Szerző: / Mona

Szerző: Mona

(Ki)útkeresés a tudomány és az emberi kapcsolatok útvesztőjében | Weike Wang: Kémia

Mostanra már elértem oda, hogy úgy veszek a kezembe egy-egy távol-keleti történetet, mintha hazaérkeznék: teljesen lenyűgöz a társadalmi és gondolkodásbeli különbség, az ebből eredő történetvezetési stílus, illetve maguk az elmesélt történetek. Tulajdonképpen élhetnék az elfogult jelzővel is, de úgy érzem, ahhoz még van mit megismernem, így folytatom a barangolást, ezúttal a kínai-amerikai szerző, Weike Wang első debütáló regényéhez, a Kémiához volt szerencsém, ami nemrég jelent meg hazánkban is a Troubadour Books jóvoltából.

„Minden komédia házassággal ér véget. Minden tragédia halállal. De mi van a kettő között?”

Főszereplőnk élete első ránézésre pozitív irányba halad: munkáját a kémia iránti szenvedély hajtja, barátja pedig nekiszegezi a nagy kérdést, szeretne-e hozzámenni feleségül. De mi van, ha a tudomány iránti szenvedély ellenére évek óta kudarcba fulladt kísérleteket tud csak felmutatni, mellyel nem jut előrébb karrierje szempontjából, és ezt ráadásul a szülei sem tudják elfogadni? A házassági ajánlat is elsőre nagyon szépnek és rózsaszínnek hathat, de mi a helyzet akkor, ha a másik fél nem érzi úgy, hogy itt lenne az ideje? Elbeszélőnk rögös utak mentén vezet be bennünket életének kételyekkel teli állomásaiba, miközben keresi a helyét ebben az elvárásokkal tűzdelt világban.

TOVÁBB →
Szerző: Mona

Újabb föld körüli horrorválogatás | James D. Jenkins · Ryan Cagle (szerk.): A ​borzalmak hívása – Rémtörténetek a világ minden tájáról (Rémtörténetek a világ minden tájáról sorozat 2.)

Az antológia első részét a 2023-as év elején olvastam, amikor még a horror irodalmával leginkább puhatolózó kapcsolatban álltam, és tulajdonképpen ez az év volt az, amikor jobban elkezdtem a műfaj felé fordulni, kezdve az antológiával, belekóstolva a kannibalizmus legsötétebb bugyraiba is, majd belebolondulva Kingbe, így azóta már bőven kijelenthető: levedlettem a finomkodás fátylát, és egyenesen kutatom azokat a történeteket, amelyeken borzonghatok vagy sokkolódhatok. A novellagyűjtemény mindig kiváló alkalom erre, főként akkor, ha országhatárokat is átszelnek vele, sokszínűsítve a palettát, amire a Valancourt Books szerkesztői is vállalkoztak, immár másodszorra.

Már A sötétség szavaiban is érdekes volt olvasni a különféle országokból származó, más-más hangulatú és hátterű irományokat, ezt A borzalmak hívása remekül folytatja: a legelején ismét ötletes térkép segítségével navigál bennünket, ezúttal hova és milyen módon kalandozunk el a horror és/vagy weird fiction mezsgyéjén keresztül. Az egyes novellák előtti bevezetőben pedig felvázolásra kerül az adott ország zsánerhez való viszonya, továbbá különféle képviselőinek rövid bemutatása, közelebb hozva ezzel az adott művet, illetve néhány írás esetén még illusztráció is belecsempészésre került, a hangulat fokozása érdekében. Egy kívül-belül ízlésesen és kreatívan összeállított antológia, látszik, hogy foglalkoztak vele, és szívvel-lélekkel készült.

TOVÁBB →
Szerző: Mona

Társadalmi sci-fi, mely közelebb van, mint gondolnád | Silvia Park: Fényszirmok

A sci-fi berkein belül a robotok és az emberek közötti kapcsolat boncolgatása az egyik kedvenc témaköröm, és tetszik vagy sem, világunk egyre fokozottabb ütemben halad a robotizáció felé, így a koreai származású írónő, Silvia Park regényében felvázolt helyzet, bár néhány nemzedékkel odébb jár, nem is annyira távoli, mint azt gondolnánk. Ott vannak az egyes munkahelyeken kiváltott, robotok által elvégzett munkafolyamatok, de nem szükséges messzire menni, már a háztartásokban is rengeteg, gép általi automatizáció elérhető, és a nyilvánosság felé publikált, táncoló robotokon kívül fellelhetőek már olyan komolyabb modellek is, amelyek az emberek által kivitelezhetetlen szituációkban bevetésre kerülhetnek. Ha azt nézzük, a mesterséges intelligencia is hová jutott nagyon rövid időn belül, valóban szinte karnyújtásnyira vagyunk attól, hogy ez a disztópia valósággá váljon, és nem csupán segéderőként, hanem családtagként is funkcionáljanak a gépek.

