Csupaszív történet | Eleanor H. Porter: Az ​élet játéka (Az élet játéka sorozat 1.)

Mostanában nem túl gyakran fordult elő, hogy két komplexebb regény között szünetet tartottam volna valami könnyedebb irománnyal, de köszönhetően a tavasznak, vagy ennek az egész járvány mizériának, egy régóta várólistás könyvet vettem a kezembe, ez pedig nem más, mint Elena H. Portertől Az élet játéka. Szinte csak ódákat hallottam és olvastam róla, így bekerült részemről abba a bizonyos kalapba, ahol azok a kötetek kapnak helyet, amelyeket életem során mindenképpen el szeretnék olvasni.

Az alaptörténetben mondhatni nincs semmi különleges: egy meglehetősen mogorva kisasszony egy kastélyban él alkalmazottaival és egyik nap ebbe a közegbe megérkezik az úrnő elárvult unokahúga, Pollyanna, aki egy csupaszív és vidám kislány. Nem árulok el nagy titkot azzal, hogy a dolgok innentől kezdve fenekestül felfordulnak, főként azért, mert a kislány egy különös játékot játszik: minden helyzetben és történésben igyekszik találni valamit, aminek örülni lehet.

TOVÁBB →

Egy újabb hamisítatlan lélekvesztő könyv | Claire Douglas: Utoljára ​látták

Emlékeztek még a legutóbbi lélekvesztő könyvre, amelytől teljesen leesett az állam? (Ha netalántán nem, ide kattintva el tudjátok gyorsan olvasni.) Nemrégiben volt szerencsém egy újabb kötethez a Tericum Könyvkiadó jóvoltából ebből a részlegből, mégpedig Claire Douglas: Utoljára látták címet viselő thrilleréhez. A No exit után nagyon magas lett az a bizonyos léc és roppant kíváncsivá tett, milyenek lehetnek a kiadó repertoárjának további példányai. A thrillerek esetében elég nehéz már valami különlegeset és egyedit letenni az asztalra, de az a helyzet, hogy az Utoljára látták regény nagyon pozitív és emlékezetes olvasási élményt jelentett számomra és nem csupán azért, mert ez volt hosszú kihagyás után az első olyan könyv, amelyet útközben, tömegközlekedve vettem a kezembe.

TOVÁBB →

Blog a felnőtté válásról | Szabó Elvira: Patchwork

Manapság nagyon felkapott időtöltéssé vált a blogolás a legkülönfélébb tematikákkal, vagy egyszerűen csak személyes eszmefuttatásokra használva, egyfajta lenyomatként őrizve az utókor számára. Egy ideig jómagam is próbálkoztam vele, különféle témákkal, vagy életem eseményeinek beszámolójával, de hamar kiderült, hogy leginkább a könyvek azok, amelyek felé húz a szívem és amelyekről a legszívesebben írok. Ezeknek a platformoknak az olvasásával is valahogy így vagyok: néha elolvasgatok egy-két bejegyzést, de a legtöbb itt is az olvasáshoz köthető (hogyhogy nem J). Blogregénnyel eddigi pályafutásom során még nem volt dolgom, naplóregényt már többet is forgattam, igazából a mezei regénytől eltérő forma vagy műfaj nem zavaró számomra, ha a történet megkívánja, sőt, legalább hoz egy kis változatosságot a könyv kavalkádomba. Első blogregényem Szabó Elvira: Patchwork című műve lett, amelyben egy bizonyos Felhő által álnéven írt, Patchwork címet viselő blogot követhettem a könyv által egy évig. Na és milyen volt blogot könyvként olvasni? Lássuk csak!

