Egy újabb hamisítatlan lélekvesztő könyv | Claire Douglas: Utoljára ​látták

Emlékeztek még a legutóbbi lélekvesztő könyvre, amelytől teljesen leesett az állam? (Ha netalántán nem, ide kattintva el tudjátok gyorsan olvasni.) Nemrégiben volt szerencsém egy újabb kötethez a Tericum Könyvkiadó jóvoltából ebből a részlegből, mégpedig Claire Douglas: Utoljára látták címet viselő thrilleréhez. A No exit után nagyon magas lett az a bizonyos léc és roppant kíváncsivá tett, milyenek lehetnek a kiadó repertoárjának további példányai. A thrillerek esetében elég nehéz már valami különlegeset és egyedit letenni az asztalra, de az a helyzet, hogy az Utoljára látták regény nagyon pozitív és emlékezetes olvasási élményt jelentett számomra és nem csupán azért, mert ez volt hosszú kihagyás után az első olyan könyv, amelyet útközben, tömegközlekedve vettem a kezembe.

TOVÁBB →

Thrillerek, amiket szerettem olvasni

Mondhatni gombamód szaporodnak napjainkban a thrillerek, azon belül is főként a pszicho-thriller fut nagyon, szerintem mindenki – aki kicsit is követi a könyvmegjelenéseket – tud mondani kapásból ötöt, ami mostanában jelenik meg. Talán most jutottam el oda, hogy már én is kicsit megcsömörlöttem ebben a tengernyi történetben, így már nem kapom fel minden egyes példányra a fejem, mert bizony nem mindegyik tud újat mutatni. Szerencsére a legutóbbi választásaim jónak bizonyultak, elég, ha csak visszalestek az előző bejegyzésemhez, ugyanis az abszolút csúcsot jelentette számomra a No exit. Na de mellette azért voltak még érdemleges és jól megírt thrillerek, amik a kezeim ügyébe kerültek, ebben az irományban ezekről mesélek. TOVÁBB →

Ha egyet olvastál, olvastad az összeset | B. A. Paris – Összeomlás

Ha író lennék, az egyik legnagyobb kihívást biztos, hogy az jelentené számomra, hogy az első megjelent könyvem után olyan újabb történetet tudjak letenni az asztalra, mely folytatja az első művemben fellelhető sajátosságokat, írói stílust, de ugyanakkor bebizonyítja, hogy friss, teljesen más történetet is fel tudok építeni, mely nem kapaszkodik elődjébe, tőle teljesen függetlenül igyekszik újra meglovagolni a sikert. Nos, B. A. Paris biztos, hogy nem gondolhatott ilyeneket és nem voltak ilyen félelmei, hiszen a méltán sikeres Zárt ajtók mögött című regénye után az Összeomlás gyakorlatilag ugyanazt a sormintát követi, csak éppen a körülötte lévő máz, valamint a hozzávalók mások egy kicsivel.

Cass Anderson este hazafelé tart házához egy rövidebb, elhagyatott erdei útvonalon, amikor egy kocsit lát az út szélén. Bár megfordul a fejében, hogy megáll megkérdezni az ismeretlentől, hogy minden rendben van-e vele, hátha esetleg segítségre szorul, ám szöget üt a fejébe, hogy lehetne ez tulajdonképpen egy csapda is, melynek ő nem szeretne áldozatául esni, így végül nem áll meg és mint aki nem látott semmit, hazamegy. Másnap kiderül, az abban a kocsiban ülő nő halott, Casst pedig innentől szépen fokozatosan felemészti a bűntudat, melyen az ismeretlen telefonhívások sem segítenek, teljesen paranoiddá és felettébb zaklatottá válik. Kezd egyre több dolgot elfelejteni és megindul az összeomlás lejtőjén, melyből kérdés, ki tud-e keveredni.

