Janne Teller – Semmi

semmiMegannyi helyen tették már fel minden kérdések kérdését, a soha el nem döntött, nyitva hagyott és mindenkire saját magára rábízott, elgondolkoztató témakört: mi is az élet értelme? Nem véletlen, hogy nem született még egyetemes válasz rá, hiszen minden ember élete más és más, ennélfogva különböző értékrendek alapján élik mindennapjaikat és igyekeznek beteljesíteni azt, kihasználva minden pillanatát (vagy legalábbis törekedni rá).

Viszont így, hogy egyénre szabható nem túl szerencsés bármilyen alkotásnak megmondania a „tutit”, hogy na akkor ez az élet értelme és pont, mától ennek szellemében tessék élni. Ezért voltak bennem aggályok, amikor olvasgattam Janne Teller Semmi című, tanmesének és példázatnak szánt regényéről, mert féltem, hogy megkapom az általa vélt igazságot, melynél fennáll a veszély, hogy nem tud vele az olvasó azonosulni. Szerencsére nem vitte az író túlzásba, de azért volt pár furcsának tűnő gondolatmenete, melyet érdemes boncolgatni. Na de ne szaladjunk előre, először is röviden arról, miről is szól a könyv. TOVÁBB →

Rainbow Rowell – Eleanor és Park

eleanoresparkA ’80-as évek mindenről szólt, csak éppen a visszafogottságról nem, már ami az öltözködést és a zenét illeti. Tomboltak a popslágerek az egyik oldalon, üvöltött a rock és a punk a másikon, mindkét nem előnyben részesítette a hosszú hajat – azon belül is az oroszlányhatású, feltuningolt változatot – és  minél több színt, kiegészítőt aggattak magukra a fiatalok minél elnagyoltabb formákkal, annál divatosabbnak számított.

De amennyire felkapott, pörgős volt mindez, maguk a hétköznapok, az emberek élete egy sokkal nyugodtabb, kiszámíthatóbb, már-már egyhelyben toporgó benyomást keltett, ahol az emberek az életüket még valóban élték és nem sodródtak vele együtt, illetve nem nyomta rá bélyegét a technika a napjaikra.

Ebbe az időszakba, pontosabban 1986-ba kalauzol bennünket Rainbow Rowell az Eleanor és Park című regényében és bár nem a korszak sajátosságai kerülnek a mű középpontjába, háttérként elő-előkacsingatva kiváló alapot biztosít a két fiatal történetének. TOVÁBB →

Jessica Brockmole – Levelek Skye szigetéről

Székesfehérvár, 2015. május 3.

Kedves Olvasóim!

Bár már elkezdődött a május hónap, első hétvégéjén mi sem látszik ebből, csupán szürke felhők, bánatosan lengedező fák és kihalt utcák, mintha az ősz eltévesztette volna érkezését. Ám ha hinni lehet a jóslásoknak, hamarosan jön a nyár – legalábbis egy-két napra biztosan -, hogy a természet és az emberek újult lelkesedéssel vághassanak bele a mindennapjaikba. 

Kiolvasott könyvemhez viszont remek hangulatot teremtett ez a melankólia, kiváló elfoglaltság gyanánt a hétvége alatt végigolvashattam Jessica Brockmole levélregényét, a Levelek Skye szigetéről című nagyszerű történetet, melynek hatására alakítottam bejegyzésem elejét – lehetséges ugyan, hogy nem épp a fenti dátum lesz publikálásának napja, de a friss élmények hatására a többi elmesélésre váró könyv elé tolakodva, tújburjánzó gondolataimmal igyekszem visszaadni, milyen élményben is lehet részese annak, aki kezébe veszi az írónő eme alkotását.

További olvasásra sarkallva, üdvözlettel:

mona

levelekskyszigeterolAz egész mindössze egy rajongói levéllel vette kezdetét: David Graham fogta magát és megcímezte élete első ilyen témájú küldeményét Elspeth Dunn költőnő számára, komolyabb választ nem remélve. Ám a nőtől hamar választ kap – az akkori viszonyokhoz képest, hiszen 1912-ben járunk -, így kezdetét veszi egy hosszú és tartalmas levelezgetés az ifjú egyetemista és a félreeső Skye-szigeten élő hölgy között.

