Címke/sci-fi

Szerző: Mona

Igazán sokrétű regény | Jussi Valtonen: Nem ​tudják, mit cselekszenek

Van egyfajta bája annak, amikor először kerül az ember kezébe a kinézett könyv fizikai valójában, főként akkor, ha előtte csak az online borítóképpel tudott szemezni.

Szinte kivétel nélkül az interneten keresztül szerzem be a könyveimet, könyvesboltba maximum akkor látogatok el, ha egy rendelésemet veszem magamhoz. Ilyenkor jólesik megnézni pár kívánságlistás regényt, hogy is fest ténylegesen, milyen a tapintása, az oldalainak illata, milyen kézben tartani.

Jussi Valtonen regénye, a Nem tudják, mit cselekszenek is egyfajta zsákbamacskaként érkezett hozzám, ezzel a könyvvel még nem szemeztem a boltok polcain, meg is lepődtem, mennyire termetes példány a sztenderd méretűekhez képest. Ám amikor elkezdtem olvasni, rögtön megértettem, mire fel ez a terjedelem: az író semmit sem szeretne elkapkodni, minden mondandójához gondosan felépíti a közeget, ezzel maga a történet is nagyívű, sokrétű, mely olyan komoly és aktuális kérdésekkel foglalkozik, mint például a környezetvédelem, bevándorlás, de az emberi kapcsolatok bonyolultsága sem hiányozhat.

TOVÁBB →
Szerző: Mona

Változatos műfajkavalkád Kínához kapcsolódóan | Ken Liu: A papírsereglet és más történetek

Egyre jobban húz a szívem mostanság a sci-fi műfajához, ennek szellemében szereztem be első hard sci-fi regényemet, Octavia E. Butler írónőtől a Hajnalt (később erről is írok majd), vele együtt pedig bezsákmányoltam Ken Liu novelláskötetét, A papírsereglet és más történeteket. Bevallom, a hívószavak nálam a fülszövegben elejtett jelzők voltak, mint például a “Black Mirror-szerű” kijelentés az egyik novella kapcsán, vagy a mágia, mágikus realizmus, időutazás, űropera is sok jóval kecsegtetett. Egy biztos: tényleg egy változatos műfajkavalkádot kaptam, betekintve egy kicsit a kínai gondolkodásmódba, szokásokba, történelembe is.

A maga 400 oldalával még nem feltétlen gondolná az ember, hogy egy robosztus kötetről van szó, de így végigérve szépen komótosan (közel egy hónap alatt) a 15 történeten úgy gondolom, igazán monumentális válogatás lett, amin kellőképpen szükséges akár egy-egy novella után, de a legvégén mindenképpen megállni egy kicsit és eltűnődni az olvasottakon. Nagyon érdekes olvasásélményt nyújtott számomra, mert nagy hévvel vetettem bele magam, de már az elején megtorpantam és úgy gondoltam, lehet túl nagy fájba vágtam a fejszémet és kicsit várni kellett volna még a elolvasásával, de aztán jöttek olyan történetek, amelyek továbblendítettek ezen a megröccenésemen. Nem mondom, hogy mindvégig fenntartotta maradéktalanul az érdeklődésemet, hiszen volt egy-két olyan, amivel nem jutottam közös nevezőre, de amelyikkel sikerült, azzal úgy istenigazából sikerült. TOVÁBB →

Szerző: Mona

Nem csupán egy könnyed időutazás | Benyák Zoltán: Az utolsó emberig

Egészen az ősi időktől kezdve jelen van a történelemben a jó és a rossz örökös küzdelmében való hit, melynek segítségével a világ fejlődik, megy előre, mintha egyfajta mozgatórugó lenne. Elég csak belegondolni abba, hogy a regények, filmek esetében is kedvelt alapszituáció ez, sokszor találkozhatunk egy főgonosszal, aki ellen a jó(k) harcol(nak). Na de mi teszi jóvá a jót, illetve rosszá a rosszat? Van-e határ, amelyet átlépve egyértelműen eldönthető, hogy ki melyik oldal képviselője? Vajon a kisebb rosszat felülírja-e a nagyobb volumenű jóság? Benyák Zoltán regénye, Az utolsó emberig nem csupán egy évszázadokon keresztül tartó időutazás ecsetelése, hanem ennél sokkal több: két ellenség örökös összecsapásáról szóló könyv, melyben hitek, elvek és meggyőződések csapnak össze, hogy aztán a jónak és a rossznak ezt a bonyolult témáját, kérdését feszegesse.

