Szépirodalmi cli-fi (még) egy utolsó vándorlásról | Charlotte McConaghy: Az utolsó vándorlás

Ugyan már elég korán születtek olyan regények, amelyek az éghajlati viszonyok megváltozásával foglalkoznak, vagy erre építik fel cselekményüket, maga a cli-fi műfaji elnevezés (teljes nevén climate fiction, szerintem ne akarjátok lefordítani, mert elég bugyután hangzik :)) a 21. század terméke, mondhatni a klímaváltozás irodalmi nyelvre történő lefordítása. Nagyon szoros a kapcsolat a sci-fi és a cli-fi között, tekinthetőek testvérműfajoknak is, csak a cli-fi központi témája specifikusabb, az időjárás megváltozásával kapcsolatos, és az ezek okozta politikai, gazdasági, társadalmi problémákat boncolgatja, illetve táptalajul szolgál történetek elmeséléséhez. Annyi bizonyos, hogy a mai magyar piacon megtalálható, még nem túl bővelkedő kínálat rohamosan növekedni fog az évek során, hiszen a klímaváltozás tanúi vagyunk, ezért kihatással van nem csupán az életünkre, de a képzelőerőnkre is.

Nálam most reneszánszát éli a sci-fi, ezért biztos voltam benne, hogy előbb, vagy utóbb belebotlok cli-fi-nak kikiáltott regénybe is (ugyan korábban is olvastam már, ám akkor még egyáltalán nem kapott ilyen címkét), ez most Charlotte McConaghy: Az utolsó vándorlás című könyvénél következett be. Vannak azok a könyvek, amelyeknél már az első sortól kezdve tudod, hogy ez a te könyved lesz. Nos, ennél a regénynél is ez történt, teljesen magával ragadott az a borongós, baljós hangulat, amelyet megüt, majd aztán végigkíséri vele Franny történetét.

TOVÁBB →

A hétköznapi dolgok furcsaságairól, vagy a furcsa hétköznapi dolgokról? | Pavla Horáková: A valószerűtlenség elmélete

Az európai irodalom tekintetében mindig úgy érzem, jócskán lemaradásban vagyok, hiszen legtöbbször, ha világirodalom kerül a kezeim ügyébe, az leginkább valamely amerikai író tollából származik. Lehet azt mondani, hogy ezeknek nagyobb a hátszele, de azért mindig igyekszem nyitott szemmel járni, hogy elcsípjem azon kisebb országok tehetségeit, akik szintén az írást választották hivatásuknak, csak épp nem tudnak akkora embertömeget bevonzani. Szerencsére azért itthon elég széles a választék, ha valaki teszem azt Európa felé kacsintgat, legutóbb egy cseh írónő, Pavla Horáková nem rég megjelent könyvével, A valószerűtlenség elméletével ismerkedhettem meg.

„A regény elbeszélője, Ada az Interdiszciplináris Antropológiai Intézet fiatal kutatója, modern értelmiségi nő, aki igyekszik megtalálni az egyensúlyt karrier és magánélet között. Mindkét területen szerzett tapasztalatai érthetővé teszik szarkazmusát és egyéni humorát. Ada érdeklődését felkelti egy kolléganője eltűnt fiának ügye, melynek véletlenszerű morzsáiban összefüggéseket és törvényszerűségeket vél felfedezni. Rájön, hogy a világ egyes dolgaihoz hiába közelítünk pusztán értelemmel, annál bonyolultabb logika rejlik a mélyebb rétegekben. Korábbi élete kereteiből kilépve elindul a titokzatos fiú nyomában, időnként a valóság szintjén is felülkerekedve…”

TOVÁBB →

Egy android humanoiddá válásának boncolgatása gyönyörű fejezetekbe ágyazva, avagy az év egyik legjobban várt kötetéről | Kazuo Ishiguro: Klara és a nap

A tudományos fantasztikum berkein belül az egyik kedvenc témaköröm a robotok/androidok humanoid tulajdonságait boncolgató történetek, annak rendje és módja szerint gyűjtöm is az ilyen könyveket (ha már szélesebb spektrumban olvastam belőlük, biztos jelentkezem egy ennek szentelt poszttal is). A sorból természetesen Ishiguro újdonsága sem maradhatott ki, már akkor is elkönyveltem magamnak, hogy el kell olvasnom, mielőtt még megismerkedtem volna az íróval, azok után pedig, hogy ennyire szerelem lett első olvasásra, nagyon hamar az idei év egyik legjobban várt kötetévé nőtte ki magát.

A regény egy RB, azaz RobotBarát androidról szól, aki különös figyelmet fordít a körülötte zajló eseményekre, próbálja a maga ártatlan szemléletével megérteni a világot, ami körülveszi, illetve az emberi viselkedést. Egy beteg kislányhoz kerül, ahol igyekszik mindenben segíteni a lánynak, egyúttal a családnak is, legjobb tudása szerint, amely tapasztalatának és a beletáplált információk hiányában a maga naiv módján történik, nem kevésszer érdekes, vagy épp feszült pillanatokat szülve, miközben pozitív szemlélete mindvégig kitart.