Annyira jó és letehetetlen könyv lehetett volna. Igazság szerint, aki még nem találkozott az írónő első kötetével, annak valószínűleg az egyik kedvenc pszicho-thrillerévé válik, mint ahogy én is erre jutottam a Zárt ajtók mögött esetében. De mivel olvastam, így csak leutánzott, kiszámítható, unalmas maszlagot kaptam, melynél már az első oldalak után tudtam, hogy valami nem stimmel, néhány fejezet elteltével pedig már az is kikristályosodott, hogy ki áll emögött a furcsa és véletlen egybeesések mögött. Borzasztóan sajnálom, hogy az írónőnél csak ennyire futotta és elhagyta a kreativitása, vagy ami még inkább elszomorítóbb lenne: biztonsági játékot játszva, a biztos sikert hajszolva írta meg ugyanúgy második regényét.

Feszültség akadna bőven, a szereplők körvonalazása, formálása, gyurmázgatása, majd teljes valójuk felfedése is dicséretre méltó lenne, a fordulat is kellően megcsavarná a dolgokat, HA nem lennék jártas már a munkásságában.

Úgy ültem neki ennek a bejegyzésnek, hogy most már egy hosszabb lélegzetvételű értékelést írok meg, mivel az előző olvasmányaimnál is inkább a rövid és tömör megfogalmazást részesítettem előnyben (mondjuk ezt a későbbiek során szerintem többször is alkalmazni fogom, ha úgy ítélem meg a regényekkel kapcsolatban, és inkább azokra koncentrálok majd bővebb lélegzetvételű posztokkal, melyek „megérdemlik”), de egyszerűen erről a másolatról nem lehet több szót legépelni, mert tényleg csak ennyi van benne. Se több, se kevesebb.

Köszönöm, további regényeiből érdeklődés és az írónő kreativitása hiányában nem kérnék.

B. A. Paris - Összeomlás

Kiadó: Művelt Nép Könyvkiadó
Kiadás éve: 2017
Eredeti cím: The Breakdown
Eredeti megjelenés éve: 2017
Oldalak száma: 368

Futószalag utánérzés | Rena Olsen – Egy szót se szólj!

Manapság csak úgy burjánzanak azok a pszichológiai thrillerek, melyek egy-egy női karaktert állítanak a középpontban, akinek

  • tökéletes élete egy csapásra rosszra fordul,
  • normális életet él, de az egy csapásra rosszra fordul,
  • eleve nem túl mesés az élete, de egy csapásra még rosszabbra fordul.

Rena Olsen is biztosra ment és beállt ebbe a sorba, megírva Egy szót se szólj! címet viselő első regényét, de szerencséjére sikerült egy jobb fajta thrillert papírra vetnie, ígéretesebb írói karrier reményét előrevetítve.

Nyitó jelenetként egy rendőrségi rajtaütésnek lehetünk tanúi, melynek során Clara Lawsont és egy kislányt megtalálnak egy szekrény mélyén rejtőzve, majd fogják és elszakítva a lánytól elhurcolják őt férjével együtt, akinek utolsó szavai a nőhöz: ne mondj nekik semmit! Clara-t ezután a rendőrség igyekszik kihallgatni, de ígéretéhez híven nem hajlandó beszélni, egyetlen vágya, hogy visszatérhessen az ő hétköznapi életéhez férjével együtt. Az élethez, melyről fokozatosan kiderül, hogy része a gyermekcsempészet, bántalmazás, emberkereskedelem és prostitúció, így mindaz, amit eddig normálisnak vélt, csupa bűnténnyel és hazugsággal teli.

A jelen eseményei felváltva követik egymást a múltbeliekkel, így lépésről-lépésre nyerhetünk betekintést ebbe az embertelen környezetbe, melyet Clara úgy él meg, hogy ez az élete rendje és egy pillanatra sem kérdőjelez meg. Elsőre eléggé kétesnek tűnik, igazából másodjára is, hogy egy intelligens embert hogy tudnak ennyire az orruknál fogva vezetni és miért nem döbben rá, hogy itt valami nagyon nem stimmel. Nem könnyű így főszereplőnk mellett kiállni teljes vállszélességgel, hiszen naívitása az eget verdesi és nem tudtam eldönteni, miért nem lát az orrától, már-már kicsit dühített is. Persze sokat nyom a latba az a körülmény, ahogy ebbe a társaságba keveredik és amilyen szellemben felnevelik, ez mégsem teljesen elfogadható ok arra, hogy végül szó nélkül teszi, amit tennie kell, mintegy szemellenzővel járva a birtokukon. TOVÁBB →

