Ha nem szuperhősös képregényre vágysz, ezzel nem fogsz mellé lőni | John Allison – Whitney Cogar: Veletek megleszek (Egyetemre mentem sorozat 1.)

Kezdjük a legelején. Számomra a képregények mindig is leginkább a szuperhősökkel kapcsolatos történeteket jelentették, bár ott voltak gyermekkorom kedvencei is, mint a Garfield vagy a Donald Kacsa Magazin, aktív könyvmolyságom alatt nagyon sokáig nem foglalkoztatott a képregények világa, pontosan emiatt a téves képzet miatt, hogy nem is létezik másfajta ezekből. Dehát itt van nekünk a világháló és a közösségi média, amelyen böngészve és aktívan figyelve az irodalmi élet eseményeit, elég hamar szembejött velem, hogy bizony a képregény lehet más és nem csupán az általam nem igazán érdekelt szuperhős univerzumok hálózzák be. Azért azt valljuk be, hogy nincs könnyű dolga annak, aki – hozzám hasonlóan – a kivételeket keresi, de szerencsére manapság már nagyobb a választék ahhoz, hogy mindenki találjon a szája ízének megfelelő példányt, csak utánuk kell menni. Például itt van nekünk egy Panel Kalandor, aki pont a paletta szélesítését tűzte ki célul és aki elhozta nekünk többek között a Vissza a jövőbe képregényeket is, most pedig az Egyetemre mentem sorozat első részét, a Veletek megleszeket vehetik az olvasók a kezükbe neki köszönhetően.

Az alaptörténet egyszerű: van itt három lány, Susan, ​Esther, és Daisy, akik megkezdték az egyetemi tanulmányaikat és próbálnak boldogulni az élet kiszámíthatatlan tengerében. Amik velük megesnek, azok viszont már nem ennyire egyszerű dolgok, hiszen furcsábbnál-furcsább helyzetbe kerülnek, miközben ők is próbálják megtalálni valódi énjüket, keresik útjukat és helyüket a világban.

TOVÁBB →

Humoros, szívmelengető családi történet | James Gould-Bourn: Szívedbe cammogva

Több tényező is szerepet játszik nálam abban, mi alapján választok ki egy-egy könyvet, amelyet el szeretnék olvasni. Mivel vizuális típus vagyok, nem titok, hogy elsőre a borító az, amely felkelti a figyelmemet és nyílván, amelyik számomra tetszetősebb, annak egyből utánajárok. Persze ez nem jelenti azt, hogy a többit elvből elutasítanám, pláne mostanság, hiszen már egyre több minden kezd érdekelni, gyakorlatilag a fülszöveg az, ami a legmérvadóbb és megadja a végső löketet. James Gould-Bourn debütáló regényénél maga a cím – Szívedbe cammogva – volt az, ami alapján eldöntöttem: ezt a regényt meg kell néznem magamnak. A kiadónak köszönhetően rögtön megjelenés után, frissen, ropogósan elolvashattam ezt a családi történetet.

TOVÁBB →

Nem minden az, aminek látszik | Gail Honeyman – Eleanor Oliphant köszöni, jól van

Még a tavalyi évben kezdtem neki ennek a könyvnek, de az új év első kötetének címét is megkapta egyúttal, ráadásul ez az első olyan ajándékkönyvem, melyet a Moly karácsonyi ajándékozása alkalmával kaptam, így több szempontból is különleges könyv lett számomra Gail Honeyman regénye, az Eleanor Oliphant köszöni, jól van. Tipikusan az a könyv, melynél ha csupán a fülszöveget olvastam volna el, nem vettem volna a kezembe, annyira könnyed chick lit beütése volt, tipikus csajos témával és ez egyáltalán nem az én műfajom. Szerencsére félszemmel olvastam róla ajánlásokat, melyeknek köszönhetően figyelmen kívül tudtam hagyni az eredetileg kedvhozóként szolgáló sorokat és így nagy elvárással és egy jó adag reménnyel vetettem bele magam az olvasásába.