A Fényszirmok egy olyan, újraegyesített Koreába kalauzol, ahol a robotok immár a társadalom szerves részét képezik. Segítségükkel rengeteg, eddig emberi kéznyomot jegyző tevékenységet váltanak ki, az újabb és újabb modelleket fejlesztve az emberi kapcsolatokat is átformálják: hol a gyermekek tökéletes pótlékaként, hol társként már-már ijesztően kiváló mértékben helyt tudnak állni.

„Az őrmester az ötödik évtizede derekán járt, fiatalabb volt Dzsun apjánál. Az M nemzedékbe tartozott, mikor a robotok barátságos szerszámok voltak, akárcsak Fakabát, a Scheprő. Egy gép háztartásonként: behúzható karral az edényszárításra, a zoknihajtogatásra, és megmosni a lusta kölkök fogát! Miután a Talósz-cég egymilliárdért felvásárolta a Scheprőt, a háztartási Scheprők helyét idővel átvették a Marthák, azaz az MH-1000-esek. A Képzelt Barátok elleni hajtásban a Talósz termékei szerszámlét helyett keményen a szerves lét felé kanyarodtak. Dzsun az R-nemzedékhez tartozott. A robotok és az emberek gyermekkora óta egyformák voltak.”

Ebbe a közegbe ágyazva ismerjük meg főszereplőinket, akik különféle élethelyzetük nyomán kötődnek valamilyen formában a robotokhoz, és végigkísérhetjük a cselekmény folyamán kétségekkel, vívódásokkal kikövezett útjukat ebben a megváltozott világban.

TOVÁBB →
Szerző: Mona

Azok a fránya társadalmi elvárások | Murata Szajaka: Keiko vegyesboltja

Hiába élünk modern időket, a társadalmakat illetően még mindig fellelhetőek különféle elvárások abban, hogyan és miképp kellene élniük a tökéletes állampolgároknak. Japánban a hagyományokból gyökereztetve még jobban érezhető mindez, a házasságot például hosszú ideig alapvető életcélként kezelték, és azt a modellt tartották követendőnek, hogy a nők a háztartást vezessék, illetve a gyermekneveléssel foglalkozzanak, míg a férjük kenyérkeresőként töltse be helyét a családban. Bár manapság azért már oldódott a helyzet, mégis lépten-nyomon lehet olyan irodalmi fikciókba botlani, amely ezekkel a kérdéskörökkel foglalkozik. Murata Szajaka első magyarul megjelent regénye, a Keiko vegyesboltja szintén ezzel kapcsolatosan meséli el történetét, társadalomkritikába csomagolva, bonyolítva főszereplőjének „különcségével”, oldva némi humorral.

Keiko harminchat évesen még mindig részmunkaidős eladó egy vegyesboltban, hiába szajkózzák neki úton-útfélen, hogy ennyi idősen már illene férjhez mennie, gyermeket hoznia a világra. Számára a bolt a legtökéletesebb hely, melynek szabályai és működése átlátható, az elvárt viselkedés tanulható, kollégái beszédstílusának átvétele által pedig beidomulhat a „normális” emberek közé. Merthogy ő mindig is kicsit más volt, egyfajta különc. Olyasvalaki, akinek meg kéne „gyógyulnia”, de hogy hogyan, az nagy talány. A külvilág történéseivel, elvárásaival nemhogy azonosulni nem tud, igazából nem is igazán érti, az empátiahiányával társulva hiába igyekezett a környezete és a családja „észhez téríteni”, makacsul ragaszkodik a bolthoz és ennek kiszámíthatóságához. Egy nap azonban új munkatárs érkezik Siraha személyében, aki ugyancsak magányosan és furcsa alakként teng a társadalom megtűrt tagjaként, így szövetségre lépésükkel úgy tűnik, végre pontot tehet az örökös nyaggatások és beavatkozni akarások végeláthatatlan sorára – vagy mégsem?

„(…) azt el sem tudtam képzelni, hogy egy jól működő társadalom milyen lenne. Már alig értettem, hogy igazából mi az a „társadalom”. Kezdtem úgy érezni, hogy csak valami érzéki csalódás.”

TOVÁBB →
Szerző: Mona

Soha rosszabb zsánerévkezdést | Yume Kitasei: Vándorló csillagok

Voltak fenntartásaim a Vándorló csillagok kiindulópontját illetően, mi fog abból kisülni, ha nyolcvan nővel a fedélzeten (akiknek legtöbbje gyermeket vár) indul útjára egy űrhajó egy nemrég felfedezett bolygóhoz, amely az emberiség jövőjének helyszínéül szolgálna. Egy különös robbanás azonban nem várt bonyodalmat okoz, megkérdőjelezve a hajón tartózkodók egymásba vetett bizalmát, a küldetés iránti elkötelezettségüket, egyúttal megrengetve azt a nagy nemzeti összefogást is, melynek eredményeképp létrejöhetett ez a projekt.

