Így emlékezz! | Lois Lowry – Hírvivő, A fiú (Az emlékek őre sorozat 3., 4.)

Lois Lowry Az emlékek őre sorozatának első két részében egy-egy olyan disztópikus világot ismerhettünk meg, melyeket olvasni ugyan érdekes volt – pláne, hogy gyerekek szemszögéből ismerhettük meg azokat, és még így is bőven kijutott a felnőttek világából is -, de megtapasztalni gondolom már senki sem szerette volna. Egy egyszerű köntösbe bújtatott, de annál komolyabb tartalommal volt dolgunk, és nem meglepő módon ez a séma a folytatásban is végigkíséri útunkat, de végre eljött a várva-várt pillanat: a harmadik kötetre az írónő megkönyörül az olvasókon és elkezdi összefűzni az előző könyvekben megkezdett szálakat, melyeket aztán az utolsó, negyedik kötetben végleg elvarr és helyre teszi azokat az annyira hiányzó kirakódarabokat, nagy örömünkre!

hirvivoA sorozattal foglalkozó korábbi blogbejegyzésemben kitértem a Valahol, messze kedvenc karakterére, Mattre, a kis szeleburdi, vadóc srácra, aki végigbohóckodta jeleneteit, de mindezt pozitív és szerethető módon, mellyel még a főszereplőt is sikerült jellemileg leköröznie – legalábbis esetemben mindenképpen. Így hát régi ismerősként üdvözöltem őt a harmadik, Hírvivő címet viselő regényben, amelyben rá koncentrálódik az események jelentős része. Ezúttal Falunak hívják azt a közösséget, melynek életét megismerjük, ez a fiú korábbi élőhelyéhez hasonlatosan, egyszerűbb berendezkedésű, teljes mértékben nevéhez méltó hely.

Matty ide keveredik és egy Látó nevet viselő, vak ember gondozásba veszi őt és élete során tanítja, terelgeti őt, akár egy apa, míg végül egy okos, intelligens és udvarias ifjú cseperedik belőle, aki a Falu mellett terebélyesedő Erdőn keresztül viszi az információkat a közösségek között. Bár maga mögött hagyja falusi beszédmódját, a kalandvágyát nem veszíti el, így nagyon élvezi feladatát és reméli, egy napon majd megkaphatja a Hírvivő nevet, mellyel amolyan titulust és tekintélyt vív ki magának.

TOVÁBB →

Robert Galbraith – Kakukkszó (Cormoran Strike sorozat 1.)

kakukkszoAz írói álnév az irodalom kezdetétől létező fogalom, gondoljunk csak a történelem órán megismert/említett megannyi Anonymus nevet viselő alakra a középkorból, amikor is a névnek, mint olyannak még nem tulajdonítottak akkora jelentőséget (ráadásul akkor egy mű több személyhez is volt köthető), mint a későbbiek folyamán. A választása mellett ugyanakkor számtalan ok húzódhat: akár a művészet koncepciójaként is felfogható, de társadalmi, politikai okok mellett marketing fogásként, a magánélet megvédéseként, vagy egyszerűen valami új kipróbálása gyanánt is alkalmazni szokták. Kitűnő példa az írói álnévre Stephen King fia, aki a Joe Hill nevet választotta, hogy nevéről ne asszociáljanak egyből a világhírű papára és ne csak azért vegyék meg, hanem ő maga mutassa meg, hogy méltó a sikerre. Az persze már más kérdés, hogy ebben az információdús világban ilyen dolgok secperc alatt felszínre kerülnek.

J.K. Rowling-ra is ez a sors várt, amikor kiderült, hogy egy bizonyos Robert Galbraith – Kakukkszó névre hallgató könyvének bizony ő az igazi szerzője, melyet állítólag egy Twitter bejegyzés buktatott le. Mondanom sem kell, hogy a hír kiszivárgása után egy nap alatt sikerkönyv vált belőle. Nem is tudom mit hitt, hiszen egy varázsvilágon felnőtt embereket nem lehet holmi álnévvel becsapni! Harry Potter és egy kisváros, Pagford életének bemutatása (Átmeneti üresedés) után ezúttal bűnügyi történetet alkotott kedvenc írónőnk, melynek főszereplő nyomozójával próbál beférkőzni Sherlock Holmes, Colombo és legendás társaik közé.