TOVÁBB →

Szemezgetés a 2018-as év legmeghatározóbb könyvélményeiből

Már második éve, hogy belevágtam a moly.hu egyik kihívásába, melynél a közösség által megírt legmeghatározóbb könyvek listájáról kell hét kötetet kiválasztani és elolvasni az évben. Valahogy a szívemhez nőtt ez a kihívás, mindig érdekes látni, kinek mi volt az, amely a legjobban a szívéhez nőtt az adott évben, illetve olyan könyvekkel is találkozhatok így, amelyekkel alapesetben egyáltalán nem biztos, hogy összefutnék. Például ilyen volt Ava Dellaira: Kedves halottak! című regénye, amelyet a tavalyi évben az elsők között olvastam a listáról, talán ez is közrejátszott abban, hogy ennyire belelkesültem a továbbiakban. De mindezen felül legalább ad egy plusz löketet abban is, hogy egy régebb óta halogatott művet a kezembe vegyek.

Az idei évben az alábbi könyvekre esett a választásom (azt hiszem nem árulok el nagy zsábkamacskát azzal, hogy kivétel nélkül mindegyik belopta magát a szívembe így, vagy úgy):

TOVÁBB →

A 2019-es évem könyvekben

A 2019-es év egészen változatosra sikeredett, hiszen augusztusig még otthon voltam a lányommal, de utána már újfent munkába álltam, ez azért nagyban módosította az olvasási szokásaimat. Azon felül, hogy leredukálódott az olvasásra jutó időm, újra előtérbe került hűséges társam, a Kindle, amelyet főként este bújok és nagyon áldok a háttérvilágítás miatt.

Összesen 37 könyvet sikerült elolvasnom, magamhoz mérten mondhatom azt, hogy nem túl jó, de nem is túl tragikus. Oldalszámban mindez 13.294-et jelent (ha beleveszem a megkezdett, de még nem befejezett könyvem oldalait is). Nem meglepő módon az e-könyvek ismét lekörözték a hagyományos formátumot, de ha még most nem is annyira kimagasló az eltérés, jövőre már egyértelmű lesz az eltolódás. A magyar írókat illetően nagyjából olyan arányban olvastam, mint a tavalyi évben, nagy mellényúlásom szerencsére nem is volt.

TOVÁBB →

Ne szólj szám, nem fáj fejem | Christina Dalcher: Vox

A disztópia és a női szerepek című blogbejegyzésemben boncolgattam már azokat a történeteket, amelyek egy elképzelt társadalmat mutatnak be, központba helyezve a nőket, hol a kirekesztettség miatt, hol pedig azért, mert ők válnak a hatalommá. Amikor először megláttam Christina Dalcher könyvét, a Voxot, tudtam, hogy ez is ezen disztópikus könyvek táborát fogja erősíteni, méghozzá a nők, mint elnyomottak vonalán. Az alaphelyzet nagyon érdekes: a nők szavainak számát korlátozzák, és ezzel próbálják meg visszaszorítani őket azzal a nem titkolt céllal, hogy fokozatosan vonuljanak ki a társadalmi részvételből és kerüljenek a teljes uralom alá. Nos igen, nem egy biztató kezdet. De vajon tud-e újat hozni a repertoárba? Szerintem igen, meg is mutatom, hogy miért.

Mondanom sem kell, hogy amikor először szemeztem a könyvvel, kíváncsian vártam a magyar fordítást, reménykedve benne, hogy ez mielőbb bekövetkezik. Amikor aztán megláttam a szent megjelenési dátumot, repültem is az előrendelés gombra. Igen ám, de a várva-várt öröm e-mail csak nem akart megérkezni, a megjelenési dátum pedig, mint a rétegtészta nyúlt az idők végezetéig, mígnem másfél év csúszással e-könyv formában elérhetővé vált (a bejegyzés írásakor sem látok még papírkönyveket tolongani, úgy sejtem, ennek kiadására még mindig nem került sor, de javítsatok ki, ha tévedek.). Egy huszárvágással lemondtam az előrendelésemet, hogy végre ennyi idő várakozás után végre belevethessem magam, ezért említenem sem kell szerintem, mekkora elvárással tettem mindezt.

TOVÁBB →