Kezdetben 1588-ba csöppenünk, a felfedezés korába, ahol a bonyodalmat egy hajótörés jelenti. A következő évszám 1799, a nagy francia forradalom utáni évtized, ahol De Sade márki furcsa és bizarr kastélyába koncentrálódnak az események. Majd következik az 1888-as év, ezúttal Londonból találkozunk szereplőinkkel, egy nyomozóval és magával Hasfelmetsző Jack-kel. Utána egy teljes évszázadon keresztül bukkannak fel főszereplőink a háborúskodások közepette, legvégül pedig egy érdekes jövőbe kalauzol minket az író.

TOVÁBB →
Szerző: Mona

Krimi egy érdekes és ijesztő jövőbe ágyazva | John Scalzi: Bezárt elmék (Bezárt elmék sorozat 1.)

Éppen nagy ismerkedésben vagyok Philip K. Dick könyveivel – ezekről majd részletesebben később -, melyekről egy podcast-ben is szó esett, nem túl pozitív kicsengéssel, akkor az egyik beszélő inkább azt javasolta, olvassanak az emberek Scalzit, mert az sokkal jobb. Bevallom nekem eddig amennyit megismertem Mr. Dick munkásságából, arra nem lehet különösebben panaszom, de persze fúrta az oldalamat a kíváncsiság, mit tudhat akkor John Scalzi. A Bezárt elmék című sci-fi műve (súrolva a disztópia mellékágát is, amit annyira imádok) pont parlagon hevert, így hát elővettem és elkezdtem olvasni, mire fel volt ez a kinyilatkoztatás. Abban igazat kell adnom, hogy jóval olvasmányosabb és kidolgozottabb a másik író műveinél, de teljesen más stílusuk miatt inkább azt tanácsolnám: olvassatok mindkét szerzőtől, mert zseniális ötletek pattantak ki a fejükből!

Kiinduló pont ebben a világban a Nagy Nátha elnevezésű világméretű járvány (ez a megnevezés bevallom jobban megmosolyogtatott, mint amennyire komolynak lett szánva), melybe több, mint négyszázmillióan haltak bele. Azon “szerencsések”, akiket nem ölt meg a népességre különböző módon ható betegség, a harmadik stádium során felmerülő komplikációk következtében a perifériás idegrendszerük teljesen lebénult, ezzel “bezárva” az áldozatokat. A Haden-szindróma (ahogy ezt az állapotot hívják) kegyetlen: végig tudatodnál vagy, az elméd ép, ám a tested nem képes megmozdulni. De a tudománynak és technológiának hála kifejlesztették az agyba beültethető neurális hálót, mellyel szrípiókat (ha jobban tetszik androidokat) tudnak üzemeltetni, így gyakorlatilag ezeken keresztül élik meg mindennapjaikat, próbát téve rá, hogy visszaintegrálódjanak a társadalomba. Ebben a világban ismerjük meg Christ, a kezdő FBI ügynököt, aki munkája során egyből a mélyvízbe kerül egy rejtélyes gyilkosságnak köszönhetően, hamarosan pedig rájönnek, hogy a tét nem kicsi, az egész társadalomra hatással lehet, ha nem sikerül időben közrelépniük. TOVÁBB →

