Szerző: Mona

„A világ a fülünk hallatára omlik össze, és te néhány vámpírral vagy elfoglalva.” | Stephen King: Borzalmak városa

A 2024-es év végéhez közeledve végre sikerült eljutnom oda, hogy teljes mértékben ráálljak King regényeire, és mindig becsempésszem az aktuális olvasmányaim sorába. Bár a lista még rettenetesen hosszú, és egyáltalán nem egyszerű ennyi év munkásságát csak úgy beszerezni (főleg, ha az ember a szépérzékét nem hajlandó mindenáron beáldozni az olvasás oltárán, és inkább a reménykedő várakozásra áll át, ugye… :)), azért szerencsére van így is miből szemezgetni.

A Tortúrán felbuzdulva ismét egy korai történetéhez nyúltam: a Borzalmak városa, második regényeként, eredetileg 1975-ben jelent meg (nálunk a legelső kiadásra 1991-ben került sor). Főgonoszként ezúttal vámpírokat kapunk, a klasszikus félelmetes szörnyfajtaként, mindenféle csillogástól mentesen. Volt egy hangyányi fenntartásom emiatt, mert az utóbbi időben egyrészt elcsépelt, másrészt teljesen eltorzult és kifordított kép alakult ki ezekről a természetfeletti lényekről, ám ahogy belemerültem a fejezetekbe, köddé vált mindenfajta ellenérzésem, sőt, visszaadta abbéli hitemet, hogy igazából lehet borzongani a vérszívóktól, csak a megfelelő, egyáltalán nem finomkodó kezekből kell kikerülniük.

TOVÁBB →
Szerző: Mona

Időutazás a rabszolgaság pokoli markába | Octavia E. Butler: Rokonság

Az időutazás mindig is kimeríthetetlen téma az irodalomban, társuljon bármilyen műfajjal is. Születhetnek belőle teljes vállszélességű, nagy betűs sci-fi alkotások, ugyanakkor alapként is szolgálhat a legkülönfélébb történetekhez, mindenféle tudományos háttér mellőzésével, talán ez az a legkedveltebb topik, amelyhez olyan írók is bátran nyúlnak, akiknek a munkássága teljes mértékben elhatárolódik a tudományos fantasztikumtól. A sci-fi irodalom egyik kiemelt alakjának számító Octavia E. Butler a Rokonság című könyvében szintén csupán eszközként használja a múlt és a jelen közötti utazást, így kimozdulva fő zsánere mezsgyéjéből, történelmi fikcióban elevenedik meg a rabszolgaság kérdésköre.

1976-ban Dana élete nem is lehetne teljesebb: férjével nemrég költöztek álmaik otthonába, közben pedig írói pályáját egyengeti, és az, hogy a huszonéves lány színesbőrű, semmilyen hátránnyal, kirekesztéssel nem jár számára. Egyszer azonban egy rosszullét után ismeretlen folyóparton találja magát, ahol egy fehér fiú éppen fuldoklik, ő pedig gondolkodás nélkül a segítségére siet, majd amikor a sikeres mentés után a fiúért érkező ember a lányra fegyvert fog, a rá leselkedő veszély hevében újra visszatér férje mellé, az otthonukba. Az eset előtt mind a ketten értetlenül állnak, főként, mivel az idő is másképpen telt a két helyszínen, nemsokára pedig az is kiderül, hogy Dana 1815-be utazott vissza. A fiú, akit megmentett, rejtélyes módon a későbbiek folyamán is minden alkalommal, amikor az élete forog kockán, magához sodorja Danát a jövőből, így a lánynak boldogulnia kell abban az időben, amikor a rabszolgatartás még virágkorát élte. Az utazás pedig csak a kezdet, a kötelékek felfedezésével indul útjára az igazi bonyodalom, főleg, hogy a lány, illetve a múltban körülötte lévők élete a történések által sokszor csupán hajszálon múlik.

TOVÁBB →
Szerző: Mona

Borzongás az őszre

Most, hogy végre magunk mögött hagytuk a forró, fülledt nyarat, és már sokkal emberibb a hőmérséklet, lezajlottak a frontok is (halleluja!) és megérkeztek az igazi borongós, ködös, szürke őszi napok (amik személy szerint a kedvenceim), végre elérkezettnek érzem az időt ahhoz, hogy ehhez a hangulathoz leginkább passzoló olvasmányokra koncentráljak. A kezdeti felhozatal most üdítően széleskörűre sikerült, annak ellenére is, hogy a legtöbb egy kiadó keze alól került ki, ám ez ne tántorítson el senkit, mert egytől-egyik tökéletes példa arra, ha ebben a hűvösebb évszakban egy jó kis borzongásra vágynál.

TOVÁBB →
Szerző: Mona

Ray Nayler, te zseni!

