A 2022-es évem könyvekben

Amilyen gyorsan elérkezett a 2022-es év, ugyanilyen gyorsasággal értünk is a végére, bárcsak mondhatnám, hogy átlagos év volt, de az előző évekből kiindulva, immár megszokhattuk (sajnos), hogy mindig történik valami olyan, amivel felbolydulnak a mindennapok és változást hoznak magukkal. A gazdasági helyzet, a brutális drágulások újfent felkavarták a könyvpiacot, amely nem elég, hogy a papírhiány okozta súlyokat nyögi, ezek mellett újabb fontos döntések elé állít szinte minden kiadót, igazán pedig a 2023-as évben fogjuk megtapasztalni, mik is lesznek a következmények. De ne szaladjunk ennyire előre, maradjunk a 2022-es év mezsgyéjén, bőven van miről mesélnem róla.

Miközben faltam a sci-fi regényeket továbbra is – ennek kapcsán több, mint 10.000 elolvasott oldalt tudhatok magam mögött -, igazán belemerültem a képregények világába. Eddig is olvasgattam ugyan, de úgy érzem, ez volt az az év, amikor az érdeklődésem hatalmas löketet kapott irányukba, olyannyira, hogy még angolul is beszereztem több példányt is, ami érdekelt, ám itthon még nem jelent meg. Mindig is szerettem volna eredeti nyelven olvasni könyveket, úgy érzem most megtaláltam azt az arany középutat, amellyel még megmarad az élvezeti szint és kitárulhat a világ, végre sokkal bővebb halmazban böngészhetek olvasnivalókat.

Ami még fontos változás volt az évben, hogy a 6 éves Kindle Voyage-om szülinapom apropójából lecserélésre került, így immár egy Paperwhite 5 boldog tulajdonosa lettem. Hat év ide vagy oda, nem hittem, hogy ennyire ég és föld lesz a különbség, hiszen a Voyage sokáig messze felülmúlta a későbbi modellek kijelzőminőségét, de a melegfényt egyszerűen imádom, ráadásul a dark mode is meglepően hasznos tud lenni, ha mondjuk teljes sötétben olvas az ember. Eddig is szerettem az e-könyveket, de ezzel még nagyobb löketet kaptam az olvasásukhoz.

TOVÁBB →

A 2021-es évem könyvekben

Ennek az évnek majdnem sikerült egy átlagos évet hoznia, amikor még ugyan ott van az előző év hagyatéka, az a fránya vírus, de ahogy fogynak a hónapok, úgy tűnik, lassan elérkezünk az alagút azon szakaszához, ahol látható némi fény a távolban (azt azért korai lenne kijelenteni, hogy már el is értünk hozzá). A könyvpiac is úgy látszik, egy kicsit fellélegzett, a 2020-as évhez képest jóval több kötet jelent meg, ráadásul még könyves eseményt is meg tudtak tartani, ami bár számomra nem szokott kiemelt jelentőségű lenni, jó volt látni, mennyien szerették és örültek neki. Egyedül az év végém és a karácsonyom volt katasztrofális, amikor sem kedvem, sem lelki erőm nem igazán volt ahhoz, hogy az olvasással foglalkozzam és rettenetesen fájt, mert ez az évben az abszolút kedvenc időszakom, de igyekszem minél hamarabb magam mögött hagyni a rossz emlékeket és arra gondolni, hogy a 2022-es év ennél már csak jobb lehet, még ha újabb egy évet is kell várni arra, hogy újra beköszöntsön a karácsony.

TOVÁBB →

A 100 legnépszerűbb sci-fi könyv a Goodreads-en projekt

Mindig jó kis ötletbörzének tartottam egy-egy könyves, tematikához kapcsolódó összeállítást, hiszen ha valami tetszik, gyakori nálam, hogy szeretnék még további, hasonló regényt olvasni. 2020-ban elkapott már a sci-fi gépszíj, a Goodreads ebben az évben publikált is egy 100 legnépszerűbb sci-fi olvasmányt tartalmazó listát, amelyre mondanom sem kell, azonnal lecsaptam, hiszen, mint kiderült, azért már az eddigi olvasmányaimból is akad jópár, ami szerepel rajta, a többi könyv nagy része pedig amúgy is kívánságlistás, szóval belevágtam.