Eleanor Oliphant élete a lehető legegyszerűbb: otthon van vagy dolgozik, a legminimálisabb társadalmi interakciókkal élve. Igazi magának való nő, akinek minden napra megvan a maga kis menetrendje, mikor mit csinál, de ennek embertársai mintegy szükséges rossz szerepként bukkannak fel. Se társ, se barátok, senki, így teljes magányban éli mindennapjait. Egyedül anyjával tartja a kapcsolatot minden szerdán telefonbeszélgetés által, és úgy tűnik ez számára teljesen meg is felel, hiszen köszöni, jól van. Egyik nap viszont meglát egy zenészt, akiért első látásra odáig lesz és innentől kezdve mindent megtesz, hogy felkészüljön nagy találkozásukra, melynek vélekedése szerint egyértelműen szerelem lesz a kimenetele. Ám új kollégája, Raymond valahogy mindig keresztbe tesz neki különböző, nem várt programokkal, hogy céljára koncentrálhasson és így szépen lassan kibillenti Eleanort a tökéletes kis burkából. TOVÁBB →

Főszerepben az idősek

Nem is gondolná az ember, hogy idősek köré szőtt történetek mennyire jók is lehetnek és mennyi potenciált hordoznak magukban. Önmagában az, hogy valaki megöregszik és tapasztalatokra tesz szert – mely által bölcsebbé válik -, ugye nem éppen elégséges, ezért fogják őket és kizökkentve a hétköznapi, megtanult, sokszor berögzült életükből egy új, szoktalan helyzetbe és/vagy környezetbe helyezik őket. Mindehhez járul még némi humorral megfűszerezés és bamm, a végeredmény zseniális lesz! Ennek első ékes bizonyítéka nálam Jonas Jonasson: A százéves ember, aki kimászott az ablakon és eltűnt című regénye volt, melyben pontosan ezek az elemek segédkeztek abban, hogy a szívemhez közel kerüljön főszereplője, továbbá maga az egész alkotás és arra ösztönözzön, hogy újabb hasonló kaliberű főhőst szerepeltető könyveket vegyek a kezembe.

Nemrég két olyan regényt is sikerült elolvasnom, melyek ugyancsak idős emberek és az ő életük köré szövődik és azt kell, hogy mondjam sikerült a krémbe belenyúlnom, hiszen mindegyik páratlan a maga nemében.

Fredrik Backman: Az ember, akit Ovénak hívnak

Ove 59 éves és mindenről megvan a határozott véleménye. Példának okáért a Saab számára az autók autója és bizalmatlan minden olyan emberrel szemben, akik Volvót vagy más külföldi márkájú járművet vezetnek. Napjainak megvannak a fix pontjai, melyektől sosem tér el: legyen az a lakótelep tisztántartása, vagy a tiltó tábla ellenére ott parkoló autók rendszámának felírása, ezeket ráadásul kötelességének érzi, hogy elvégezze, ha már embertársai nem teszik meg. Lételeme a munka és nem érti mások hogy nem érthetnek olyan egyszerű dolgokhoz, mint egy radiátor légtelenítése, tolatás vagy egyéb ház körüli munka. Ám most, hogy állás nélkül maradt és a szomszédai is folyamatosan keresik apró-cseprő ügyekkel, mellyel keresztbe tesznek fontos célkitűzésének, úgy érzi, minden összeesküdött ellene. De az, hogy miképp jutott el idáig és hogy próbál túlélni morgolódások közepette és elvégezni feladatát, azt az olvasónak magának kell felfedeznie.

Rachel Joyce: Harold Fry valószínűtlen utazása (Harold Fry sorozat 1.)

Harold Fry nyugdíjba vonulása után éli szürke, hétköznapi életét feleségével, míg egyik napon kap egy levelet régi munkatársnőjétől, Queenie Hennessy-től, akit 20 éve látott utoljára és most halálos betegsége utolsó fázisáról tudósít, továbbá búcsút vesz a férfitől. Harold megírja válaszát, majd elindul vele a sarkon lévő postaládához, de aztán úgy dönt, tesz inkább egy hosszabb sétát és máshol dobja be. A távirat végül csak nem akaródzik kikerülni a kezéből és hirtelen felindulásból nekivág gyalogszerrel eljuttatni sorait a címzetthez. Igen ám, de nem holmi szomszédságig történő sétálás veszi kezdetét, hanem egy 900 kilométer hosszú kalandtúra, mivel meggyőződése szerint amíg útja tart, addig Queenie is életben fog maradni. Vitorláscipőjében és vékony kabátjában indul neki a távolság legyűrésének, melynek során különleges emberekkel találkozik össze és emlékeinek felidézése által életéről is számot vesz. Na de az, hogy sikerrel jár-e a küldetése, csak az fedezheti fel, aki végigolvassa a regényt.