Jó látni, hogy minden évben akadnak olyan, a magyar közönség számára jórészt ismeretlen, ígéretes sci-fi írók, akiket felkarol egy-egy kiadó, ezzel is szélesítve a tudományos fantasztikum repertoárját. Idén különösen jó alkotót ismerhettem meg Ray Nayler személyében, akinek egyszerre két kötete is megjelent nálunk, Az óceán szeme, illetve a Mamutrezervátum címet kapó kisregény. Mindkettő az állatvilág köré szövi figyelemre méltó történetét, az ökothriller műfajába tartozva a természetvédelem és az emberiség ehhez való viszonyulásán alapul a cselekmény, megannyi gondolatébresztő felvetést, kérdést hagyva maga után.

Az ​óceán szeme

Elsőként az eredetileg 2022-ben napvilágot látott regényével ismerkedtem meg, és nem túlzok, ha azt mondom, már az első soraival teljesen magával ragadott ez a roppant sokrétű mű, amelynek kiindulópontjául egy intelligens és veszélyes polipfaj felfedezése szolgál. Ám mindez valóban csak a keretet adja, a félreeső szigeten zajló kutatásuk, a kapcsolatfelvételre irányuló próbálkozásuk, megérteni vágyásuk mellett egy mesterséges intelligencia által vezetett halászhajó fedélzetére is elkalauzol az író, ahol az embereket rabszolgaként dolgoztatják és kényszerítik a halászatra, kizsákmányolva és kiszipolyozva ezzel az óceán amúgy is véges tartalékait. Valamint egy hírhedt hackert is megismerhetünk, akit egy rejtélyes és különösen nehéz munkával bízzák meg, ami akár az életébe is kerülhet, ha nem vigyáz. Látszólag három, egymástól teljesen elkülönülő történetszál, de ahogy haladunk az események sűrűjébe, úgy fonódnak össze egy csodálatos egyvelegként, amelyben megannyi fontos téma kerül elő, és hiába mondják, hogy a kevesebb néha több, itt tökéletesen kivitelezett ez a komplexitás.

TOVÁBB →
Szerző: Mona

Színtiszta kilátástalanság és őrület, ahogy csak a Mester tudja tálalni | Stephen King: Tortúra

Ez a könyv több szempontból is nevezhető elsőnek. Egyrészt Kingnek ezzel a regényével találkoztam legelőször, még gyerekkoromban, amikor mamáméknál bújva a különféle kincseket és könyveket, az egyik fiókban szemezett velem az akkor még fehér hátterű, elmosódott alakot ábrázoló borító. Persze akkor még egyáltalán nem keltette fel az érdeklődésemet, és ha valaki azt mondta volna nekem, hogy több, mint 20 év múlva nemhogy olvasni fogom, de egyenesen odáig leszek érte, hát, nem biztos, hogy elhittem volna neki. Apropó, imádat. Mindig is szerettem volna Kinggel jobban megismerkedni, jó pár könyvét be is szereztem már, és legalább ennyiszer elhatároztam, hogy akkor most tényleg, de tényleg nekiállok, ám film/sorozat formájában mégis jóval több eljutott hozzám, még mielőtt az eredeti, írásos formának nekiálltam volna. A Tortúrával most elérkeztem az ismerkedés olyan állomásához, amikor mindenféle előzmény nélkül, teljesen ismeretlenül merülhettem el a történetében, nem láttam előtte a filmvásznon sem, és magáról a cselekményéről sem tudtam sokat. Végre kiteljesedhetett igazi valójában a King élmény! Én pedig hagytam neki, hogy magával ragadjon, tulajdonképpen nem is volt olyan nehéz dolga, mivel jó okkal esett rá a választásom.

TOVÁBB →
Szerző: Mona

A mesterséges intelligencia ámokfutása | Piia Leino: Zenit

Manapság úton-útfélen a mesterséges intelligencia térhódítása zajlik, mely már most mindannyiunk életében megfigyelhető – akár szeretnénk, akár nem. Fokozatosan haladva, szinte minden területet behálóz, az irodalmat illetően például a borítók esetében is lehet már találkozni AI által készített változattal, de segítségével akár kész fordítások, vagy regények is születhetnek, percek alatt. Nehéz megjósolni, ilyen ütemű fejlődés mellett hová fog fajulni ez az egész, Piia Leino 20 évnél csak kicsivel többet adott legújabb megjelent regényében, a Zenitben arra, hogy az emberek életébe beférkőzve, azok ellen fordulva, átvegye az irányítást az életünk felett. Félelmetes belegondolni, hogy mindez közelebb lehet, mint ahogy ő megálmodta.

2045-öt írunk, mindenfelé furcsa, okoseszközökhöz köthető meghibásodások, halálos balesetek történnek. Főszereplőnk Aaro, a Google által alkalmazott újságíró, akinek munkája inkább már csak a mesterséges intelligencia által megfogalmazott cikkek felülvizsgálatában merül ki, mindenféle kreativitást nélkülözve. Kapva-kap az alkalmon, amikor főnöke egy ökoközösségbe küldi (akik, szembemenve a trenddel és az elvárttal, mindenféle technikát mellőzve a természet felé fordulnak, nomád körülmények között élve életüket), ám látogatása egyben veszélyes nyomozássá is válik, amikor felmerül a lehetőség, hogy lehet, valamelyik taguk áll a rejtélyes halálesetek mögött, az ő feladata pedig az lesz, hogy mindezt kiderítse.

TOVÁBB →