A 70-es évek Amerikájának kiváló tükre | Dennis Lehane: Apró irgalmak

★★★★★

Nem biztos, hogy egy író esetében a legkésőbbi regényével érdemes kezdeni, de Dennis Lehane esetében mégis így tettem, bízva abban, hogy meghozza a kedvem a további regényeihez, hiszen pl. a Titokzatos folyó már elég régóta várakozik a polcomon. Nos, a kívánt hatást sikerült elérnie, az Apró irgalmak érdekes olvasmánynak bizonyult, amolyan igazi amerikai hangulatú, nem a finomkodásról szóló, rasszizmust középpontba állító regény.

A Bostonban játszódó történet életre keltésének apropóját az az 1974-es bírói ítélet szolgáltatta, mely a fekete diákok közoktatásbeli hátrányos helyzetére való megoldásként azt találta ki, hogy a tanulókat elkezdik átbuszoztatni a túlnyomórészt fehér és túlnyomórészt fekete városrészek között, hogy megszüntessék ezzel a faji alapú szegregációt. Ahogy azt sejteni lehet, ez az esemény még több ellenálláshoz és elégedetlenkedéshez vezet mindkét oldalról, ráadásul a helyzetet az sem segíti, hogy a városban rejtélyes módon meghal egy fiatal fekete fiú, és eltűnik egy fehér lány. Bár látszólag a kettő ügy független egymástól, a főszereplő, a lány édesanyja, Mary Pat kezébe veszi az irányítást eltűnt lányát illetően, ám olyan sötét bugyrokba ássa be magát, ahonnan kérdés, lehet-e visszaút, és egyáltalán akarja-e megtalálni azt.

Lehane aztán ért a hangulat megteremtéséhez, de a karakterek megalkotásához is. Nagyon jól hozza azt a 70-es évekbeli amerikai atmoszférát, amely a regényt körbelengi, ahol nehezek a mindennapok, és ahol az utcákon a hatalom az úr, és ahol a maffia keze nagyon messzire elér. Mary Pat pedig mit mondhatnék, egyszerűen szenzációs karakter lett: egy igazi lecsúszott anya, aki már korábban elveszítette fiát, és most a lánya élete a tét, és ezért a végletekig képes elmenni. Egy igazi anyatigris, aki nem retten vissza az erőszaktól, és akiben egy dolgot sem tudsz megkedvelni, de kitartásáért mindenképpen tiszteled őt.

Fordulatokban gazdag krimi, mellette pedig egy remek lélektani elemekkel dolgozó, feszes és nyers thriller, egy nagyon jó tükre az akkori amerikai társadalomnak.

Töretlen minőséggel | Kondor Vilmos: Az ​első budapesti olimpia (Második Magyar Köztársaság sorozat 2.)

Friss emlékekkel vágtam bele a Második Magyar Köztársaság folytatásába, felbuzdulva az első rész pozitív élményén, Kondor Vilmosban pedig ezúttal sem csalódtam. Újabb érdekes bonyodalommal, humorral kellően megfűszerezve, izgalmas történelmi csemegékkel, ám töretlen minőséggel szolgáltatta részemre a második részt, Az első budapesti olimpiát.

Egy újabb fondorlatos történelmi csavarnak köszönhetően Magyarország ad helyet az ötkarikás játékoknak, igazi turistaparadicsommá változtatva és felpezsdítve ezzel a fővárost. Nyomozásban ezúttal sincs hiány, a magyar úszócsapat nagy reménysége a versenyszáma során a rajtkőről a vízbe ugorva, rá pár másodperccel holtan süllyed a medence aljára. A rejtélyes eset megoldása Nemes Albert feladata lesz, egy érdekes új társ segítségével, aki vidékről került Pestre, és akitől nem idegen az erőszak alkalmazása célja elérése érdekében. Ráadásul a fentről való nyomás ismét ott lebeg szereplőink felett, emiatt is lesz fontos, hogy minél előbb végére járjanak az igazságnak.

TOVÁBB →

Alternatív Budapest, te csodás! | Kondor Vilmos: Második ​Magyar Köztársaság (Második Magyar Köztársaság sorozat 1.)

Elég ritkán fordulok a magyar irodalom felé, akkor is leginkább a fantasztikum, ami érdekel és néhány „bejáratott” szerző tollából szívesen is veszem a kezembe. Az olvasmányaim döntő többsége fikció, ezen belül is egy-egy képzeletbeli, a valóságtól teljesen elrugaszkodott világhoz húzok inkább, hiszen – ahogy szokták mondani -, kényelmesebb és elviselhetőbb, mint a valóság. A magyar irodalmat illetően ez fokozottan igaz, úgy vélem (főként manapság), épp elég balsors jut nekünk ahhoz, hogy még könyv formájában is kedvem legyen beleásni magam. Pont emiatt figyeltem fel Kondor Vilmos munkásságára, illetve a Második Magyar Köztársaság címre keresztelt sorozatára, hiszen az alternatív Budapest víziójáról úgy gondoltam, kellőképpen sci-fi tulajdonsággal bír ahhoz, hogy megérje próbára tenni.

Már a kiindulópont érezteti egy másik Magyarország ígéretét: a Beatles első magyarországi koncertje közeledik, ám ez a várva-várt esemény sajnos nem tud bekövetkezni, ugyanis az előkészületek közben az egyik technikust holtan találják a helyszínen. Nincs gyilkos fegyver, nincs szemtanú, sem gyanúsított, így főszereplőnknek, Nemes Albert nyomozónak nem lesz egyszerű dolga az ügy végére járni, miközben a Budapesti Rendőrkapitányság vezetője, Kádár János folyamatosan eredményeket és megoldást vár. A szálak egyre alvilágibb helyekre vezetnek, az emberi gonoszság egyre sötétebb titkai közé.