TOVÁBB →

Folytatódik az egyetemisták különös élete képkockákon keresztül | John Allison · Lissa Treiman · Max Sarin · Whitney Cogar: Tiszta szívvel (Egyetemre mentem 2.)

Tavaly októberben ismerkedtem meg a Susan, Esther és Daisy hármassal, akiknek az egyetemi kalandozásaikról szól az Egyetemre mentem képregény sorozat. Azóta már elfogyasztottam néhány más témában, teljesen más stílusban megírt és megrajzolt kötetet, de mit sem változott az a véleményem, hogy grafikailag igazán ott van az élmezőnyben. A második kötet végén két rajzgalériát is kapunk már, roppant érdekes megfigyelni, honnan indul az egész rajzolás, hogyan épülnek fel a rajzok és valósulnak meg az elképzelések. Na, de ne lovagoljuk fordítva a lovat, nézzük meg, milyenre sikerült a széria második kiadványa, a Tiszta szívvel.

A három lány egyetemi élete és útkeresése tovább folytatódik, ebben a részben a sorozat 5-8. történetei kaptak helyet. A négy fejezet különféle témákat boncolgat: iskolai bál, a tanulás nehézségei, régi riválisok felbukkanása, és a karácsonyi szünet szépségei és mumusai.

TOVÁBB →

Érzelmi hullámvasút idősíkokon át | Mike Chen: Itt és most és aztán

Az időutazással kapcsolatos történetek mindig is nagy kedvenceim voltak, nem is emlékszem olyan könyvre, amely csalódást okozott volna. Csak, hogy példákat is említsek, a Hamis emlékek (Blake Crouch), vagy Harry August csodálatos élete (Claire North) című regényekre máig szívesen gondolok vissza, nagyszerű cselekményekkel és ötletekkel lettek megvalósítva, szinte faltam az oldalakat mindkettő esetében. Kimeríthetetlen téma, a tudományos fantasztikummal párosítva pedig most igazi csemegének számít nálam, ezért aztán úton-útfélen keresem, miket lenne érdemes elolvasni.

Mike Chen: Itt és most és aztán regényét pont emiatt vártam nagyon, annak ellenére, hogy semmi előismeretem nem volt sem az íróról, sem a regényről, de a fülszövege alapján úgy gondoltam, nem nyúlhatok mellé. Az alaptörténet szerint a főszereplő egy időutazó titkos ügynök, aki egy küldetése alkalmával 1996-ban reked. Majd tizennyolc évvel később, mikor már családot alapított, megérkezik a felmentősereg, és visszaviszik 2142-be, ahol várja szerelme, és ahol valójában csak hetek teltek el azóta, hogy utoljára látták őt.

TOVÁBB →

Ismeretlenből új kedvenc | Kazuo Ishiguro: Az eltemetett óriás

Azt tudni kell rólam, hogy a középkor sem a történelem órákon, sem a filmvásznon, sem a regények esetében nem a kedvenc korszakom. Az eltemetett óriás elolvasása mellett a fő érvem az volt, hogy már annyiszor szembejött velem, annyian meghoztátok hozzá a kedvemet, hogy muszáj volt megismerkednem Kazuo Ishiguro munkásságával, már csak abból kifolyólag is, hogy nemsokára megjelenik a Klara és a nap, ami témájának köszönhetően az egyik legjobban várt könyvem az évben.

A fülszöveg alapján mindenki elolvashatja az ízelítőt a történetből, a lényeg, hogy egy idős házaspár nekiindul vándorútjára egy bizonyos céllal, útjuk során pedig érdekes embereket sodor melléjük a sors, akiknek mindenkinek megvan a maga célja, mellyel alakítják, formálják a cselekményt, míg el nem érkezünk a végkifejlethez.

Ez így nem túl konkrét, tudom, de én is körülbelül ennyi ismerettel vágtam bele az elolvasásába. Az már az első sorok után feltűnt, hogy Ishiguro egy valamihez nagyon ért: a hangulatteremtéshez. A rejtélyesség, a sejtelmesség mindvégig ott lebeg, szinte tapintható az a köd és az a homály, ami körbelengi az embereket, amitől elfeledtek dolgokat. Bár a párbeszédekből nagyon is érzékelhető az a középkori atmoszféra, amelyben játszódik, de az írónak sikerült olyan karakterközpontúra formálnia, illetve olyan tájleírásokat lefestenie, hogy teljesen hidegen hagyott, mikor is játszódik, inkább csak sodródtam főszereplőinkkel a látszólag teljesen hétköznapinak és unalmasnak hitt, de annál különlegesebb helyszíneken, és kíváncsian szemlélődtem, mi történik körülöttük.

TOVÁBB →