Röviden, tömören | Josh Malerman – Ház a tó mélyén

Josh Malerman anno megmutatta nekem, hogy könyvben is lehet hátborzongató horrort alkotni, még ha nem is ér fel teljesen filmbeli társaihoz, azért elég szépen hozta a félelmetes közeget (bár meg kell hagyni, manapság már a vásznon sem igaziak a rémtörténetek, sőt!). Nagy volt hát az elvárásom új regénye, a Ház a tó mélyén kapcsán is, de sikeresen vette az akadályt és megugrotta elvárásom lécét.

A története nem egy bonyolult kiindulási alap: két tizenhét éves fiatal első randevúja helyszínéül településük ikertavait választják, melyeken kenuval szeretnének végigmenni, de rátalálnak egy harmadik tóra is, mely sokkal izgalmasabbnak és titokzatosabbnak tűnik társainál, ráadásul háborítatlan környezetben fellelhető. Nem tévednek: az elhagyatott területen egy víz alatti, hatalmas emeletes házra bukkannak, mely a csodával határos módon, a vízben lét ellenére épségben áll a mélyben. Innentől kezdve annyira megbabonázza őket, hogy egyre több időt töltenek a felfedezésével, nem törődve a miértekkel és a hogyanokkal.

Az első, ami szimpatikus volt, hogy lényegretörő: nem foglalkozik a sallangokkal, mint pl. a karakterekben való elmélyüléssel (a kis oldalszámnak köszönhetően nem is engedhetett teret nekik), hanem hipp-hopp elérkezünk a lényegi részhez, magához a házhoz. Innentől kezdve pedig még az sem lesz fontos, hogy nappal van, hiszen a világosság nem jut el a ház falain belülre, tehát tökéletes táptalajt alkot a borzongáshoz. Minden egyes merülés érdekfeszítő és izgalmas, sosem tudhatjuk, mikor mire fognak rálelni, mi rejtőzik a szobákban és mivel/kivel fognak szembetalálkozni.

Amitől ismét sikerült a kegyeimbe férkőznie, az az a taktika, amit már az előző regényében is szerettem: nincs konkétum. Tele van kételyekkel, mely utat enged a bizonytalanságnak, amelytől meginog a nyugalmunk és elkezd szárnyalni a fantáziánk. Ahogy egyre mélyebbre és egyre furcsább helyiségekbe érnek, a mintha kapja a legnagyobb szerepet: mintha lenne ott valami, mintha történt volna valami, mintha megmozdult volna, mintha a látótérben felsejlett volna valami és ez adja a feszültséget és a félelmet, nálam legalábbis nagyon bevált. A legnagyobb para pedig akkor kezdődik, amikor ez átvált valóságba és valami tényleg történik.

Ráadásul ezúttal egy kicsit elvontabb vizekre evezve az egész víz alatti ház és közegének leírásakor párhuzam fedezhető fel a ház és az első szerelem vonatkozásában. Ahogy ezek a fiatalok viszonyulnak a házhoz és ahogy folynak az események, ugyanúgy zajlik minden a való életben a szerelem terén is, figyeljétek meg. Számomra külön öröm volt, hogy meglépte az író ezt a szintet is és nem maradt meg csupán az ijesztegetés szintjén és ebből a szemszögből nézve, a végkifejlet is tökéletesen elfogadható, mert passzol a háttérhez.

Röviden, tömören ennyi, az kétségtelen, hogy erre az íróra még érdemes lesz figyelni.

Josh Malerman - Ház a tó mélyén

Kiadó: Fumax Kiadó
Kiadás éve: 2017
Eredeti cím: A House at the Bottom of a Lake
Eredeti megjelenés éve: 2016
Oldalak száma: 160

Melyik szeretted mellé állj? | Tom Rob Smith – A tanya

Egyik este teljesen véletlenül került ez a könyv a látókörömbe, de ahogy elolvastam a fülszövegét, azonnal megvett magának: nem árul el sokat, de amit leír, teljes mértékben magával ragad és nem hagy nyugodni egészen addig, amíg kezedben nem tarthatod magát a regényt. Nem volt kérdés hát, melyik könyv fog megjelenni néhány társával a karácsonyfa alatt, de abban is biztos voltam, hogy Tom Rob Smith: A tanya lesz a sorban az első, amelynek nekifogok.

