A képregények sokrétűbbek, mint gondolnád #4 | Szakacuki Szakana: Bolygóvándor 1.

A japán irodalommal való ismerkedésem nem lett volna teljes a mangák kihagyásával, és úgy vélem – bár nem igazán az én műfajom -, tökéletes választásnak bizonyult kezdésnek a Bolygóvándor. A kis herceg hangulatát megidéző történetben tanúi lehetünk, ahogy a 303-as számú utazó névre hallgató főszereplő járja az univerzum bolygóit, melyek emlékeit már csupán a titokzatos tóbiásfák őrzik.

Nem mindig sikerült ráállnia a szememnek a jobbról balra történő haladásra, és nem mondom, hogy a végére meg tudtam szokni, de így legalább jobban belemélyedtem a képkockák világába, megfontoltabban olvasva a sorokat. Az első színes oldalak gyönyörűek, illetve a védőborító alatt is megbújik pár megelevenített tárgy, illetve plusz rajz, az élményt már csak akkor lehetett volna még tovább fokozni, ha az egész színesben kerül megrajzolásra fekete-fehér helyett, akár ezzel a kék színvilággal.

Vizualitása a színhiány ellenére is rendkívül kifejező, a tájképek és a városok utcái, a csendéletek is nagy hangsúlyt kapnak a dialógusok mellett, erősítve a melankolikus atmoszférát, amely körbelengi az egész kötetet. Epizodikus fejezeteivel egy-egy helyszínre kalauzol, a rejtélyes, szunnyadó világ misztikuma mellett magát a fő karaktert övező rejtélyek teszik még különlegesebbé, és mélyítik el az elsőre könnyednek gondolt, olykor humoros sorokat.

TOVÁBB →

Bevezető szösszenet | Stephen King: A harcos (A Setét Torony sorozat 1.)

★★★★☆

Szégyenszemre kevés regényt olvastam még Kingtől, amelyeket sorra kerítettem, ráadásul mind olyan volt, amelynél a filmadaptációt előbb láttam, így sem a hangulat, sem a meglepetés ereje nem tudott teljes erejével érvényesülni. A Setét Torony sorozat nyitányával végre megdőlt ez is, egy általam nem ismert, idegen helyre csöppentem, és nem mondom, hogy teljes mértékben odáig voltam érte, de mégis volt benne valami, ami arra sarkallt, hogy a többi regénye felé fordítsam a figyelmem – természetesen a folytatások mellett-, letaszítva az egyéb várományos, betervezett könyvet.

Amellett, hogy ez is már az átdolgozott kiadás az első, a ’70-es években megírt verzióhoz képest, amelyben az ellentmondásokat kigyomlálja, a rajongók nagy örömére vadonatúj, lüktetően színes borítót is kapott (azt mindenki döntse el, a megújulás tetszetős-e vagy sem), ahogy az egész sorozat is, melyet a kiadó apránként csepegtetve jelentet meg a kiéhezett, későn érkező rajongóknak, hátrányára a használt könyvvel vaskos hasznot remélőknek. Mindez remek alkalmat adott az összeismerkedésre, kezdetben csak az első részre elkötelezve magam, mert egyáltalán nem voltam biztos benne, hogy egymásra fogunk-e találni. Most, az elolvasása után már tudom, hiba volt, így azóta korrigáltam is lemaradásomat, és azóta is az jár a fejemben, mit tudhat ez az író, amivel ennyire rabul ejtett?

A történet a maga 264 oldalával nem sok mindent sejtet, ám annál érdekesebb, földöntúli, szürreális jeleneteknek lehetünk szemtanúi, talán emiatt is érdekel annyira a folytatás, mi jöhet még. Érződik rajta, hogy nem egy modern fikció, kicsit ütött-kopott, kicsit elmélázó, a western műfajának sajátosságait hozó, és azt kell, hogy mondjam, pont erre van szükségem ebben a rohanó világban. Egy kicsit megállni, körbenézni, megfigyelni, és türelmesnek lenni, mert tudom, nagy dolgok vannak itt készülőben, és epekedve várom, hogy megismerhessem én is.

A harcos elolvasásával hivatalosan is elkezdődött számomra az őszi olvasmányok időszaka, és nem csupán Roland indult el hosszú útjára, hanem én is, Stephen King munkásságának szélesebb megismerése apropójából.

A képregények sokrétűbbek, mint gondolnád #3 | Képregények nyárra

Bár nyáron születtem, számomra a nyár szeretete sosem lángolt teljes, hőségriadós fokozaton, régen leginkább azt szerettem benne, hogy ilyenkor úgymond szabad lehettem, kötöttségek és kötelezettségek nélkül. Miután az iskolapadokat elhagyva ezek a nyaraim megszűntek, teljesen ki is veszett bennem bárminemű vonzalom ez után az évszak után, manapság inkább túlélő fokozatra kapcsolok, várva a hűvösebb napokat. Ennek ellenére egyáltalán nem zárkózom el a nyárral kapcsolatos olvasmányoktól, sőt, ezeknek a lapjai között legalább újra felidézhetem, milyenek is voltak azok a bizonyos forró, napsütötte napok. Tökéletes példái ennek a következő képregények, amelyeket kortól függetlenül mindenkinek ajánlok, ha szeretne elmerülni abban a bizonyos nyári feelingben.

