő vasfoga által szép lassan kikezdett, ódon ház falai között, hátrahagyva kényelmes szállását. A helyiek sem segítik túlzottan munkáját, hiszen felnőtt létükre meglehetősen szűkszavú célozgatásokba és homályos motyogásba kezdenek, ha csak említésre kerül Mrs. Drablow és a háza, mintha babona övezné személyét. Amikor pedig a nő temetésén megjelenik egy lesoványodott, beteges kinézetű, sápadt, fekete ruhás nő, a dolgok misztikussága csak még tovább fokozódik. TOVÁBB →

David Benioff – Tolvajok tele

„Nem hagyhattuk, hogy túl sok igazság szivárogjon be a társaságunkba, nem ismerhettük be szavakban, amit a szemünk látott. Ha csak egy centire kinyitod az ajtót, érezni fogod a kinti rothadás bűzét, hallani fogod az ordításokat. Így hát nem nyitod ki az ajtót. Csakis a napi teendőkre gondolsz, arra, hogy élelmet, vizet, tűzrevalót kell szerezned, a többit elteszed a háború végére.”

tolvajoktele copyA háború borzalmairól sosem lehet eleget beszélni/írni/mutatni, de az igazság az, hogy aki nem tapasztalta meg a saját bőrén, az sosem fog tudni teljes mértékben azonosulni vele, vagy akár a helyzetükbe képzelni magát, mindössze egy megrázó képet kaphat róla, mely által körvonalazódik mindazon borzalom, melyet a résztvevőknek és az akaratanul is a részeseivé válóknak át kellett élniük.

 Érdekes dolog, amikor az iskola padjai között tanulod az egyes csatákat, hogy ki, mikor, hol és miért aratott győzelmet, tudnod kell az évek mellett a napokat, esetleg még néhány fontosabb nevet, és ekkor még a „meg kell tanulnod és kész!” elv a meghatározó. Nyilván tanára válogatja, mennyire lesz száraz az elsajátítandó tananyag és mennyire képes érdekesebbé tenni az olykor tényleg nem túl érdekfeszítőnek tűnő eseményeket, melyek az elhangzottak és a történelemkönyvek sorai között bújnak meg. Majd pedig kikerülsz a kötelező körök alól és 1-1 szegmens, ember, vagy akár az egész vonatkozásában megnyílnak előtted olyan történetek, amelyek elrugaszkodva a tömény tényektől, azokat felhasználva valóban érdekfeszítő módon igyekszenek visszaadni a megtörténteket. David Benioff amerikai regényíró Tolvajok tele címet viselő, a II. világháború orosz területein, orosz főszereplőkkel játszódó regényének olvasása közben éreztem hasonlóképp, ahogy az alkotó kiragadott egy időszakot és elhelyezte benne a tizenhét éves Lev Benyovot, akit fosztogatáson kapnak rajta, valamint Kolját, akit  dezertőrnek, vagyis az alakulatától megszökő katonának tartanak és emiatt tartóztatják le. Ők ketten egy cellán kénytelenek osztozni, majd pedig együtt kerülnek egy nagy hatalmú ezredes színe elé, de a várt kivégzés helyett egészen más fordulatot vesz sorsuk és a két ismeretlennek akarva-akaratlanul össze kell dolgozniuk, hogy feladatukat végrehajtsák, azaz az ezredes lányának esküvői tortájához egy tucat tojást kerítsenek pár napon belül. TOVÁBB →

Patrick Lee – A futó

patrick-lee-afutoLágy zene szólt a háttérben, miközben halkan szuszognak mellettem. Bágyadt, ködös idő volt odakinn, a távolban csupán egy kisgyermek sírása harsant fel, de röviddel utána el is halt és immár újra  visszahódította uralkodó szerepét a csend a délelőtt további részére, mindezzel tökéletes közeget teremtve a Patrick Lee által papírra vetett, A futó címet viselő regényének elkezdéséhez. A történetnek, melyben az író bemutatja nekünk Sam Dyrdent, az éppen éjszakai futását végző, már az első sorokban reményvesztettnek tűnő embert, akinek személyisége hátterében egy baleset áll, melynek köszönhetően családjától megfosztva kénytelen élni, munkájából visszavonultan. Valaha a különleges erőknél szolgált kiváló katonaként, – na jó, ez kicsit súrolja a klisé határát – de jelenleg semmi nyoma nem látszik ennek. Egészen addig, amíg egy tizenkét éves kislány neki nem rohan egy csapat férfitól való menekülése közben és valamilyen oknál fogva el nem kezd segíteni neki az elrejtőzésben. Nagy nehezen sikerül maguk mögött hagyniuk egy szusszanásnyi időre az üldözőket, ám a lánynak nem sok ideje marad a magyarázkodásra. Rachel nem emlékszik semmire, csak arra, hogy fogva tartott helyéről sikerült valahogy megszöknie és veszélyben forog az élete, ezért Sam immár célt találva sivár életének segíti további sikeres szökésében. Azonban hamar kiderül, nem is lesz olyan egyszerű, hiszen profikkal állnak szemben. Na meg az is, hogy Rachelnek különleges képesség birtokában van. TOVÁBB →

