Szívmelengető történet | Christina Baker Kline – Árvák ​vonata

Idén elég sok időm jut olvasásra (már most több, mint a felét teljesítettem a kitűzött  könyvszámnak, öröm is ránézni a reading challenge-emre!), így nem csupán a frissebb megjelenéseket olvasgatom, hanem a rengeteg felhalmozott könyveim közül is választok olvasnivalót, ösztönözve magam a kevesebb vásárlásra (több-kevesebb sikerrel :D). Persze így még nehezebb eldönteni, melyik is legyen a következő regény a többszáz közül, melyeknél sok esetben már nem is emlékszem, mi a témája, ha pedig elkezdem ezeket olvasgatni, egyszerre minimum harmincnak állnék neki legszívesebben. Egy szó, mint száz, így került kiválasztásra Christina Baker Kline: Árvák ​vonata is nagy vacillálások közepette, bár eleinte nem voltam biztos benne, hogy lesz hangulatom a könyvhöz, később beigazolódott: kedves és szerethető történet várt rám.

Amerikában 1854 és 1929 között rengeteg árva gyermeket szállítottak úgynevezett lelencvonatokkal különböző településekre abban a reményben, hogy el tudják őket helyezni családoknál. Persze nem árultak nagy zsákbamacskát azzal, hogy nem éppen a klasszikus örökbefogadás volt ezeknek a kiválasztásoknak a célja, sokkal inkább munkára fogták be ezeket a szülők nélküli fiatalokat, így joggal merülhetett fel a kérdés: valóban jobb volt így nekik, mint az árvaházban? A válasz pedig nem mindig az igen volt. TOVÁBB →

Ha egyet olvastál, olvastad az összeset | B. A. Paris – Összeomlás

Ha író lennék, az egyik legnagyobb kihívást biztos, hogy az jelentené számomra, hogy az első megjelent könyvem után olyan újabb történetet tudjak letenni az asztalra, mely folytatja az első művemben fellelhető sajátosságokat, írói stílust, de ugyanakkor bebizonyítja, hogy friss, teljesen más történetet is fel tudok építeni, mely nem kapaszkodik elődjébe, tőle teljesen függetlenül igyekszik újra meglovagolni a sikert. Nos, B. A. Paris biztos, hogy nem gondolhatott ilyeneket és nem voltak ilyen félelmei, hiszen a méltán sikeres Zárt ajtók mögött című regénye után az Összeomlás gyakorlatilag ugyanazt a sormintát követi, csak éppen a körülötte lévő máz, valamint a hozzávalók mások egy kicsivel.

Cass Anderson este hazafelé tart házához egy rövidebb, elhagyatott erdei útvonalon, amikor egy kocsit lát az út szélén. Bár megfordul a fejében, hogy megáll megkérdezni az ismeretlentől, hogy minden rendben van-e vele, hátha esetleg segítségre szorul, ám szöget üt a fejébe, hogy lehetne ez tulajdonképpen egy csapda is, melynek ő nem szeretne áldozatául esni, így végül nem áll meg és mint aki nem látott semmit, hazamegy. Másnap kiderül, az abban a kocsiban ülő nő halott, Casst pedig innentől szépen fokozatosan felemészti a bűntudat, melyen az ismeretlen telefonhívások sem segítenek, teljesen paranoiddá és felettébb zaklatottá válik. Kezd egyre több dolgot elfelejteni és megindul az összeomlás lejtőjén, melyből kérdés, ki tud-e keveredni.

Annyira jó és letehetetlen könyv lehetett volna. Igazság szerint, aki még nem találkozott az írónő első kötetével, annak valószínűleg az egyik kedvenc pszicho-thrillerévé válik, mint ahogy én is erre jutottam a Zárt ajtók mögött esetében. De mivel olvastam, így csak leutánzott, kiszámítható, unalmas maszlagot kaptam, melynél már az első oldalak után tudtam, hogy valami nem stimmel, néhány fejezet elteltével pedig már az is kikristályosodott, hogy ki áll emögött a furcsa és véletlen egybeesések mögött. Borzasztóan sajnálom, hogy az írónőnél csak ennyire futotta és elhagyta a kreativitása, vagy ami még inkább elszomorítóbb lenne: biztonsági játékot játszva, a biztos sikert hajszolva írta meg ugyanúgy második regényét.

Feszültség akadna bőven, a szereplők körvonalazása, formálása, gyurmázgatása, majd teljes valójuk felfedése is dicséretre méltó lenne, a fordulat is kellően megcsavarná a dolgokat, HA nem lennék jártas már a munkásságában.