„Amikor elindultak, a küldetésüket a béke zálogának tekintették, olyasminek, ami egyesíteni fogja a Föld nemzeteit. A világ vezetőinek nagy része ott állt a többiekkel egy színpadon a kilövésnél (…). Az amerikai elnök azt mondta: „Most már tudjuk, mit vagyunk képesek elérni, ha mindnyájan együttműködünk.” Nos. Erről ennyit. – Ahogy mindig. Szájkarate. Melldöngetés. Férfibüszkeség.”

A cselekmény kellemes meglepetéssel szolgált, annak ellenére is, hogy azért akadnak lyukak a küldetés néhány miértjét illetően, mindezt főszereplőnk, Asuka kilövés előtti sorsának alakulásával igyekezett betömni, és azt kell, hogy mondjam, sikeresen. Végigkísérhetjük, milyen lelki nehézségekkel nézett szembe, és milyen fejlődésen ment keresztül a kiképzés évei alatt, illetve milyen áldozatot hozott annak érdekében, hogy elhatározását véghez vigye, és csatlakozhasson azokhoz a kiemelkedő, országukat képviselő kiválasztottakhoz, akiknek küldetése a világ szempontjából a legfontosabbá vált.

„Az iskolában töltött hosszú éveik alatt mindig nagyon féltek gyengének mutatkozni, állandóan be akarták bizonyítani, hogy elég erősek bármihez. Csakhogy az erő merevvé és törékennyé teszi az embert. Egy nagyobb csapás szilánkokra töri.”

TOVÁBB →
Szerző: Mona

Ez még csak a kezdet! | M. R. Carey: A végtelenség kapuja (Pándomínium sorozat 1.)

Hiába élek-halok a sci-fi történetekért, regényeket illetően mostanság nem igazán sikerült olyat találnom, amivel maradéktalanul elégedett lettem volna, és valljuk be, 2024-ben méltánytalanul sivár volt a magyar megjelenésű felhozatal, az előző évekhez képest eléggé lecsökkent a számuk, és egy kezemen meg tudom számolni, hány okozott maradandó élményt. Ezért hatott üdítően egy rég olvasott ismerős, M. R. Carey nevének felbukkanása, annak idején a Kiéhezettek című posztapokaliptikus zombiregénye felettébb tetszett, így mindenképpen szerettem volna esélyt adni A végtelenség kapujának, hátha valamelyes kirángat ebből a balszerencsés mókuskerékből.  

„A műholdak még odafent voltak, és szenvtelenül figyelték, ahogyan a bolygó darabokra hullik”

A végsőkig kitartó tudós, Hadiz Tambuwal a lehetetlennel próbálkozik: a végletekig kimerült, utolsókat nyögő Föld megmentésével, és kísérletei során valóban belebotlik a csodába, a párhuzamos valóságú Föld számtalan variációjába, amellyel felcsillanhat végre a jövő reménye. Csakhogy az éremnek két oldala van. „Csodálatos tudományos áttörése óriási dolog volt a saját idővonalán, de más Földeken a dimenziók közti határ áttörése hétköznapi ténynek számított már több évszázada.”

 A végtelen számú világot a Pándomínium fogja össze, egy globális szövetség, amely egyengeti és rendet tart a megannyi Földön, és közbe lép, amennyiben veszélyt érzékel.

„A Pándomínium világait általános bőség jellemezte. A szegénység a nélkülözés és hiány mellékhatásának bizonyult, és a Pándomíniumon belül nem igazán maradt nélkülözés és hiány. Illetve kialakulhattak kisebb helyi hiányok, de ezek gyakorlatilag pusztán logisztikával megoldhatók voltak. A Mindenütt Jelen Lévő Tanács átdobta az ilyen problémákat a Regiszter nevű, kisbolygó méretű MI-nek, ami addig csűrte-csavarta a számokat, amíg el nem kezdtek ömleni a nyersanyagok és az ellátmány. Nem ütötte fel a fejét éhínség, ahogyan hontalanság sem. Mindig akadt valahol még több hely, amelyet még több jó dologgal lehetett megtölteni. A Pándomínium maga volt a több-földi paradicsom”

Hamarosan Tambuwal is a veszélyforrások közé fog tartozni, és egy hatalmas léptékű háború kellős közepébe csöppenve, választásra kényszerül, melyik oldalhoz csatlakozzon, a különböző világok lakóinak túlélése érdekében.

TOVÁBB →