Daniel szülei, nyugdíjas életük kiélvezése gyanánt vásárolnak egy tanyát Svédország távoli, eldugott részén. A férfi legalábbis ebben a hitben él, de az ominózus telefonhívással egy csapásra minden megváltozik. Melyiküknek higyjen? Mi a fene folyik itt? Válaszokra van szüksége, melyeket anyja kezdi el megadni számára, aki se szó, se beszéd felkeresi őt és azt kéri, hallgassa végig a történetét, melyet a legelejétől fogva fog elé tárni, a magával hozott bizonyítékokkal egyetemben.

“Az anyád… Nincs jól, mondja neki az apja. Képzelődik – borzasztó, iszonyatos dolgokat…”

„Minden, amit az az ember mondott, hazugság. Nem vagyok őrült… Nem orvosra van szükségem. Hanem a rendőrségre…”

„Semmi sem igaz abból, amit állít…”

„Ha nem vagy hajlandó hinni nekem, akkor többé nem vagy a fiam…”

Több szempontból is zseniális ez a könyv. Egyrészt Daniel azt hiszi, minden megfelelően és boldogságban zajlik a szülei között, hiszen gyermekkorától fogva egy árva veszekedésnek, vagy erőteljesebb hangerőnek sem volt tanúja a családi fészekben, ők hárman tökéletes harmóniát alkottak, akiknek más rokonra nincs is szükségük (az más kérdés, hogy nem is volt). Most pedig idejön az édesanyja és olyanokat állít, ami mindezzel az idilli életükkel összeegyeztethetetlen. Ennek ellenére meglepő objektivitással képes befogadni az információkat, mely nem befolyásolja az olvasókat sem, önmagában nem terel egyik fél igaza felé sem, meghagyja nekünk ezt a szabadságot, hogy ítélkezzünk és válasszunk. TOVÁBB →

Hangolódás | Cecilie Enger – Anyám ajándékai

Karácsonyhoz közeledve keresve sem találhattam volna jobb könyvet az ajándékozásra való hangolódáshoz, mint Cecile Enger: Anyám ajándékai című regényét. Bár lassan kifelé kacsintunk az ünneplésből és már mindenki minimum kétszer degeszre tömte magát a különféle finomságokból, na meg esetleg meg is unta már az ajándékait, azért a hangulat fenntartása érdekében is érdemes az írónő írását kézbe venni a karácsonyfa fényei mellett.

Számomra az ajándékozás mindig is kiemelt figyelmet kap, legyen szó akár karácsonyról, szülinapról, vagy akár húsvétról (amiről, mint kiderült, vannak különbségek a szokások tekintetében, hiszen nem mindenhol része az ünneplésnek egymás megajándékozása). Persze ez nem azt jelenti, hogy már hónapokkal előre kidolgozom az ajándékozási stratégiámat pontosan, precízen és tudom, kit mivel fogok meglepni, jellemzően inkább egészen a végefelé találom ki a meglepetéseket, akár egy hirtelen sugallattól vezérelve. Igazából a határidőhöz való közeledéskor, a nyomás hatására sokkal jobban megihletődök. Fontosnak tartom, hogy ne csak egy újabb kacattal gazdagítsam az ajándékozottat, hanem valami olyasmivel, aminek értelme és haszna is van. Ebben a műben a századfordulóhoz visszakalauzolva mesél nekünk Cecilie többek között erről az ajándékozási kultúráról is, na meg arról, amikor még hangsúlyos szerepet kaptak a saját készítésű tárgyak, ahol tényleg szívet-lelket bele kellett adni, máshogy nem is működött ez az egész és valóban olyan dolgokat adományoztak, amikre szükségük is volt az embereknek. Részemről sokkal szimpatikusabb volt ebből a szempontból ez a korszak, mint a mai ‘minél több mindent, minél drágábban’ elv, ami sokaknál tapasztalható, egyfajta versengést adva és elvárásokat támasztva, ezzel pedig teljesen félrevezetve az ajándékozást eredeti céljától. TOVÁBB →

Gyorsértékelés | Han Kang – Növényevő

Egy nő, aki elhatározza: innentől kezdve nem eszik húst. Akár egy modern, vegetáriánusról szóló történet is lehetne a Man Booker-díjat nyert regény, Han Kang Növényevő című műve, de attól rettentően messze áll. Jonghje ugyanis egy meglehetősen bizarr, nyers hússal és halállal kapcsolatos rémálom miatt dönt úgy, hogy addigi hétköznapi, szürke életében változást eszközöl és kiírt mindent az életéből, ami állattal kapcsolatos. Kezdeti fázisát férje nézőpontjából követhetjük, ekkor még marad némi kapcsolata környezetével, mindössze családtagjaival, főként az apjával kerül összetűzésbe döntése miatt.