Úgy ültem neki ennek a bejegyzésnek, hogy most már egy hosszabb lélegzetvételű értékelést írok meg, mivel az előző olvasmányaimnál is inkább a rövid és tömör megfogalmazást részesítettem előnyben (mondjuk ezt a későbbiek során szerintem többször is alkalmazni fogom, ha úgy ítélem meg a regényekkel kapcsolatban, és inkább azokra koncentrálok majd bővebb lélegzetvételű posztokkal, melyek „megérdemlik”), de egyszerűen erről a másolatról nem lehet több szót legépelni, mert tényleg csak ennyi van benne. Se több, se kevesebb.

Köszönöm, további regényeiből érdeklődés és az írónő kreativitása hiányában nem kérnék.

B. A. Paris - Összeomlás

Kiadó: Művelt Nép Könyvkiadó
Kiadás éve: 2017
Eredeti cím: The Breakdown
Eredeti megjelenés éve: 2017
Oldalak száma: 368

Nem az esetem | Totth Benedek – Holtverseny

Az idei év első magyar regényeként Totth Benedek első könyvét, a Holtversenyt választottam, melyet egyfajta kultkönyvként is emlegetnek. Már régóta szemeztem vele, ráadásul a tavalyi évben megjelent újabb könyve is, mely szintén felkerült az egyszer el kell olvasnom listámra, így gondoltam, ameddig nem sikerül megszerezni, tökéletes lesz ezzel a művével ráhangolódni. Hát, meg kell, hogy mondjam, rendesen feladta a leckét az író, mert teljesen elbizonytalanított abban, szeretnék-e még olvasni tőle a közeljövőben.

A könyv nem tétovázik, egyből belevág az események közepébe: egy kamaszokkal teli sportkocsi száguld az éjszakában, majd annak rendje és módja szerint elütnek valamit, vagy valakit. Mégis, a későbbiek során az uszodát lelkesen látogató, edzésekre és versenyekre járó fiataloknak ez a baleset lesz a legkisebb gondjuk, hiszen így is elég kalandosak, illetve veszélyesek a mindennapjaik.

Kemény dolgok történnek tinédzser szereplőinkkel, mondhatni egy percig sincs nyugtuk, ezeket pedig durván realisztikusan ábrázolja Totth. Ráadásul nincs semmi könnyed bevezetés a regény világába, egyből arcon csap szókimondó, nyers, alpári stílusával, de szerencsére nem jut el a közönséges jelzőig, ahhoz sokkal jobban van megírva a történet.

A karakterek közül sajnos senki sem szerethető, mindenki az a fiatalember, akit senki sem szeretne, ha ismerőse, neadjisten a gyermeke lenne, hiszen tipikus minden hülyeségbe belekeveredő, minden mindegy elvet valló és mindent kipróbáló gyerekek ők, a felnőtté válás küszöbén, akik őrültséget őrültségre halmoznak, csak a következményekbe nem gondolnak bele.

Olyan érzésem volt, mint amikor Bret Easton Ellis Nullánál is kevesebb című könyvét olvastam: értem én, mi akar a regény lenni, egyfajta életérzést megjelenítve, csak ehhez nem én vagyok a célközönség. Fejlődési regénynek kikiáltását enyhe túlzásnak gondolom, tulajdonképpen végigbazdmegeli mindenki a regényt, hogy aztán valami kikerekedjen belőle, amit fejlődésnek abszolút nem neveznék, helyette inkább a megoldás szóval lehetne jellemezni, amit a kezdeti bonyodalmakra ad meg nekünk az író. Ám azt meg kell hagyni, a címadás és a könyvborító telitalálat.

Totth Benedek - Holtverseny

Kiadó: Magvető Kiadó
Kiadás éve: 2014
Eredeti cím: ua.
Eredeti megjelenés éve: ua.
Oldalak száma: 248

A gyilkos állatok nem mindig négy lábon várhatóak | Mia Cuoto – Az oroszlán vallomása

Mindig simogatja a lelkemet, ha egy szépen megírt, stilisztikai szempontból minőségi könyvet veszek a kezembe. Mia Couto-tól Az oroszlán vallomása határozottan ilyen regényt nyújtott számomra, a megfogalmazott sorokat igazi élmény volt olvasni.

Nem egyszerűen arról szól a könyv, hogy vadászt fogadnak fel egy mozambiki település oroszlánjainak megölésére, ennél jóval tovább megy el a szerző, hiszen ténylegesen olyan társadalmi feszültségek, hagyományok húzódnak oroszlántámadások címszóval, melyeknek nem lehet csak úgy, golyó által véget vetni.

