Szemezgetés a 2018-as év legmeghatározóbb könyvélményeiből

Már második éve, hogy belevágtam a moly.hu egyik kihívásába, melynél a közösség által megírt legmeghatározóbb könyvek listájáról kell hét kötetet kiválasztani és elolvasni az évben. Valahogy a szívemhez nőtt ez a kihívás, mindig érdekes látni, kinek mi volt az, amely a legjobban a szívéhez nőtt az adott évben, illetve olyan könyvekkel is találkozhatok így, amelyekkel alapesetben egyáltalán nem biztos, hogy összefutnék. Például ilyen volt Ava Dellaira: Kedves halottak! című regénye, amelyet a tavalyi évben az elsők között olvastam a listáról, talán ez is közrejátszott abban, hogy ennyire belelkesültem a továbbiakban. De mindezen felül legalább ad egy plusz löketet abban is, hogy egy régebb óta halogatott művet a kezembe vegyek.

Az idei évben az alábbi könyvekre esett a választásom (azt hiszem nem árulok el nagy zsábkamacskát azzal, hogy kivétel nélkül mindegyik belopta magát a szívembe így, vagy úgy):

TOVÁBB →

A 2019-es évem könyvekben

A 2019-es év egészen változatosra sikeredett, hiszen augusztusig még otthon voltam a lányommal, de utána már újfent munkába álltam, ez azért nagyban módosította az olvasási szokásaimat. Azon felül, hogy leredukálódott az olvasásra jutó időm, újra előtérbe került hűséges társam, a Kindle, amelyet főként este bújok és nagyon áldok a háttérvilágítás miatt.

Összesen 37 könyvet sikerült elolvasnom, magamhoz mérten mondhatom azt, hogy nem túl jó, de nem is túl tragikus. Oldalszámban mindez 13.294-et jelent (ha beleveszem a megkezdett, de még nem befejezett könyvem oldalait is). Nem meglepő módon az e-könyvek ismét lekörözték a hagyományos formátumot, de ha még most nem is annyira kimagasló az eltérés, jövőre már egyértelmű lesz az eltolódás. A magyar írókat illetően nagyjából olyan arányban olvastam, mint a tavalyi évben, nagy mellényúlásom szerencsére nem is volt.

TOVÁBB →