Amikor a nácik megszállták a Holdat | Johanna Sinisalo: Iron Sky – Támad a Hold

Johanna Sinisalo számomra óriási meglepetést okozott, amikor kezembe vettem A nap magja című regényét. Egy felettébb érdekes alapötlettel találkoztam a sci-fi berkein belül, nagyon tetszett az egész légkör, illetve az elbeszélés módja. Sosem gondoltam volna, hogy a csilipaprika, mint tilos élvezeti forrásnak a középpontba helyezése ennyire ütős ötlet lehet, de megcsinálta, működött és egy nagyon különleges regényt adott számomra. Nem volt kérdés, hogy az írónő többi regényét is megnézem magamnak, ezért örültem, amikor a kiadó lehetőséget ajánlott, hogy elolvashassam az Iron Sky – Támad a Hold című művét, amelyben a nácik megszállták a Holdat. Azt hittem a tiltott csípősnél nem lehet őrültebb ötletet kitalálni, de tévedtem!

A ​nácik bukása után létrejött a Negyedik Birodalom – a Holdon. Adolf Hitler holtteste (elvileg) nyomtalanul eltűnt, de a nemzetiszocialista ideológia virágkorát éli továbbra is, egy másik égitesten. 
A könyv egy fiatal nőről szól, aki hisz a faji felsőbbrendűségben és mind­azokban a doktrínákban, amelyeket a Földről tanult. Ám amikor egy amerikai űrhajó érkezik a Holdra 2018-ban, minden megváltozik. Renate a Földre utazik, hogy beszélhessen az embereknek az erkölcsileg magasabb rendű náci életmód erényeiről, ám amit ott talál, cseppet sem olyan, mint a propagandában. 
A világ abszurditását tükröző mű könyörtelen görbe­tükröt tart elénk, bemutatva civilizációnk vakságát és önpusztító hatásait. Politikai szatíra a hatalom szégyentelen kapzsiságáról, a tömegek manipulálásáról, az ideológiák hatásairól – és természetesen az emberiség végtelen ostobaságáról.

A regény az Iron Sky című film forgatókönyvén és Johanna Sinisalo kutatásain alapul, a könyv így annak ún. „írói változata”, megfűszerezve az űrnél is sötétebb humorral.

TOVÁBB →

Vizuális extázis a szemnek, nyomasztó sci-fi a léleknek | Simon Stålenhag: Elektronikus állam és Mesék a Hurokból

Nem akartam úgy elmenni a 2020-as év mellett, hogy ne tegyek említést Simon Stålenhag munkásságáról, legalábbis azon részéről, amely hazánkba is eljutott és az év során megismerkedtem vele. Sokáig kerülgettem az első könyv beszerzését, mint a forró kását, mert féltem, hogy meglehetősen „készen kapom” majd az olvasottakat az illusztrációknak köszönhetően. De ennél nagyobbat nem is tévedhettem volna, hiszen ebben az esetben a képek nem arra szolgálnak, hogy megelevenítsék a leírtakat, sokkal inkább arra, hogy kiegészítsék a történetet és egy olyan pluszt kapjon így az egész, amelynek köszönhetően még jobban átélhető, magunkénak érezhetjük az olvasottakat, mintha mi is részesei lennénk.

Mire számíthatsz, ha Stålenhag könyveit a kezedbe veszed?

/Jelen sorokat az első két nálunk megjelent kötete alapján szedtem össze, ha netalántán a későbbiekben bármi változna (reméljük nem :))./

TOVÁBB →

A megbánás prózája sci-fi köntösbe bújtatva | Lily Brooks-Dalton: Az éjféli égbolt

Az év vége igazán borongósra sikerült, ilyenkor szeretem úgy megválasztani az aktuális olvasmányomat, hogy passzoljon ehhez a hangulathoz. Amikor elkezdtem Lily Brooks-Dalton regényét, Az éjféli égboltot, már az első sorok elolvasása után tudtam, hogy ezúttal nagyon jó párost fognak alkotni a ködös napokkal.

2020-ban ez volt az a könyv, amelyet a legjobban vártam, főként, hogy beharangozták, film változat is készül belőle, sci-fit pedig képernyőn életre keltve a Gravitáció című film óta imádok nézni. Sajnos eddig, mint égen a csillag, annyi a csalódott vélemény a filmet övezve, így nagy bánatomra nem hiszem, hogy sort fogok keríteni rá, már csak azért sem, mert a könyvet imádtam, és semmiképpen sem szeretném elrontani az élményt. Na de lássuk a könyvet közelebbről.

A történet szerint Augustine, az idős asztronómus egyedül tengeti életét egy elhagyatott kutatóállomáson. Nem mindig volt ez így, de az ott dolgozók kaptak egy olyan hírt, ami miatt evakuálták az egész helyet, főszereplőnk viszont megtagadta, hogy velük tartson, így maradt magára. Legalábbis ebben a hitben volt, amikor is a többiek távozása után nemsokkal rátalál egy titokzatos lányra, aki nem beszél. Hiába próbálja a férfi felvenni a kapcsolatot kollégáival, a rádiófrekvenciák némák maradnak, így végérvényesen magukra maradtak.

