Amikor a nácik megszállták a Holdat | Johanna Sinisalo: Iron Sky – Támad a Hold

Johanna Sinisalo számomra óriási meglepetést okozott, amikor kezembe vettem A nap magja című regényét. Egy felettébb érdekes alapötlettel találkoztam a sci-fi berkein belül, nagyon tetszett az egész légkör, illetve az elbeszélés módja. Sosem gondoltam volna, hogy a csilipaprika, mint tilos élvezeti forrásnak a középpontba helyezése ennyire ütős ötlet lehet, de megcsinálta, működött és egy nagyon különleges regényt adott számomra. Nem volt kérdés, hogy az írónő többi regényét is megnézem magamnak, ezért örültem, amikor a kiadó lehetőséget ajánlott, hogy elolvashassam az Iron Sky – Támad a Hold című művét, amelyben a nácik megszállták a Holdat. Azt hittem a tiltott csípősnél nem lehet őrültebb ötletet kitalálni, de tévedtem!

A ​nácik bukása után létrejött a Negyedik Birodalom – a Holdon. Adolf Hitler holtteste (elvileg) nyomtalanul eltűnt, de a nemzetiszocialista ideológia virágkorát éli továbbra is, egy másik égitesten. 
A könyv egy fiatal nőről szól, aki hisz a faji felsőbbrendűségben és mind­azokban a doktrínákban, amelyeket a Földről tanult. Ám amikor egy amerikai űrhajó érkezik a Holdra 2018-ban, minden megváltozik. Renate a Földre utazik, hogy beszélhessen az embereknek az erkölcsileg magasabb rendű náci életmód erényeiről, ám amit ott talál, cseppet sem olyan, mint a propagandában. 
A világ abszurditását tükröző mű könyörtelen görbe­tükröt tart elénk, bemutatva civilizációnk vakságát és önpusztító hatásait. Politikai szatíra a hatalom szégyentelen kapzsiságáról, a tömegek manipulálásáról, az ideológiák hatásairól – és természetesen az emberiség végtelen ostobaságáról.

A regény az Iron Sky című film forgatókönyvén és Johanna Sinisalo kutatásain alapul, a könyv így annak ún. „írói változata”, megfűszerezve az űrnél is sötétebb humorral.

TOVÁBB →

A klasszikus hullámot meglovagolva | Ernest Hemingway: Az öreg halász és a tenger

Hemingway nevével még az irodalom órák berkében találkoztam először, amely számomra egy meglehetősen szerencsétlen ismerkedési pontnak számít, mivel sosem voltam odáig az irodalom órákért. Ha ezen múlott volna, hogy a későbbiekben olvasó emberré váljak, akkor bizony a mai napig rá sem néznék a könyvekre. Bevallom, a kötelezőktől (az alsóbb évfolyamok 1-2 olvasmányának kivételével) falra tudtam volna mászni, a gimnáziumban, ha jobban belegondolok, szerintem egy kötelező olvasmányt sem olvastam el, és tekinthető a rendszer hibájának is, hogy enélkül is tökéletesen boldogultam a tantárggyal. Számomra mindig is idegen volt az a felfogás, hogy ha elolvasok valamit, utána a számba rágják, mire is gondolt pontosan az író. Sokan, megannyi platformon kifejtették már a kötelező olvasmányokkal szembeni kritikájukat, nem tudok eléggé egyetérteni mindegyikkel, nálam már maga az elnevezés is problémás, akarva-akaratlanul is ódzkodtam attól mindig is, hogy valamit kötelezően el kelljen olvasnom. Felnőtt fejjel már szerencsére teljesen máshogy viszonyulok magához az irodalomhoz, és mivel nem bemagoltatják velem tananyagként az egyes írók életét és munkásságát, sokkal nyitottabb lettem feléjük, hiszen kiszűrhetem, mi az, ami valóban érdekel és utána szeretnék olvasni, illetve mi az, amit inkább hanyagolok. Az egyik legnagyobb kihívás ezért számomra, hogy a klasszikus olvasmányok felé forduljak és legyűrjem azt a tudatalatti ellenállást, ami sajnos az iskolai keretek által belém rögzült.

TOVÁBB →