Ember és gépnép kapcsolatáról | T. J. Klune: A bábuk élete

Egyszer volt, hol nem volt, élt egyszer egy ősöreg és csendes erdő mélyén egy Giovanni nevet viselő robot. A világából az emberek már rég eltűntek, feltalálóként igyekezett fákra épült, különleges házát otthonossá, eszközeit minél szélesebb körűvé tenni, ám a magányt nehezen tűrte. Egészen addig, amíg egy embergyermek hozzá nem került, valamint társul szegődött melléjük még két másik robot is: egy nővérrobot, illetve egy robotporszívó, akik megtöltötték élettel és humorral a mindennapjaikat, furcsa szokásaikkal. Így éltek ők, egy furcsa, de annál több szeretettel teli családként.

Biztonságot nyújtó, idilli közegüket megbolygatja, amikor Victor, a család emberi tagja egy ismeretlen robotra bukkan, megjavítva pedig kiderül (bár a HAB névre keresztelt robotnak nincsenek emlékei), a múltban Giovanni és ő ismerte egymást. A bonyodalmak innentől veszik igazán kezdetüket, a múlt sötét árnyainak hitt robotok lecsapnak rájuk és elragadják Giót, főhőseinknek pedig nem lesz más választása: fel kell kerekedniük a gépek uralta városba, hogy megmentsék társukat az újraprogramozástól, vagy ami még rosszabb, a megsemmisítéstől.

TOVÁBB →

Megtorpanva bár, de törve nem | Dan Simmons: Hyperion bukása (Hyperioni énekek sorozat 2.)

A Hyperion iránti lelkesedésem hevében azonnal nekiálltam a második résznek, a Hyperion bukásának. A sorozat igényli is a folytonosságot, hiszen ott veszi fel a történet fonalát, ahol az első abbamaradt, viszont már nem merül bele a karakterek jellemébe, hátterébe, ilyen szempontból inkább cselekményorientált, az első részhez képest. Háború, politika és vallás vegyül a zarándokok sorsának alakulásába, egy grandiózus űropera keretein belül, melyet körbefon a technológia.

★★★★☆

Na ez már keményebb dió volt az első kötethez képest, a kezdeti lendületem és lelkesedésem lassan, de fokozatosan apadt. Maga a világ továbbra is lenyűgöző, érdekeltek a történések, a beemelt szálak, viszont annyira zsúfolt és sokrétű volt, hogy akarva-akaratlanul is úgy éreztem, amikor mellette más könyvhöz nyúltam, mintha a felszínre jöttem volna levegőt venni.

A titokzatosság és a feszültségkeltés változatlanul lendületet, löketet ad a haladáshoz, ám egymásra rakódva, halmozva egy idő után úgy éreztem, mindezek éppen a visszájára fordítják az egészet, és csak tolom magam előtt ezt a fene nagy kinyilatkoztatásokkal, filozofálgatásokkal tűzdelt, sejtelmekkel teli, Időkriptákkal beharangozott, Shrike által fenyegetett, Maggal összeköttetett, Hálóval körbeszőtt „valamit”, amivel kapcsolatban hatalmas bizonytalanság uralkodott bennem, megtudom-e valaha, mi is az valójában. Szó, mi szó, többségében helyre kerültek a miértek és a hogyanok ezen a rögös, végeláthatatlan úton, ugyanakkor maradt még pár rágatlan csont is, a következő részekre.

A harmadik és negyedik könyv is érkezik majd jövőre újraszerkesztett kiadásban, így bőven lesz idő rápihenni erre a grandiózus sorozatra, itt most úgy érzem a bőséges 1226 oldalnyi klasszikus tudományos fantasztikum után rám is fér.