„Közelről éltem meg ezt a helyzetet. Nemegyszer megfordultam azon a vidéken, ahol ezek a tragikus események történtek, és az ott tapasztaltak nyomán írtam meg ezt a történetet, amelyet valóságos események és személyek ihlettek.”

Két nézőpontból merülhetünk el a történetbe: egyrészt Mariamar, a helyi település lakosa, akit a többiek őrültnek vélnek, másrészt pedig a felfogadott, nagyvárosból érkező vadász elbeszélése nyomán lehetünk tanúi az eseményeknek. Minden rész egy-egy afrikai közmondással kezdődik és kivétel nélkül az összes remekül el lett találva! Már ezekért megérte a kezembe venni a könyvet, na meg az említett, gyönyörűen megírt mondatok miatt, mely nem tudom, hogy a fordító, vagy az eredeti szöveg érdeme-e (esetleg mindkettejüké), mindenesetre határozottan nem mindennapi. Ahogy az sem, hogy ennek ellenpólusaként, maga a regény viszont elég súlyos, borzalmas dolgokat mesél el nekünk ezen szépirodalmi nyelvezet mentén.

„A csend olyan, akár egy kifordított főtt tojás, másoké a héja, de mi törünk össze benne.”

Kicsit furcsán hangzik a témájából kiindulva, de szívesen olvastam volna tovább, számomra nagyon hamar lerendezettnek tűnt. Bár megvolt a maga kereksége és lezárása, kicsit mélyebbre áshatott volna az író ennek a világ végén lévő településnek, Kulumaninak és lakosainak történetébe, ahol megállt az idő és a hagyományok, ősi törvények uralják a mindennapokat. Ahol az asszonyok alárendelt szerepe a természetes, legalábbis a férfiak szemszögéből, akik ezt szemérmetlen módon ki is használják. Inkább azt éreztem, hogy ennek a sztorinak az elmesélésével csupán a felszínt kapargatja, néha egyet-egyet jobban belevájva a rétegek alá, de nem ment igazán a dolgok mélyére.

Mia Cuoto - Az oroszlán vallomása

Kiadó: Európa Könyvkiadó
Kiadás éve: 2016
Eredeti cím: A Confissão da Leoa
Eredeti megjelenés éve: 2012
Oldalak száma: 304

A rejtélyes tragédia megoldásra kerül? | Donnie Eichar – Halálhegy

Hát itt is volnánk, elérkezett az idő, amikor  végre karjaimba tarthatom a babámat. :) Tudom, elég nagy kitérő ahhoz a könyvhöz képest, amelyről most a gondolataimat szeretném megosztani, de nem bírtam ki, hogy ne fonjam bele mondandómba, hiszen magát a regényt már mellette fejeztem be (etetés közbeni olvasás rúlz’).

Mindig is érdekelt a Gyatlov-rejtély, mellyel már számos fórumon foglalkoztak, de valahogy egyik sem ragadta meg annyira a figyelmemet, illetve olyan furcsa irányból próbálták megközelíteni, hogy nem akartam belevetni magam a 9 túrázó tragikus, ám annál rejtélyesebb történetébe. De jött Donnie Eichar: Halálhegy című dokumentumregénye, melynél már abszolút úgy éreztem, ez lesz az, melynek hitelt adok és elolvasom, ő mit tud mondani az eseményekről. Igaz, nem amerikai szerzőtől várná az ember a titok nyitját, ez a könyvben is felmerül jó néhányszor: mit akar épp ez az úriember vájkálni az oroszoknál, ám úgy gondolom tisztességes és rendkívül alapos munkát végzett ahhoz, hogy ezt felhánytorgassuk neki.

“Maga valójában egy szemtanúk nélkül lezajlott, tragikus eseményt próbál rekonstruálni.”

1959 februárjában az oroszországi Urál hegységben, a Halálhegy néven ismert magaslaton rejtélyes körülmények között életét vesztette kilenc tapasztalt túrázó. A baleset titokzatos, baljós körülményei (a fiatalok különös sérülései éppúgy, mint az a tény, hogy a jelek szerint a ponyvát felhasítva, hiányos öltözékben menekültek ki sátrukból, vagy egyikük meglehetősen furcsa, utolsó fényképfelvétele) évtizedekkel később is találgatásokra adtak okot a történtekkel kapcsolatban.  TOVÁBB →