Az elkövetkezendő években (nincsenek nagy illúzióim, tudom, hogy azért ehhez kelleni fog néhány év :)) igyekszem tudatosabban, a listáról szemezgetni, ha sci-fit olvasnék, vagy vásárolnék, itt a blogon pedig bizonyos időközönként be is számolok róla, hogy haladok a projekttel attól függően, épp mennyi mindent sikerült elolvasnom.

A listát elérhetitek eredeti közegében itt, de Molyon is volt olyan jófej @Nita_Könyvgalaxis, hogy összeválogatta a magyar nyelven megjelenő könyvekkel behelyettesített teljes listát, én is ezen fogom a sajátomat nyomon követni.

TOVÁBB →

Harminc év, harminc könyv

Harminc év. Leírva is sok, hát még belegondolva, mi minden történt velem ezen idő alatt. Természetesen nem fogok most számot vetni eddigi pályafutásomról, hiszen ez a blog nem erről szól, így mivel könyves dolgokról szeretek leginkább pötyögni, közelítsük meg hát ebből a szempontból! Összeszedtem nem kevesebb, mint harminc olyan olvasmányt, amelyhez egy-egy emlékem, fontosabb állomásom kötődik. Ha úgy tetszik, egyfajta máslaposság book tag, így ha éreztek magatokban affinitást és kellő türelmet, hogy mind a harminc ponton végigrágjátok magatokat, nyugodtan hozzákapcsolhatjátok a saját gondolataitokat és könyveiteket, rettentően kíváncsi lennék rájuk!

TOVÁBB →

Szemezgetés a 2018-as év legmeghatározóbb könyvélményeiből

Már második éve, hogy belevágtam a moly.hu egyik kihívásába, melynél a közösség által megírt legmeghatározóbb könyvek listájáról kell hét kötetet kiválasztani és elolvasni az évben. Valahogy a szívemhez nőtt ez a kihívás, mindig érdekes látni, kinek mi volt az, amely a legjobban a szívéhez nőtt az adott évben, illetve olyan könyvekkel is találkozhatok így, amelyekkel alapesetben egyáltalán nem biztos, hogy összefutnék. Például ilyen volt Ava Dellaira: Kedves halottak! című regénye, amelyet a tavalyi évben az elsők között olvastam a listáról, talán ez is közrejátszott abban, hogy ennyire belelkesültem a továbbiakban. De mindezen felül legalább ad egy plusz löketet abban is, hogy egy régebb óta halogatott művet a kezembe vegyek.

Az idei évben az alábbi könyvekre esett a választásom (azt hiszem nem árulok el nagy zsábkamacskát azzal, hogy kivétel nélkül mindegyik belopta magát a szívembe így, vagy úgy):

TOVÁBB →

Félévi szösszenet | Mid-Year Book Freak Out Tag

Még sosem készült book tag a blogon, nem is szándékozom rendszert csinálni belőle, de 2018 első féléve nagyon intenzív volt minden szempontból, így érdemlegesnek tartottam, hogy sorra vegyem pár olvasmányomat, ha már nem sikerül tartanom azt, hogy minden elolvasott regényről bejegyzést firkantsak.

Összesen 44 könyvet olvastam el eddig (tudom, kicsit ugyan túlnyúlok az időkereten, de úgy gondolom, ez a pár nap már nem oszt, nem szoroz, pláne, hogy még júniusban álltam neki annak a pár könyvnek, amelyek átnyúltak június első napjaira), hihetetlenül őrült szám, hiszen eddig évi szinten nem olvastam ennyit. A várakozással teli január mindenképpen sokat dobott a latba, de a lányom érkezése sem állított meg az olvasásban, sőt! Szinte mindenki számára sci-fi az, hogy az anyaság mellett még olvasni is jut időm, pedig a képlet nagyon egyszerű: csak etetések alkalmával olvasok, mégiscsak hasznosabb tevékenység, mint bámulni a plafont, arról meg nem tehetek, hogy a kisasszony nappal majdnem mindig kétóránként éhes.  ¯\_(ツ)_/¯ Na de lássuk egy kicsit részletesebben a könyveket. TOVÁBB →