Gillian Flynn – Holtodiglan

holtodiglanAhogy mondani szokás, tökéletes párkapcsolat csak a mesékben, a nagy könyvben illetve egy idealizált világban létezik, hiszen nincs két olyan ember, akik makulátlan jin jangot hoznak össze együtt, ezt az állapotot legtöbbször kompromisszumok által érik el (vagy inkább közelítik meg) és szerencsés esetben jöhet a boldogan élnek, míg meg nem halnak végkifejlet.

Gillian Flynn Holtodiglan című könyvében a házasélet problémáit boncolgatja egy thriller bőrébe bújtatva. Mivel Amerikában hatalmas sikernek örvendett (ott Gone Girl néven), egy ideje fájt rá a fogam, így már régóta ott díszelgett a virtuális polcomon, majd feledésbe merülve bukkantam rá erre a teljesen más borítójú Holtodiglanra, hát meg nem mondtam volna, hogy az anno kinézett és ez a magyar mű egy és ugyanaz. Két borító, két teljesen más műfajt sugalló ábrázolással (lejjebb látható az angol kiadás), de aztán leesett, aminek le kellett esnie és diadalittasan, vegyes érzéseket táplálva a magyar tervezés iránt belevetettem magam az olvasásába.

TOVÁBB →

Emma Donoghue – A szoba

aszobaAz már megszokott dolognak számít regények terén, amikor valakinek a nézőpontjából ismerjük meg és követjük végig a történetet, de Emma Donoghue kanadai írónő gondolt egy merészet és nem elég, hogy egy kisfiút tett főszereplővé, ennél még sokkal tovább ment: egyenesen az ő szemszögéből mutatja be a sztorit A szoba című regényében. Elsőre azt gondolná az ember, hogy emiatt egy csupa bájos és vidám gondolatokkal megírt könyvről van szó, ám itt egy nagyon komoly drámával van dolgunk, mely az emberrablás igaz történeteiből meríti alapanyagát. A The New York Times a 2010-es év egyik legjobb regényének titulálta, így elolvasva én is hasonló véleményre jutottam, több okból kifolyólag is.

TOVÁBB →