Ilyen történetek is kellenek | Kathleen Glasgow: Girl ​in Pieces – Lány, darabokban

Az önbántalmazás még mindig komoly problémát jelent világszerte, nem csupán a fiatalok körében, de mégis ők azok, akik a legnagyobb veszélynek vannak kitéve, hiszen a felnőttkor küszöbén állva még keresik önmagukat, és nem biztos, hogy sikerül a megfelelő helyet elfoglalniuk a világban, ám a nagyobb baj akkor következik be, amikor nincs olyan kontroll, amely észhez térítse őket, vagy segítse boldogulásukat. Nem véletlen, hogy a társadalom is igyekszik kivenni ebből a problémából a részét, az már másik kérdés, hogy nem mindig úgy sül el, ahogy azt eredetileg elgondolták. Gondoljunk csak a Tizenhárom okom volt című regényre, illetve sorozatra, amely azt mutatja be, milyen okok vezettek ahhoz, hogy egy lány öngyilkosságot kövessen el. Néhány kanadai iskolában betiltásra került mindkét vállfaja a műnek, beszélgetni sem engedik a fiatalokat róla, hiszen drog, alkohol, dohányzás, nemi erőszak, öngyilkosság szerepel benne, minden olyan dolog, ami lehúz, romba dönt, amiknek nem szabadna szerepelni egy gyermek életében. Csak éppen azt nem látják be, hogy nem tabuvá kell tenni ezeket, hanem igenis foglalkozni velük, átbeszélni, átrágni ezeket, hogy megértsék, ezek miért rosszak és miért kell elkerülniük. Ezért úgy gondolom igenis szükség van ilyen könyvekre, filmekre, sorozatokra, amelyek felhívják a figyelmet a különféle problémákra, pláne akkor, ha megmutatja, igenis fel lehet a gödörből állni, még annak ellenére is, hogy a sebek sosem gyógyulnak be, mint ahogy ezt Kathleen Glasgow: Girl ​in Pieces – Lány, darabokban című regénye is teszi. TOVÁBB →

Félévi szösszenet | Mid-Year Book Freak Out Tag

Még sosem készült book tag a blogon, nem is szándékozom rendszert csinálni belőle, de 2018 első féléve nagyon intenzív volt minden szempontból, így érdemlegesnek tartottam, hogy sorra vegyem pár olvasmányomat, ha már nem sikerül tartanom azt, hogy minden elolvasott regényről bejegyzést firkantsak.

Összesen 44 könyvet olvastam el eddig (tudom, kicsit ugyan túlnyúlok az időkereten, de úgy gondolom, ez a pár nap már nem oszt, nem szoroz, pláne, hogy még júniusban álltam neki annak a pár könyvnek, amelyek átnyúltak június első napjaira), hihetetlenül őrült szám, hiszen eddig évi szinten nem olvastam ennyit. A várakozással teli január mindenképpen sokat dobott a latba, de a lányom érkezése sem állított meg az olvasásban, sőt! Szinte mindenki számára sci-fi az, hogy az anyaság mellett még olvasni is jut időm, pedig a képlet nagyon egyszerű: csak etetések alkalmával olvasok, mégiscsak hasznosabb tevékenység, mint bámulni a plafont, arról meg nem tehetek, hogy a kisasszony nappal majdnem mindig kétóránként éhes.  ¯\_(ツ)_/¯ Na de lássuk egy kicsit részletesebben a könyveket. TOVÁBB →

Minden és semmi | Afonso Cruz: Virágok

Van, amikor egy könyv egyszerre ad mindent, ugyanakkor semmit sem. Furcsa ezt így leírni, de ez volt az első gondolatom, ami megfogalmazódott bennem Afonso Cruz: Virágok című művének elolvasása után. Szerettem volna szeretni ezt a könyvet, tényleg igyekeztem, mert a sorok között, egyúttal a mögöttes tartalmat felfedezve tanúja voltam az író és maga az alkotás értékeinek, különlegességének, ám ez mégsem volt elég, ezúttal sajnos nem sikerült egy hullámhosszra kerülnünk. Na de először kezdjünk tiszta lappal.

Narrátorunk az a férfi (Kevin), aki elveszik a részletekben, minden apróságra és jelentéktelen dologra emlékszik, csak éppen a lényeget nem látja át. Vele szemben megismerjük az idős Ulme urat, aki egy műtét következtében elveszítette emlékeit, mintha fogták volna magukat és kihullottak volna gondolatai közül. Az egyik oldalon megadatik minden, mégsem tud vele birtokosa mit kezdeni, a másik oldalnak semmije sincs, holott ez minden vágya: emlékezni. Teljesen különböző emberek ők, akik megpróbálnak segíteni egymáson, de hogyan is tehetnék mindezt, ha még magukon sem tudnak? Együtt próbálják meg felderíteni az idős ember múltját, különböző ismerősök lesznek ebben segítségükre, “mindannyian mesélni kezdenek, s a történetüket mint egy-egy szál virágot nyújtják át. Talán sikerül a virágokból összerendezni egy csokrot. Talán sikerül felvenni a harcot az ürességgel. Talán a virágok megmutatják mindazt, amiről nem szabad soha megfeledkeznünk. Talán mindkét férfinak sikerül méltóvá válnia a virágokhoz.” TOVÁBB →