A 2020-as évem könyvekben

Gondolom senkinek sem mondok újat azzal, ha kijelentem, 2020 egy nagyon furcsa év volt, minden szempontból. A vírusnak köszönhetően sokkal inkább begubózós év volt ez, bár azt hozzá kell tennem, nekem semmi problémám sincs az otthonléttel, úgyhogy ebből a szempontból, hogy a családommal jóval többet voltunk összezárva kicsi panel lakásunkban, mint normális esetben, számomra nem volt akkora érvágás. Az viszont, hogy mindössze kétszer láttam a szüleimet, testvéreimet, nagyszüleimet 2020-ban, már más lapra tartozik és ezt tényleg szívből sajnáltam.

Az olvasási szokásaimra olyan drámai mértékben a koronavírus nem volt hatással, talán annyiban, hogy kicsivel több időm jutott elmélyedni egy-egy könyvben. Amit inkább fontosabbnak tartok kiemelni, az az, hogy szembesültem vele, a kiadókra mekkora hatással lehet egy ilyen kialakult helyzet és mennyi mindent megváltoztathat, főképp negatív irányba. Ráébresztett, hogy nekem, mint olvasónak is nagy szerepem van abban, hogy merre tud tovább haladni egy-egy kiadó, ezért már próbálok odafigyelni, hogy inkább közvetlenül a kiadóktól rendeljek, ha van rá lehetőségem, hiszen ezzel segítem, hogy a bevételt a kiadó kapja és ne megosztozva más féllel.

TOVÁBB →

Vizuális extázis a szemnek, nyomasztó sci-fi a léleknek | Simon Stålenhag: Elektronikus állam és Mesék a Hurokból

Nem akartam úgy elmenni a 2020-as év mellett, hogy ne tegyek említést Simon Stålenhag munkásságáról, legalábbis azon részéről, amely hazánkba is eljutott és az év során megismerkedtem vele. Sokáig kerülgettem az első könyv beszerzését, mint a forró kását, mert féltem, hogy meglehetősen „készen kapom” majd az olvasottakat az illusztrációknak köszönhetően. De ennél nagyobbat nem is tévedhettem volna, hiszen ebben az esetben a képek nem arra szolgálnak, hogy megelevenítsék a leírtakat, sokkal inkább arra, hogy kiegészítsék a történetet és egy olyan pluszt kapjon így az egész, amelynek köszönhetően még jobban átélhető, magunkénak érezhetjük az olvasottakat, mintha mi is részesei lennénk.

Mire számíthatsz, ha Stålenhag könyveit a kezedbe veszed?

/Jelen sorokat az első két nálunk megjelent kötete alapján szedtem össze, ha netalántán a későbbiekben bármi változna (reméljük nem :))./

TOVÁBB →

A megbánás prózája sci-fi köntösbe bújtatva | Lily Brooks-Dalton: Az éjféli égbolt

Az év vége igazán borongósra sikerült, ilyenkor szeretem úgy megválasztani az aktuális olvasmányomat, hogy passzoljon ehhez a hangulathoz. Amikor elkezdtem Lily Brooks-Dalton regényét, Az éjféli égboltot, már az első sorok elolvasása után tudtam, hogy ezúttal nagyon jó párost fognak alkotni a ködös napokkal.

2020-ban ez volt az a könyv, amelyet a legjobban vártam, főként, hogy beharangozták, film változat is készül belőle, sci-fit pedig képernyőn életre keltve a Gravitáció című film óta imádok nézni. Sajnos eddig, mint égen a csillag, annyi a csalódott vélemény a filmet övezve, így nagy bánatomra nem hiszem, hogy sort fogok keríteni rá, már csak azért sem, mert a könyvet imádtam, és semmiképpen sem szeretném elrontani az élményt. Na de lássuk a könyvet közelebbről.

A történet szerint Augustine, az idős asztronómus egyedül tengeti életét egy elhagyatott kutatóállomáson. Nem mindig volt ez így, de az ott dolgozók kaptak egy olyan hírt, ami miatt evakuálták az egész helyet, főszereplőnk viszont megtagadta, hogy velük tartson, így maradt magára. Legalábbis ebben a hitben volt, amikor is a többiek távozása után nemsokkal rátalál egy titokzatos lányra, aki nem beszél. Hiába próbálja a férfi felvenni a kapcsolatot kollégáival, a rádiófrekvenciák némák maradnak, így végérvényesen magukra maradtak.

TOVÁBB →