TOVÁBB →

Mert valóság csak egy van – vagy mégsem? | Nikolasz Dimitrov: Valóságok ​dílere

Kóstolgatva a különféle sci-fi alzsánereket, a virtuális valóságot beemelő történetek, némi cyberpunk beütéssel egy nagyon különleges, de annál feelingesebb szelete ennek a tortának. Esetemben beletelt némi időbe, mire utat találtam ehhez az irányzathoz, emlékszem, az első Philip K. Dick élményem, az Álmodnak-e ​az androidok elektronikus bárányokkal? elolvasása során még csak derengett, mit is takar tulajdonképpen, majd nemrég, a Mátrix sorozat újranézése során érkezett el az áttörés, amikor is teljesen magával ragadott az az életérzés, ami a műfaji sajátosságból fakad. Ebben a nagy hévben olvastam már a Neuromancert, ami viszont sajnos kicsit visszahúzott a lelkesedésemből, ezért örültem, amikor nekiálltam Nikolasz Dimitrov: Valóságok dílere című regényének és felfedeztem, hogy tulajdonképpen mutat hasonló jegyeket az előbb említett művekkel, és ez az egész technológia uralta, sötét, mocskos világ valóban remek táptalajul szolgálhat egy érdekesnek tűnő alaphelyzethez, a kérdés már csupán az lesz, mihez kezd vele az író.

A helyszín Szingapúr, ahol a legkorszerűbb technológia hálózza be a mindennapokat, az emberek pedig igyekeznek minél jobban kiélvezni az életet, a szórakozás megannyi formájában, féktelen fogyasztással, hátrahagyva a régi erkölcsi rendet, a vallások pedig teljesen átértékelődnek. Igazi cyberpunk közeg tárul elénk, a maga modern, mégis sötét világával. A vagyonnal rendelkező elit ráadásul egy különleges digitális droggal spékeli meg a hétköznapjait, főszereplőnk, Zoltán feladata pedig az lesz, hogy beépüljön a vállalatba, amely ezt a drogot terjeszti, és kiderítse ennek az egész projektnek a lényegét.

TOVÁBB →

Változatos műfaji elemekkel tarkított krimi | Mezei Petra: Mint a homokszemek

A krimi, mint műfaj olvasmányaim eddigi tárházában igencsak a küszöbnél tartózkodik még, tipikusan az a fajta zsáner, amit bár szívesen és érdeklődéssel olvasok, valahogy mindig háttérbe szorul a megannyi másik olvasnivaló mellett. Amikor az írónő megkérdezte, elolvasnám-e debütáló regényét, a Mint a homokszemeket, éppen olyan regények közepette voltam, melyek közé tökéletesen beillett egy könnyedebb hangvételű kötet, így kíváncsian kezdtem neki az olvasásának. Célját tökéletesen elérte: kikapcsolt és változatosságot hozott az olvasmányaim között.

Alex, a budapesti kárszakértő lány, a poszttraumás stresszben szenvedő fiatalok hétköznapi életét éli, amikor egy téves riasztás miatt kirendelik egy kertvárosi bankfiókhoz. Korábban a világ egyik legnagyobb biztosítójánál dolgozott, a cég történetének legfiatalabb felsővezetőjeként, de másfél évvel ezelőtt belekeveredett egy család meggyilkolásának ügyébe, és ez teljesen megváltoztatta az életét. Miközben rá kell jönnie, hogy hogyan rabolható ki egy bank minden különösebb eszköz, tudás vagy erőszak nélkül, úgy alakul, hogy azt is meg kell fejtenie, hogy mit kezdjen a szerelemmel egy olyan nő, aki a függetlenség, a racionalitás és az érzelmek kontrollálásának megszállottja? És vajon miért könnyebb az első kérdésre válaszolni?

TOVÁBB →

A Krétaember és a párhuzamos olvasás esete

Könyvmolyságom kezdetén szigorúan tartottam magam ahhoz, hogy egyszerre csak egy könyvben merüljek el, ezáltal úgy gondoltam, sokkal nagyobb hatással tud rám lenni, illetve jobban tudok koncentrálni az adott történetre. Majd megszületett a lányom, az elméletem pedig felborult, a megváltozott helyzet megváltozott olvasási szokást kívánt, így kezdtem el egyszerre több könyvet olvasni. A Kindle vonatkozásában abszolút a praktikusságot tartottam szem előtt: a képernyővilágításnak köszönhetően meghagytam éjszakai olvasásra, így legalább minimális világítás mellett a gyermekaltatás is megy, de anya sem unatkozik. Mivel egyre több papírkönyvet szerzek be, valamikor ezeknek is kellett módot találnom, amikor olvashatom őket, így a nappal az övüké lett, bár kézben tartani nem mindig volt egyszerű, hiszen Liza is ott volt mellettem, de mára már profi módon megy, vagy egyszerűen akkor veszem a kezembe, amikor alszik (micsoda könyvmoly problémák tudnak előjönni :D). Ezzel tökéletes harmónia állt be az olvasási rutinomban, szeretem is, hogy felváltva haladhatok a különböző történetekkel.

Hogy is jön mindez most ide? Amikor hosszas tologatás után végre megjelent C. J. Tudor regénye, A Krétaember, életemben először csaptam le a lehetőségre és frissen-ropogósan, kedvezményesen megvettem digitális formában, így rögtön neki is ültem. Majd a hév annyira elkapott, hogy felrúgva a kialakított rendszeremet, addig nem nyúltam más könyvhöz, amíg a végére nem értem. Megérte-e? Inkább azt mondanám, érdekes élmény volt. TOVÁBB →