Melyik szeretted mellé állj? | Tom Rob Smith – A tanya

Egyik este teljesen véletlenül került ez a könyv a látókörömbe, de ahogy elolvastam a fülszövegét, azonnal megvett magának: nem árul el sokat, de amit leír, teljes mértékben magával ragad és nem hagy nyugodni egészen addig, amíg kezedben nem tarthatod magát a regényt. Nem volt kérdés hát, melyik könyv fog megjelenni néhány társával a karácsonyfa alatt, de abban is biztos voltam, hogy Tom Rob Smith: A tanya lesz a sorban az első, amelynek nekifogok.

Daniel szülei, nyugdíjas életük kiélvezése gyanánt vásárolnak egy tanyát Svédország távoli, eldugott részén. A férfi legalábbis ebben a hitben él, de az ominózus telefonhívással egy csapásra minden megváltozik. Melyiküknek higyjen? Mi a fene folyik itt? Válaszokra van szüksége, melyeket anyja kezdi el megadni számára, aki se szó, se beszéd felkeresi őt és azt kéri, hallgassa végig a történetét, melyet a legelejétől fogva fog elé tárni, a magával hozott bizonyítékokkal egyetemben.

“Az anyád… Nincs jól, mondja neki az apja. Képzelődik – borzasztó, iszonyatos dolgokat…”

„Minden, amit az az ember mondott, hazugság. Nem vagyok őrült… Nem orvosra van szükségem. Hanem a rendőrségre…”

„Semmi sem igaz abból, amit állít…”

„Ha nem vagy hajlandó hinni nekem, akkor többé nem vagy a fiam…”

Több szempontból is zseniális ez a könyv. Egyrészt Daniel azt hiszi, minden megfelelően és boldogságban zajlik a szülei között, hiszen gyermekkorától fogva egy árva veszekedésnek, vagy erőteljesebb hangerőnek sem volt tanúja a családi fészekben, ők hárman tökéletes harmóniát alkottak, akiknek más rokonra nincs is szükségük (az más kérdés, hogy nem is volt). Most pedig idejön az édesanyja és olyanokat állít, ami mindezzel az idilli életükkel összeegyeztethetetlen. Ennek ellenére meglepő objektivitással képes befogadni az információkat, mely nem befolyásolja az olvasókat sem, önmagában nem terel egyik fél igaza felé sem, meghagyja nekünk ezt a szabadságot, hogy ítélkezzünk és válasszunk. TOVÁBB →

Közönséges, mégis olvastatja magát | Caroline Kepnes – Te

Van, amikor élvezem, ha egy regény E/1-ben tárja elénk történetét, mert így nem csak egy mezei cselekményt kapok, hanem a szereplő saját érzéseinek, véleményének is tanúja lehetek, úgymond a színfalak mögé tekintve megismerhetem az okokat és a miérteket, logikusabbá válik az egész mű. De Caroline Kepnes – Te című könyvének sikerült elérnie, hogy azt kívánjam, bár változna a nézőpont, mert ez már túl sok.

Ritkán látni ennyire megosztó könyvet, ahogy az értékeléseket bújtam, szinte csak nagyon dicsérő, illetve szidalmazó szavakkal találkoztam. A fülszöveg alapján nem értettem a dolgot, de amint elkezdtem olvasni, már minden világossá vált számomra.

Gyanútlanul belevetettem magam egy könyvesbolt eladójának, Joe Goldbergnek az elméjébe: ahogy első pillantásra beleszeret Guinevere Beckbe, a huszonnégy éves írópalántába, aki egyik nap feltűnik a boltjában, majd pedig további közös életük minden percének részesei lehetünk. Bár a lány akkor még nem tudja, Joe a megszállottjává válik és mindent elkövet, hogy boldoggá tehesse a lányt, még ha ez azzal is jár, hogy megkaparintja a telefonját és az e-mailjeinek, Twitterbejegyzéseinek, Facebookjának és Instagram fiókjának köszönhetően csavarja úgy a szálakat, hogy mindig ott legyen a lánynak és minden gondolatáról tudjon. Persze azért Beck-et sem kell félteni.

TOVÁBB →