TOVÁBB →

T. J. Klune és az ő szívmelengető történetei | Ház az égszínkék tengernél és A suttogó ajtón túl

Elöljáróban annyit hozzáfűznék, hogy nem igazán vagyok olyan olvasó, akit rajongási szinten magával tud ragadni egy-egy szentimentális, csupaszív, már-már ragacsosan szirupos történet, ezért roppant kíváncsi voltam, hogy a rengeteg olvasói dicsérettel és ömlengéssel illetett író vajon mit tudhat, mi lehet a titka, miért van oda mindenki ezekért a regényekért? Bevallom, ilyenkor mindig bennem van a félsz a túl népszerű és túlságosan szeretett művek iránt, számomra ez sok esetben éppen az ellenkező hatást váltja ki, és nem ritka, hogy a kézbe vétel helyett inkább kerülöm az adott könyveket. Ugyanakkor tagadhatatlan, hogy a kíváncsiság is ott motoszkál a fejemben, és ennek intenzitása, vagy épp egy ajánló képes olyan löketet adni, melynek eredményeképp mégiscsak azon kapom magam, hogy a beszerzési lehetőségeket böngészem. Nem volt ez másképp T. J. Klune esetében sem, a kiadó pedig volt olyan kedves, és elküldte nekem mindkét regényét. Elsőként a Ház az égszínkék tengernél került a kezembe, majd nem sokkal követte A suttogó ajtón túl, így az az állítólagos varázs, ami körbelengi ezeket a történeteket, maximum lángon éghetett bennem, már csak az volt a kérdés, lángra lobban-e.

TOVÁBB →

A képregények sokrétűbbek, mint gondolnád #2 | Joe Hill:
Kulcs a zárját 1. (Locke & Key sorozat 1.)

Joe Hill több regényéhez, illetve novelláskötetéhez is volt már szerencsém, annyi már a legelső találkozás pillanatában bizonyosságot nyert számomra, hogy ő nem a finomkodás és a tündérmesék atyja, hanem a fantasy legsötétebb bugyraiban burjánzó, hátborzongató, nyers és véres történetek írója. Mindezen ismertetőjegyek tudatában különösen kíváncsi voltam rá, hogy képregény formában, vizuálisan mit képes nyújtani a közönségnek, a Locke & Key sorozat nyitányának elolvasása pedig tökéletes betekintőnek is bizonyult. Bár a könyvei közül is vannak érdemleges alkotások – a Szarvak például annak idején kifejezetten tetszett -, már most érzem, hogy minden kétséget kizáróan ez a képregény sorozat lesz számomra a munkásságának csúcsa. Nem csoda, hogy három rangos díjat is bezsebelt érte, 2020-ban pedig sorozat adaptációt is kapott.

Mit érdemes tudni a Kulcs a zárját nevet kapó sorozat alaptörténetéről? Egy horrorfilm tipikus kezdőjelenetei elevenednek meg az első oldalak képkockáin: a Locke család egy szörnyű tragédia után felmenőik ódon kastélyába költöznek Lovecraftba, ám elég hamar világossá válik, hogy az öreg ház falai nem éppen hétköznapi titkokat rejtenek magukban. Innentől kezdve pedig már le is vedli magáról a sablonosság leplét, hiszen a rejtélyes kulcsok, amikbe a szereplők belebotlanak, sötét és túlvilági dolgokat hoznak magukkal, a cselekmény igazi arculata itt is veszi kezdetét.

TOVÁBB →

A különleges világ, fondorlatos cselekmény, na meg egy csipetnyi mágia esete egy tolvajjal | Christopher Buehlman: A fekete nyelvű tolvaj

Amikor kézbe vettem A fekete nyelvű tolvajt, akkor döbbentem rá, hogy a megannyi sci-fi közepette milyen régen is olvastam már igazi fantasy-t, pláne olyat, amely a felnőtt korosztályt célozza meg. Ezért abszolút tapogatózva, érdeklődéssel forgattam a könyvet, haladva az egyes fejezetekkel, mintha valami újdonságot fedeznék fel, fokozatosan. Tulajdonképpen mondhatjuk is, hogy újra megismerkedtem a fantasy világfelépítéssel, struktúrával, ehhez pedig tökéletes alapanyagnak bizonyult Christopher Buehlman regénye.

Kinch Na Shannack kisebb vagyonnal tartozik a Szedők Céhének, amiért kiképezték a tolvajok mesterségére, vagyis a zárfeltörésre, késharcra, falmászásra, zuhanástompításra, hazugságszövésre és csapdaállításra, valamint pár apróbb varázstrükkre. Muszáj törlesztenie az adósságát, ezért elrejtőzött a régi erdei út mellett, hogy kirabolja az arra járó utazókat.

Ma azonban Kinch Na Shannack rossz célpontot választott.

Galva egy lovag, a kegyetlen goblinháborúk túlélője, és a halál istennőjének szolgálóleánya. A királynőjét keresi, aki eltűnt, miután az óriások lerohantak egy távoli, északi várost.

Kinch örülhet, hogy élve megúszta a sikertelen rablást, azonban a sorsa végzetesen összefonódik Galváéval. A tolvajt és a lovagot a közös ellenségek és a szokatlan veszélyek arra késztetik, hogy nagyszabású utazásra induljanak, amely során emberhúsra éhező goblinok és sötét vizekben vadászó krakenek várnak rájuk, a tisztesség pedig olyan fényűzés, amit kevesen engedhetnek meg maguknak.

TOVÁBB →