Az idő múlásával azonban az amúgy sem bőbeszédű nő egyre jobban elszigetelődik a társadalomtól és a körülötte lévő emberektől és olyan abszurd események veszik kezdetét, melyek alapján joggal gondolhatnánk: végül növénnyé fog főszereplőnk változni. És ez nem túlzás.

„Amíg a feleségem növényevő nem lett, egyáltalán nem tartottam különlegesnek.”

Mivel rövid regényről van szó, nagyon tömör és lényegretörő, emellett groteszk és felkavaró is, de ugyanakkor mégis hagy bőven teret a művészi vonulatoknak is az író. Szépen megírt történet arról, hogy egy ember döntése miképp hat családjára, hogyan pusztítja el radikális elhatározásával nemcsak önmagát, de a férje, a sógora, majd a nővére normális életét is. Mindezt pedig nem a saját, hanem az ő nézőpontjukból, ezzel is szemléltetve testének és lelkének leépülését.

Érzékeny lelkűek csak óvatosan olvassák, mert meglehetősen intenzív és felzaklató, nem egy könnyed olvasmány. Számomra az volt a legnehezebb, ahogy Jonghje passzivitásának köszönhetően a családtagok mellett a mi türelmünket is próbára teszi: ahogy a tehetetlenség elhatalmasodik a sorok között, elveszítjük emberileg a nőt és mindössze csupán végigolvashatjuk, ahogy mindenki csődöt mond körülötte és hagyják kiteljesedni rögeszméjét, miközben ő maximum annyit tesz, hogy belemosolyog egyet a napfénybe, akár egy jóravaló pszichopata.

Han Kang - Növényevő

Kiadó: Jelenkor Könyvkiadó
Kiadás éve: 2017
Eredeti cím: The Vegetarian (채식주의자 )
Eredeti megjelenés éve: 2007
Oldalak száma: 184

Család a fal túloldalán | Nina Willner – 40 ősz

Mindig is kedveltem azokat a történelmi témájú könyveket, amelyek különféle időszakok sajátosságait és hangulatait igyekszenek átadni, a történelemórákon is mindig ezek a részek voltak az abszolút kedvenceim: amikor nem a száraz tényeket kellett bemagolnunk, hanem bepillanthattunk a mindennapok kulisszatitkaiba, a fontos dátumok mögött húzódó háttérbe. Ezeknek az óráknak az emlékeit juttatta eszembe Nina Willner 40 ősz című regénye, amely a berlini fal vonatkozásában meséli el egy család történetét.

A memoárkötet nagyon precízen mutatja be nekünk a fal felépítésének előzményeit, magát az elszigetelést, majd annak leomlását is, mindezt teszi úgy, hogy közben egy népes pedagóguscsalád életútját is elolvashatjuk. A család Nyugatra szökött gyermekének lánya tollából ismerhetjük meg Oma, Opa és gyermekei mindennapjait, ahogy át kellett vészelniük ezt a nehéz időszakot, a különféle viszontagságokat, ráadásul két eseményszálon. Az egyik oldalon „a népes keletnémet família hányattatásait és megalkuvásait, sikereit és kudarcait, nehéz hétköznapjait követhetjük nyomon, a másikon olyan mélységben ismerhetjük meg az egyre inkább bezáruló és börtönként funkcionáló Német Demokratikus Köztársaság működését a besúgói terrorhálózat kiépítésétől a hétvégi telkek éhínséget megelőző kiosztásán át a komédiába fulladó végjátékig, amilyen mélységbe a szocializmus idején nem volt módunk betekinteni nekünk, magyaroknak” (ennél szebben én sem tudtam volna megfogalmazni).  TOVÁBB →