TOVÁBB →

Így ne emlékezz! | Louis Lowry – Az emlékek őre, Valahol, messze (Az emlékek őre sorozat 1., 2.)

emlekekoreVannak bizonyos irományok, melyeket a maguk idején ugyan megjelentettek eredeti nyelven, de hozzánk csak jóval később jutottak el, mint ahogy illendő lett volna. A napjainkban általában jellemző, maximum hónapos várakozások helyett itt most kemény évekről van szó, pedig ha belegondolunk, ma már ezt a kevéske időintervallumot is milyen nehéz kivárni.

Ennek remek példája Lois Lowry Az emlékek őre sorozat első kötete, mely 1993-ban jelent meg eredeti nyelvén és mindösszesen 8 évet kellett várni arra, hogy kicsiny országunkban is lehessen magyarul olvasni. A folytatásoknál sem volt fényesebb a helyzet: a második rész, a Valahol, messze 4 év, míg a harmadiknál, mely a Hírvivő címet viseli 3 év volt a várakozási idő, ám az utolsó, negyedik regénynél – A fiú – már csak 1 év. Felgyorsult világ, hah?

Nagy meglepetés volt számomra, hogy eme művet sokan fiatalkoruk egyik kedvenc könyveként tartják számon – ráadásul a borítón is ott díszeleg „Az Amerikai Gyermekkönyvtárosok Szövetségének díjnyertese” plecsni -, mert számomra úgy ahogy van, kimaradt ez az élmény. De őszintén szólva a borító sem az a tipikus, mely elárulja a megcélzott korcsoportját (kivéve persze, ha elolvassuk az apró kis utalást rá). Furcsa dolog utólag értesülni róla, hogy te most tulajdonképpen egy ifjúsági könyvet tartottál a kezedben, mert abszolút nem így álltam hozzá és így belegondolva egyáltalán nem is tartom annak.

TOVÁBB →

Carrie Ryan: Kezek és fogak erdeje

kezekesfogakeAz emberre éhező, magát már csak vonszolni tudó (az esetek többségében, és ahogy tulajdonképpen logikus lenne), rothadó élőhalott, aki emberi mivoltának már csak halovány árnyékát képezi, napjainkban kedvelt alapanyaga különböző filmeknek, sorozatoknak, játékoknak és természetesen könyveknek is. Eredeti származásuk szerint olyan halottak voltak, akiket valamely hatalmas erő keltett életre, hogy akaratának megfelelően irányíthassa őket, de aztán mindez megváltozott és leggyakrabban egy vírus mutációjának tudják be ezt a transzformációt. Elterjedt séma az is, amikor egyáltalán nem kapunk arra vonatkozóan választ, milyen módon is kerültek az emberek közé ezek a lények, egyszerűen csak végigsöpörnek a Földön és végigeszik az emberi populációt, felülkerekedve rajtuk. Előzménnyel vagy sem, szinte minden történetnek megvan a maga különlegessége, hiszen hálás témát szolgáltatnak a zombik: a megmaradt emberek sorsa, berendezkedésük és túlélésükre fektetett stratégiáik, újonnan kialakult szokásaik szerintem mindig izgalmas táptalajt szolgáltatnak egy-egy műhöz, a kérdés már csak az, hogyan viszik tovább és emelik egy fentebbi szintre ezt, hogy még emlékezetesebb sztorit kaphassunk.

Carrie Ryan Kezek és fogak erdeje nevet viselő, zombikkal foglalkozó regénye nagyon rejtélyes és jól eltalált címet kapott, mondhatni az eddigi legkreatívabb, amellyel ebben a témában találkoztam, csak sajnos egy mindent elsöprő szépséghibája akadt a dolognak: a mögötte lévő tartalom nem tükrözte mindezt a szépen felkonferált alkotóerőt, ugyanis a főszereplő számomra mindent elrontott a mű folyamán, amit csak lehetett, melyből most Ti is ízelítőt kaphattok.

TOVÁBB →