Sarah Lotz – A Hármak

sarahlotz-aharmakÍGY KEZDŐDIK

Mielőtt ténylegesen rátérnék magára a bejegyzés tárgyára, néhány szót mindenképpen szeretnék áldozni a tervezett újdonságokról. Tavalyi évben nem igazán sikerült kiviteleznem azt a blogposzt mennyiséget, amelyet terveztem és amennyi könyvet ténylegesen olvastam (esetleg, ha valakit érdekelne, ITT meg tudja lesni 2015-ben hogy sikerült az évem könyvek tekintetében), de idén megpróbálom minden könyvemet visszaadni online felületen is.

Az eddigiekhez képest, kilépve a komfortzónámból elhagyom a szokásos sémát az egyes regényeknél és viszek bele egy kis fondorlatot: minden elemzést a könyv stílusának jegyében, annak sajátosságaira építve igyekszem majd mondatokba foglalni, belefonva véleményemet és benyomásomat egy-egy mű vonatkozásában. Persze biztos vagyok benne, hogy lesznek olyan könyvek, ahol nem lesz kiemelkedő az írói stílus, hát ott majd más kap hangsúlyt, de legalább – remélhetőleg – nem lesz minden ugyanolyan felépítésű. Na de ennyit a személyes blablából.

ELSŐ RÉSZ
Lelkesedés

tweet1

Már a megjelenéskor felfigyeltem az írónő, Sarah Lotz könyvére – ő egyébként meglepő módon még a Wikipédián sem szerepel -, amit még Stephen King is dicsér, ráadásul egyik művéhez hasonlítják a regény borítóján.

Szégyen-szemre még nem sikerült Mr. King munkásságába beleásnom magam, de azt gondoltam egyfajta kedvcsinálóként funkcionálhat, és jó előfutára lehet. Mondjuk ezekkel az ajánlókkal általában be szoktam fürdeni, mert mindig túl szép, hogy igaz legyen – na meg ne más mondja meg nekem, hogy mit szeressek, maximum a fülszöveg hozzon lázba -, azért a remény mindig ott bújkál bennem ezen sorok között lavírozva.

Részletek az ajánlásokból:

,Ha bárkinek is Stephen King Carrie című könyve jut eszébe erről a regényről, igaza van. Mesterien kitalált, elsöprő lendületű thriller.” (The Guardian)

,,Egyszerűen letehetetlen.” (Marie Claire)

,,Ez a könyv nem ad kegyelmet az olvasóknak: őrült iramban hajtja őket végig a lapokon.” (Independent)

Ennyit előljáróban, térjünk is rá magára a cselekményre, mely a fekete csütörtökkel veszi kezdetét. A nappal, amikor huszonnégy óra leforgása alatt négy repülőgép-katasztrófa történik a világ különböző pontjain és ezekből úgy tűnik, mindössze 3 gyermek kerül ki túlélőként, de ők a csodával határos módon szinte sérülések nélkül keverednek elő a roncsok közül. A világ értetlenül áll az események előtt, sokan terrorcselekményeknek kiáltják ki ezeket, de az egyik gép áldozatától előkerül egy hangfelvétel is a szerencsétlen landolás utáni percekből, melyben különös és megmagyarázhatatlan dolgoknak lehetnek fültanúi és olyan lavinát indít útjára, melyre senki sem számított. A lezuhant gépek körülményeit és hatásukat, valamint a túlélők és rokonaik sorsát dokumentumregény formában tálalja nekünk a szerző,  változatossá téve a megtörtént események elmesélését.

TOVÁBB →