Ezzel párhuzamosan másik idősíkunk 1940-ből származó levelezéseket mutat be, ahol az ifjú Margaret igyekszik rájönni anyja féltve őrzött titkára, amikor is egy bombatámadásnak köszönhetően a házuk falából rejtélyes levelek sokasága bukkan elő, mely édesanyja számára a legbecsesebb kincseknek bizonyulnak… TOVÁBB →

Gillian Flynn – Sötét helyek

sotethelyekAz írónő munkássága mondhatni egy fokkal jobban a reflektorfénybe került a Holtodiglan című regényéből készült filmnek hála (blogbejegyzésemet a könyvről ITT tudod megtekinteni róla), melyet jó kisiparosokhoz hűen promózták, ahol csak tudták. Nekem is volt alkalmam megtekinteni és azt kell, hogy mondjam, igazán jól vissza tudták adni a könyv világát karaktereivel és hangulatával együtt, különösebb kivetnivaló nélkül.

Ilyenkor természetesen már a többi műve is előkerül, előszeretettel hivatkozva első népszerűvé váló könyvére, így eshetett meg az, hogy egy korábbi művét, a Sötét helyeket úgy reklámozzák, mint ’A Holtodiglan szerzőjének új könyvét’, holott 3 évvel előbb jelent meg, mint felhypolt társa, csak éppen most már anyagilag megérte a fáradtságot, hogy ezt is lefordítsák. Na de nézzük, pszichothrillere nyomába érhet-e későbbi regényének!

A regény főszereplőjének, Libby Day-nek kimondottan nehéz gyermekkor jutott: hétéves korában nővéreit és édesanyját meggyilkolták, míg ő kimenekülve a házból és elrejtőzve túlélte a borzalmakat, melyet 15 éves bátyja, Ben követett el. TOVÁBB →

Helló, mi?

Furcsa beköszönő bejegyzést írni egy olyan blog esetében, amelyhez már évek óta gyűlnek a bejegyzések, de mivel ez a mostani „megújulás” egy nagyobb mérföldkőnek számít, nem lehet mellette csak úgy szó nélkül elmenni. Na meg természetesen a kötelező visszatekintés sem hagyható ki!

Esetemben ennek az egész ötletnek a csírája akkor fogalmazódott meg, amikor körülbelül 2,5 évvel ezelőtt megkaptam azóta elválaszthatatlan társamat, a Kindle-ömet. Gimnáziumi éveim alatt ugyan olvasgattam szorgalmasan, ám utána keletkezett egy hatalmas és szégyenletes űr, amelyet aztán az ebookom hivatott végre betölteni, abszolút sikerrel! Bár hirtelen ötlettől vezérelve találtam rá és néztem utána az eszköznek, olyan intenzitással találtunk egymásra, hogy majd’ kiugrottam a bőrömből, amikor abban az évben karácsonyra (igazság szerint már kicsivel előtte) meglepetés gyanánt megkaptam és már ott is figyelt a kezemben teljes valóságában. Az első könyvek elolvasása után pedig személyes blogomon írtam róluk pár sort, kipróbálva milyen is kiírni magamból. A bejegyzések aztán mohó olvasásomnak köszönhetően gyarapodtak, míg aztán át nem vették az irányítást személyes dolgaim felett, így nem volt mese, a kettőnek előbb-utóbb szét kellett válnia.

NyGEo9x

Beköszöntött a blog.hu-s korszak, mely élt, vergődött, majd szépen csendben elhalt. Megőrjített a felület behatároltsága, az, hogy nem tudtam olyan mértékben személyre szabni és közönségbarátabbá tenni, ahogy szerettem volna, így csak idő kérdése volt, mikor költözök ismét, remélhetőleg már egy végleges helyre.

Hát itt is volnánk, elérkezve a jelenhez és egyúttal visszatérve a jó öreg WordPress felülethez, melyet mindig is jobban preferáltam más blogmotorokhoz képest, ráadásul egy teljesen saját domain alatt. Ez számomra hatalmas ugródeszkát jelent, hiszen végre szabadon, tetszés szerint, újult lelkesedéssel vághatok bele ismét a bejegyzések gyártásába.

Egyelőre maradnak a megszokott irományok, de a későbbiekben igyekszem belenyúlni a kreatív kalapomba és valamilyen olyan újdonságokkal előrukkolni, amely számotokra is érdekessé válhat.

Köszönöm, ha velem tartotok!

mona