TOVÁBB →

A klasszikusok mezejére lépve | Stanisław Lem: Solaris

Akik a közösségi média képes ágazatán követnek (itt), azoknak már talán szemet szúrt, hogy olvasmányaim egyre nagyobb hányadát a sci-fi különféle történetei teszik ki, így most ide is befészkelem ezt az irányt. Terveim szerint azonban itt nem állok meg, és még az idei évben több bejegyzést is szeretnék rájuk szentelni, ha máshogy nem, egy összefoglalóban mindenképpen, hiszen van miről mesélnem.

Ahogy egyre mélyebbre evezek a sci-fi irodalom tengerén, az új megjelenések mellett nyilvánvalóan megkerülhetetlenné válnak a műfaj klasszikusai, melyek mellett nem is szeretnék elmenni anélkül, hogy meg ne nézném magamnak őket. Rengeteg olyan alapmű van, amelyet mindenképpen pótolni szeretnék, egyrészt azért, mert nagyon érdekel, régen, amikor nem vette az embereket körül mindenféle modern technológia és elmélet, hogyan és milyen meglátás szerint írtak ilyen regényeket, milyen ötletek, elképzelések és megvalósítások születtek. Másrészt kíváncsi vagyok arra az útra is, amely az évek során lezajlott a sci-fi irodalom berkeiben, hogy honnan hová jutottunk. Ehhez tökéletes olvasmánynak bizonyult Stanisław Lem Solaris című regénye, amely eredetileg 1961-ben jelent meg.

TOVÁBB →

Igazán sokrétű regény | Jussi Valtonen: Nem ​tudják, mit cselekszenek

Van egyfajta bája annak, amikor először kerül az ember kezébe a kinézett könyv fizikai valójában, főként akkor, ha előtte csak az online borítóképpel tudott szemezni.

Szinte kivétel nélkül az interneten keresztül szerzem be a könyveimet, könyvesboltba maximum akkor látogatok el, ha egy rendelésemet veszem magamhoz. Ilyenkor jólesik megnézni pár kívánságlistás regényt, hogy is fest ténylegesen, milyen a tapintása, az oldalainak illata, milyen kézben tartani.

Jussi Valtonen regénye, a Nem tudják, mit cselekszenek is egyfajta zsákbamacskaként érkezett hozzám, ezzel a könyvvel még nem szemeztem a boltok polcain, meg is lepődtem, mennyire termetes példány a sztenderd méretűekhez képest. Ám amikor elkezdtem olvasni, rögtön megértettem, mire fel ez a terjedelem: az író semmit sem szeretne elkapkodni, minden mondandójához gondosan felépíti a közeget, ezzel maga a történet is nagyívű, sokrétű, mely olyan komoly és aktuális kérdésekkel foglalkozik, mint például a környezetvédelem, bevándorlás, de az emberi kapcsolatok bonyolultsága sem hiányozhat.

TOVÁBB →

Változatos műfajkavalkád Kínához kapcsolódóan | Ken Liu: A papírsereglet és más történetek

Egyre jobban húz a szívem mostanság a sci-fi műfajához, ennek szellemében szereztem be első hard sci-fi regényemet, Octavia E. Butler írónőtől a Hajnalt (később erről is írok majd), vele együtt pedig bezsákmányoltam Ken Liu novelláskötetét, A papírsereglet és más történeteket. Bevallom, a hívószavak nálam a fülszövegben elejtett jelzők voltak, mint például a “Black Mirror-szerű” kijelentés az egyik novella kapcsán, vagy a mágia, mágikus realizmus, időutazás, űropera is sok jóval kecsegtetett. Egy biztos: tényleg egy változatos műfajkavalkádot kaptam, betekintve egy kicsit a kínai gondolkodásmódba, szokásokba, történelembe is.

A maga 400 oldalával még nem feltétlen gondolná az ember, hogy egy robosztus kötetről van szó, de így végigérve szépen komótosan (közel egy hónap alatt) a 15 történeten úgy gondolom, igazán monumentális válogatás lett, amin kellőképpen szükséges akár egy-egy novella után, de a legvégén mindenképpen megállni egy kicsit és eltűnődni az olvasottakon. Nagyon érdekes olvasásélményt nyújtott számomra, mert nagy hévvel vetettem bele magam, de már az elején megtorpantam és úgy gondoltam, lehet túl nagy fájba vágtam a fejszémet és kicsit várni kellett volna még a elolvasásával, de aztán jöttek olyan történetek, amelyek továbblendítettek ezen a megröccenésemen. Nem mondom, hogy mindvégig fenntartotta maradéktalanul az érdeklődésemet, hiszen volt egy-két olyan, amivel nem jutottam közös nevezőre, de amelyikkel sikerült, azzal úgy istenigazából sikerült. TOVÁBB →