Carrie Ryan: Kezek és fogak erdeje

kezekesfogakeAz emberre éhező, magát már csak vonszolni tudó (az esetek többségében, és ahogy tulajdonképpen logikus lenne), rothadó élőhalott, aki emberi mivoltának már csak halovány árnyékát képezi, napjainkban kedvelt alapanyaga különböző filmeknek, sorozatoknak, játékoknak és természetesen könyveknek is. Eredeti származásuk szerint olyan halottak voltak, akiket valamely hatalmas erő keltett életre, hogy akaratának megfelelően irányíthassa őket, de aztán mindez megváltozott és leggyakrabban egy vírus mutációjának tudják be ezt a transzformációt. Elterjedt séma az is, amikor egyáltalán nem kapunk arra vonatkozóan választ, milyen módon is kerültek az emberek közé ezek a lények, egyszerűen csak végigsöpörnek a Földön és végigeszik az emberi populációt, felülkerekedve rajtuk. Előzménnyel vagy sem, szinte minden történetnek megvan a maga különlegessége, hiszen hálás témát szolgáltatnak a zombik: a megmaradt emberek sorsa, berendezkedésük és túlélésükre fektetett stratégiáik, újonnan kialakult szokásaik szerintem mindig izgalmas táptalajt szolgáltatnak egy-egy műhöz, a kérdés már csak az, hogyan viszik tovább és emelik egy fentebbi szintre ezt, hogy még emlékezetesebb sztorit kaphassunk.

Carrie Ryan Kezek és fogak erdeje nevet viselő, zombikkal foglalkozó regénye nagyon rejtélyes és jól eltalált címet kapott, mondhatni az eddigi legkreatívabb, amellyel ebben a témában találkoztam, csak sajnos egy mindent elsöprő szépséghibája akadt a dolognak: a mögötte lévő tartalom nem tükrözte mindezt a szépen felkonferált alkotóerőt, ugyanis a főszereplő számomra mindent elrontott a mű folyamán, amit csak lehetett, melyből most Ti is ízelítőt kaphattok.

TOVÁBB →

Kemese Fanni – A napszemű Pippa Kenn (Pippa Kenn-trilógia 1.)

napszemupippakennNem mostanában nyúltam magyar szerző könyvéhez – persze nincs itt szó semmilyen elzárkózástól -, csak mivel alaptörténet-centrikus vagyok és azok alapján általában külföldi írók történeteivel találkozom sűrűbben, így a magyar vonal kicsit talán háttérbe szorul. Ezúttal viszont sikerült egy magyar ifjúsági poszt-apokaliptikus regényt kihalásznom az elolvasandók sűrű erdejéből. Az elszaporodott hasonló témájú művek után kíváncsi voltam magyar oldalról mit tudunk felmutatni ezen a téren, ezért Kemese Fanni – A napszemű Pippa Kenn trilógia első részének estem neki.

Kemese Fanniról nem sok információt lehet fellelni azon kívül, hogy fiatal feltörekvőként igyekszik lavírozni az írói pályán, rajongói oldalán körbenézve pedig annyi is bizonyos, hogy műveibe abszolút bevonja olvasói közönségét, hol részleteket elhintve, hol a könyvei borítótervezése kapcsán. Abszolút pozitívnak tartom ezt a fajta hozzáállást, hiszen így kap egyfajta támpontot és visszajelzést, mely mentén haladhat azon az úton, melyen leginkább megfelel olvasói számára és ezáltal támogatást és bíztatást élvezhet. Na de nézzük, elsőként mit is alkotott!

TOVÁBB →

Mira Grant – Feed – Etetés

feedA zombis történeteket illetően mindenkinek megvannak a megszokott sztereopítiák: vírustól megfertőzött élőholtak széttépett ruhában, kezüket maguk elé tartva, szaggatott mozgással közelítenek és támadják meg áldozataikat némi élelemszerzés és természetesen a fertőzés aprópójából, hol lassabban, hol pedig meglepő gyorsasággal véghezvive mindezt.

Egészen eddig nálam ebben ki is merültek az ilyen témával foglalkozó érdemleges sztorik, de jött Mira Grant és teljesen más nézőpontba helyezte ezt az egész „misztikumot” trilógiájának első, Feed – Etetés című regényével, mely amellett, hogy nagyon is reálissá teszi az egész jelenséget, kiemel olyan következményeket is, melyek egészen más dimenzióba helyezik a zombiapokalipszist.

Az orvostudomány szárnyal, feltalálják a rák ellenszerét, előkerül egy új influenza elleni oltóanyag is, mindenki örül, aztán a semmiből szépen beüt a krach. Az alapsztori nem hoz újdonságot: ez a két gyógyszer külön-külön csodálatos szernek bizonyulnak, de vegyítve létrejön egy olyan halálos vírus, mellyel hip-hop megteremtődnek élőholt barátaink. A könyv nem magával az apokalipszissel kezd, jóval utána járunk, amikor már a zombik úgymond a hétköznapi élet részévé váltak és az emberek alkalmazkodni kényszerültek a változáshoz. A társasági lényekből így válnak biztonságos bunkereik és házaik mögé begubózó, csak igen szükséges esetekben kimerészkedő emberekké, akik elveszítették a zombik ellen folytatott ádáz küzdelmet és kénytelenek meghunyászkodva élni további éveiket.

TOVÁBB →