Szerző: Mona

Amikor szárnyal a fantázia | Christopher Priest – Kifordított világ

A tökéletes trükk mind regényben, mind filmben az egyik kedvencemmé vált (kivételesen itt most az utóbbi verzió volt az, amely mindent vitt, tulajdonképpen bármikor újra tudom nézni annak ellenére, hogy filmek esetében ez csak egynéhány mű esetében jellemző rám), ezért nagyon megörültem, amikor felfedeztem, hogy még egy regénye megjelent Christopher Priest írónak magyarul, ráadásul egy igen korai, 1974-es regénye, a Kifordított világ. Bár érezni rajta némi kiforratlanságot – melyet A tökéletes trükknél már kieszközöl -, egy nagyon fantáziadús és érdekes világot sikerült megálmodnia és papírra vetnie.

Egy olyan világot, ahol a város neve Föld, az emberek életkorát pedig mérföldben mérik és ha a fiúk elérik a hatszázötven mérföldes kort, a neveldéből különféle céhekbe tömörülnek. A főszereplő, Helward Mann először a Sínfektető céhhez kerül és ennek köszönhetően jut ki először a város falain kívülre, ahol szembesül vele, hogy városukat az itt dolgozó emberek mozgatják. Egy titokzatos, úgynevezett optimum mögött kell folyamatosan haladnia, hogy le ne maradjon, okokkal azonban nem szolgálnak részére. A fiú bejárja a várostól délre és északra elterülő területeket, melyeket múltként és jövőként említenek és ezen útjai során fedezi fel a furcsa valóságot a város és az optimum működéséről. TOVÁBB →

Szerző: Mona

Helló X Térség! | Jeff VanderMeer – Expedíció (Déli Végek-trilógia 1.)

Sosem egyszerű kiválasztani a hatalmas könyvhalomból azt a példányt, amit következő olvasmányként megcélzok. Ezért örülök, amikor egyszer csak rátalálok pl. egy trailerre, ami annyira felkelti az érdekődésemet, hogy rögtön rá is keresek a könyvre, amely alapján megalkották a jövőre mozkba kerülő filmet és hopp, éppenséggel meg is találom a könyvtáram legmélyén, elfeledve. Hát így kezdtem neki Jeff VanderMeer Expedíció című regényének (kicsit barátságosabb címet kapott az eredeti verziónál :))

Az X Térséget a kormányzat már harminc éve környezeti katasztrófa sújtotta övezetnek álcázza, így mostanra az érintetlen és burjánzó vadonnak látszó terület csupa misztikum és rejtély az emberek szemében. A Déli Végek nevű titkos ügynökség ez idő alatt számos expedíciót küldött a hely felderítésére – szinte mindegyik tragikus véget ért.

Most indul útnak a tizenkettedik expedíció.

A kutatócsoport négy nőből áll: egy antropológusból, egy geodétából, egy pszichológusból és egy biológusból. A küldetésük felderíteni a terepet és mintákat gyűjteni, feljegyezni minden tudományos megfigyelést a környezetről és egymásról, valamint mindenek felett elkerülni az X Térség természetfeletti hatását.

Az expedíció mindenre felkészülve indul útnak, és hamar megdöbbentő felfedezéseket tesz – például talál egy megmagyarázhatatlan topográfiai jelenséget és olyan életformákat, amik meghaladják a megértés képességét –, de mégsem ezek, hanem a tagok egymás elől gondosan elrejtett titkai változtatnak meg mindent.

Jeff Vandermeer Déli Végek-trilógiájának az első kötete szépirodalmi magasságokba emelkedő, sodró lendületű, mélyen elgondolkodtató sci-fi, ami az ismeretlennel való szembenézésről szól. Mind a világban, mind magunkban legbelül.

Nem szoktam fülszövegeket egy az egyben átemelni egy értékelés során, de úgy gondolom ennek a könyvek ez a bemutatása olyan komplex, mindent felölelő, hogy most az egyszer maradhat (kivéve azt a tényt, hogy volt még egy 5. tagja is a mostani expedíciónak, de a rá vonatkozó részt majd elolvassátok, miért nem került bele). TOVÁBB →