Gail Carriger – Blameless – Szégyentelen (Napernyő Protektorátus sorozat 3.)

blamelessMindig érdekes dolog számomra a régmúlt időket idéző hangulattal áthatott könyvek olvasása, amikor is betekintést nyerhetünk múltunk egy-egy szegletébe; avagy hogyan is éltek régen az emberek, milyen szokásaik voltak, milyen szabályok, etikettek, öltözködési stílusok voltak jelen mindennapi életük során. Gail Carriger-nek hála a Napernyő Protektorátus sorozatával teljes mértékben kiélhetem eme vágyamat, ráadásul nem is akármilyen történetekkel!

Eddig nem sok írónál találkoztam ehhez foghatóhoz, de amikor megpillantom a műveinek borítóját, olyannyira árulkodóak, hogy egyből tudni lehet, ki a becses szerzője, annyira jellegzetes jegyeket hordoznak magukon – melyek közül leginkább a tipikus régi öltözetek és a steampunk stílus vegyülése az uralkodó. De a külcsínon felül az író stílusa is az egyedibbek közé sorolható sajátos humorával és megfogalmazásaival, mely még élvezetesebbé teszi ezt a múltbéli kalandozgatást. Az pedig már csak hab a tortán, hogy még ezeken túlmenően a természetfelettieket is beveti és mindezzel olyan egyedi kombinációt hoz létre, mely önmagában felkelti az érdeklődést.

Az első két kötet után egyre nagyobb figyelmet tanúsítva kezdtem neki a Blameless – Szégyentelen című harmadik résznek, melyben Alexia Tarabotti története csak még tovább bonyolódik.

TOVÁBB →

Catherine Fisher – Incarceron (Incarceron sorozat 1.)

incarceronAzt mondják, az emberi fantázia és képzelőerő határtalan, melynek ékes példái már számtalanszor visszaköszöntek könyvek, filmek, festmények, használati tárgyak és a jóégtudja még minek a formájában; ki-ki a maga módján mindig megpróbál maradandót alkotni, még akkor is, ha az ‘olyan rossz, hogy ezt nem lehet kihagyni!’ felkiáltással vetjük bele magunkat. Egyszer én is nekiveselkedtem egy gyilkos gumiabroncs témáját boncolgató filmnek, hát nem mondom, hogy nem akartam kikapcsolni az első pár perc után, de ha egyszer a fejünkbe vessszük, hogy nekiállunk, akkor onnantól nincs visszaút és már csakazértis megnézzük, legalább tapasztalatgyűjtésnek, illetve mesélnivalónak megteszi. Legalábbis én így vagyok ezzel, talán egy kicsi mazochista hajlam is közrejátszik benne, ki tudja (mondjuk amíg a hihetetlen Asylum-os produkciókra nem veszem rá magam /lásd Sharknado, Mega Shark vs. Giant Octopus és a többi nyamiság/ – amit nem tervezek – addig szerintem nincs baj :D).
Na de ne kanyarodjunk el, mert a szárnyaló fantázia tud nagyon is jó lenni… egészen addig, amíg nem vállaljuk túl magunkat, mint ahogy Catherine Fisher Incarceron című könyvében, pedig az írónő aztán tényleg igyekezett, hogy valami egyedi produktumot hozzon létre, ami valljuk be sikerült is neki. Csak épp nem mindegy, milyen áron.

TOVÁBB →

Marissa Meyer – Cinder (Holdbéli krónikák sorozat 1.)

cinderHa belegondolunk – akár a könyveket, akár a filmeket vizsgálva – annyiféle történettel vagyunk körbevéve és megannyi műfajúval, hogy egy emberöltőnyi élet alatt lehetetlenség mindegyikkel megismerkedni, és rengeteg olyan mű is marad, melyről valószínűleg sosem fogunk hallani. Szomorú dolog ez, dehát az embernek ugyebár élnie is kell és alakítgatnia a saját életét, mely ugyancsak történetek sokaságából épül fel az idő múlásával. Egyedit alkotni manapság nem könnyű dolog, viszont nem esélytelen, nézzük csak meg hány könyv és film jelenik meg évente, melyek ha nem is tökéletes újítók, mégis gyarapítját egy-egy újabb folttal az elképzelések gigantikus szőnyegét, ha úgy tetszik.  De sokszor fordul elő az is, hogy egy új sztori helyett egy variáció kerül meg- vagy felelevenítésre, kisebb-nagyobb változásokat beleszuszakolva.

Vegyük például a Disney mesék világát, melyek közül jónéhány példányt megtalálhatunk könyv, animációs film és rendes film változatban is – ha valamelyik forma pedig hiányzik, az évek múltán nagy valószínűséggel fognak szépen sorjában felelevenítésre kerülni, nehogy véletlenül is elfeledjük őket. Nem véletlen, hogy ezt a példát hoztam, ugyanis Hamupipőke feldolgozott történetét olvashattam el nemrég, mely Marissa Meyer kobakjából pattant ki és íródott papírra, majd pedig Cinder névvel került a könyvesboltok polcaira.

TOVÁBB →

Gail Carriger – Changeless – Változatlan (Napernyő Protektorátus sorozat 2.)

changelessKönyvsorozat újabb és újabb példányaira várni nem épp a legáldottabb állapot, ezért amennyire csak tudom igyekszem tűrtőztetni magam és szépen összevárni az egyes részeket, hogy egyben eshessek neki, ez a régebben kiadott könyveknél szerencsés helyzet, dehát a legújabb szerzeményeknél – amik ráadásul felettébb kíváncsivá tesznek – már nem ilyen rózsás a helyzet. Persze az elsőbe belekezdésnél még az a tényállás is felállhat, hogy nem lesz kellőképp jó, innentől fogva szépen türelmesen lehet várakozni a következőre.

Gail Carriger Soulless – Lélektelen művének végére érve ez a hajtépésmentes állapot szépen tartotta is magát, így amikor nemrég a második rész, a Changeless – Változatlan a kezembe került nyugodtan kezdtem el olvasgatni. Na most kérem szépen a harmadik részig tartó várakozás már biztos, hogy nem lesz ilyen nyugodt!

TOVÁBB →

Gail Carriger – Soulless – Lélektelen

soullessXIX. század, csipkék, fodrok, ízléstelenebbnél ízléstelenebb kalapok, kravátlik, napernyők, bálok, gőzgépek, léghajók, tudósok – steampunk, gőzpunk, urban fantasy, és még dobálózhanék tovább a különféle jelzőkkel, amelyek Gail Carriger Soulless – Lélektelen című könyvét jellemzik. Egészen egyedi alaptörténetű művel van dolgunk, ahol egyszerre vannak jelen a régi idők sajátosságai a természetfeletti lények világával.

A dolog azonban nem áll meg ennyinél, hiszen különlegességét tovább tetőzi, hogy a szokásos vámpírok, vérfarkasok, szellemek és kísértetek mellett egy újabb teremtménnyel is megismerkedhetünk: főhősnőnk egy lélektelen, természeten túli hölgy, akinek érintésére visszahúzódnak a fogak és eltűnnek a bundák – képes semlegesíteni a természetfelettit. Így már még inkább érdekesebb, nemde?

TOVÁBB →