 

Screen Shot 2015-12-29 at 16.43.30 copy

TOVÁBB →

Fredrik Backman – A nagymamám azt üzeni, bocs

anagymamamaztuzenibocsA svéd irodalommal való első találkozásom nagyon pozitív benyomást keltett, de persze nyilván nem lehet egy könyv alapján eldönteni, hogy akkor innentől ez lesz az egyik kedvenc nemzetem, ha olvasnivalóról van szó, ezért igyekszem azóta is svéd könyvekkel gyarapítani a könyvtáramat, hátha valamelyikben találok valami kivetnivalót, amellyel elveszik a varázs – eddig sikertelenül. :) Most épp Fredrick Backman került a kezeim közé, aki első könyvével – Az ember, akit Ovénak hívnak – teljes mértékben levett a lábamról, na de az egy másik történet, melyről később lesz szó. Az első élményből felocsúdva nem volt kérdés, hogy amint adódik lehetőségem, másik magyarul megjelent művét is elolvasom. Így került sorra A nagymamám azt üzeni, bocs, melyről azt hittem követi előző könyve sémáját és az idősekre koncentrál, hát részben tévedtem, hiszen ennél sokkal árnyaltabb történetet kaptam tőle, szerencsére.

Elsa még csak hétéves múlt, de korát meghazudtoló intelligenciával rendelkezik az internetnek köszönhetően, hiszen minden új dolognak, amit hall vagy lát utánanéz a Google-n. Ezért ő más, mint a többi korabeli gyermek, melyért meg is kapja a magáét minden alkalommal az iskolában csúfolások, megkergetések és egyéb barbárságok által. De ott van neki az egyetlen barátja, nagymama, aki a rossz élmények elfeledtetése végett minden hülyeségbe belemegy, amit csak el lehet képzelni, sokan őrültnek is hiszik emiatt, de Elsa pont így szereti. Ketten együtt felépítenek egy titkos mesebirodalmat, a Miamas nevezetű Félálomországot, melybe nagymama szekrényébe bújva jutnak el és fedezik fel a benne található különleges királyságokat, nagymama navigálásával. Egyik este viszont a nagymama Félálomországban marad és nem kel fel többé, így Elsára nagy feladat vár: egy kincsvadászat keretén belül kell a nagymama által írt leveleket kézbesítenie a célszemélyek számára, melynek véghetviteléhez lovagias bátorságára is szüksége lesz. TOVÁBB →

On Sai – Calderon, avagy hullajelölt kerestetik (Calderon sorozat 1.)

calderonMint ahogy filmek terén, úgy könyveknél sem vagyok az a túl válogatós fajta, így műfajtól függetlenül válogatom meg olvasnivalóimat, az egyetlen szempont csupán, ami alapján szelektálok az az, hogy mennyire tudja felkelteni az érdeklődésemet az adott könyv, melynek alapja lehet a fülszöveg elolvasása (amennyiben már az első mondatok nem lövik le a poént, mert akkor szigorúan félre is dobom!), netalántán egy borító (azért nemsemmi mennyi minden múlik egy jó és figyelemfelkeltő kűlcsínyen), a róla olvasott dicsérő értékelések átfutása, vagy egyszerűen az általa keltett visszhang. Ugyanitt az sem kifejezetten érdekel, hogy idegen nyelvű kötet magyar fordítását tartom-e a kezemben vagy magyar írótól/írónőtől kapok-e egy jó történetet, a fontos csupán az, hogy a végén pozitív tapasztalatokkal zárjam le magamban az olvasott eseményeket.

Ezúttal egy magyar alkotó sci-fi művére esett a választásom, a megannyi elismerő írások hatására. Még nem igazán volt eddig szerencsém könyv formájában sci-fit olvasni, így különösen kíváncsivá tett mennyiben lesz más az ez idáig megszokott műfajú művekhez viszonyítva, de azt kell, hogy mondjam nem túl ígéretes kezdést jelentett On Sai –  Calderon, avagy hullajelölt kerestetik nevet viselő regényével az efféle szerzeményekkel való ismerkedésem, hiszen ez minden volt, csak nem az a sci-fi, amelyre számítottam – és ez most nem pozitív értelemben értendő.

TOVÁBB →