Egy újabb hamisítatlan lélekvesztő könyv | Claire Douglas: Utoljára ​látták

Emlékeztek még a legutóbbi lélekvesztő könyvre, amelytől teljesen leesett az állam? (Ha netalántán nem, ide kattintva el tudjátok gyorsan olvasni.) Nemrégiben volt szerencsém egy újabb kötethez a Tericum Könyvkiadó jóvoltából ebből a részlegből, mégpedig Claire Douglas: Utoljára látták címet viselő thrilleréhez. A No exit után nagyon magas lett az a bizonyos léc és roppant kíváncsivá tett, milyenek lehetnek a kiadó repertoárjának további példányai. A thrillerek esetében elég nehéz már valami különlegeset és egyedit letenni az asztalra, de az a helyzet, hogy az Utoljára látták regény nagyon pozitív és emlékezetes olvasási élményt jelentett számomra és nem csupán azért, mert ez volt hosszú kihagyás után az első olyan könyv, amelyet útközben, tömegközlekedve vettem a kezembe.

TOVÁBB →

Sharon Guskin: A felejtés ideje

Tulajdonképpen sosem foglalkoztatott, mi történik velünk a halálunk után, nem mondanám azt sem, hogy hinnék a reinkarnációban, nem is emiatt keltette fel az érdeklődésemet A felejtés ideje, maga az alaptörténete tett kíváncsivá. Egy négyéves kisfiú, aki állandóan haza szeretne menni, az anyukáját hiányolja, miközben az édesanyja ott van vele. Az igazi otthona kell neki, az ottani dolgaival, nem azok, amik jelenleg körülveszik. Ráadásul olyan dolgokat tud, amikkel az anyja sosem ismertette meg: kívülről fújja a gyíkok neveit, mesél a Harry Potterről, fegyverekről, arról, hogy víz alá nyomták a fejét, amíg már nem kapott levegőt.

Ehhez képest a regény úgy indul, hogy egy tengerparton vagyunk, ahol két ember megismerkedik egymással, jól érzik magukat, majd a következő fejezetben egy professzor párbeszédének leszünk tanúja, amit egy orvossal folytat, mégpedig a férfi betegségéről, az afáziáról, mely a kommunikációs képességek fokozatos zavarát és leépülését okozza a pácienseknél. A cselekmény ezek után viszont már szépen kikristályosodik, belecsöppenünk az anya (aki a tengerparti affér egyik résztvevője volt) és a fia, Noah életébe és hétköznapjaiba, melyet a fiú említett furcsaságai nehezítenek meg. Mellette pedig a professzor személye lesz az, aki azokat a gyerekeket kutatja, akik emlékeznek előző életükre. Az anya kétségbeesett próbálkozásában – hogy végére járjon fia betegségének – fordul a pszichiáterhez, a reinkarnációban, mint olyanban nem hisz, inkább egy tényleges diagnózist vár. Ahogy ezek a kezdetben teljesen különálló szálak összefutnak, majd egységet alkotnak, nekem nagyon szimpatikus volt, jó érzékkel írta meg a könyv szerzője, mikor és hogyan találkozzanak egymással a szereplők egy közös cél érdekében. TOVÁBB →

Igazi kosztümös regény | Böszörményi Gyula – Leányrablás ​Budapesten (Ambrózy báró esetei sorozat 1.)

Régóta terveztem már, hogy belekezdek ebbe a regénybe, egyrészt a megannyi ajánlás és pozitív értékelés miatt, másrészt pedig a régi korok, az úgynevezett kosztümös időszak iránti vonzalmam okán. Na jó, harmadrészt hajtott a kíváncsiság, hogy egy magyar író, nevezetesen itt most Böszörményi Gyula mit hozhat ki magyar földön játszódó, 1800-as évekbeli történetből, mennyire tudja megteremteni ennek az atmoszféráját. Ahogy szokták mondani, ennyi ember nem tévedhet és valóban, színvonalas és érdekes művet kaptam a Leányrablás Budapesten című regény által.

Ha egészen pontos szeretnék lenni, 1896-ban veszi kezdetét a történet, amikor a főváros a milleniumi ünnepségek lázában él és hatalmas tömegek érdeklődnek a különféle kincsek után, melyek kiállításra kerülnek. A 16 éves Hangay Emma is részt vesz rajta, ám egyik nap rejtélyes módon nyoma vész. Apja, illetve testvére már minden reményt feladott, de 4 évvel később kapnak egy táviratot a halottnak hitt Emmától, ez pedig arra sarkallja 17 éves húgát, Milit, hogy Budapestre utazva nővére keresésére induljon.

Ahhoz képest, hogy ifjúsági regényként van feltüntetve, meglepett mennyire minőségi, precíz és korhű történelmi háttér került felépítésre. A nyelvezete is megidézi az akkor jellezgetes szavajárásokat, kifejezéseket, ráadásul több lábjegyzet is igazolja, hogy bizonyos személyek nem csupán hasraütve születtek, hanem valóban akkor élt és munkálkodó, hús-vér emberek voltak. Mindezek által hiteles tud lenni, érzékelteti, hogy mekkora kutatómunka húzódik mögötte, ha mindezeken túlmenően még az illemszabályok is a kornak megfelelően vannak megjelenítve. De emellett nem lehet szó nélkül hagyni az írói stílusát sem, látszik, hogy Böszörményi Gyula mennyire érti a dolgát: gyönyörű, remekül megfogalmazott összetett leírások, gondosan és szépen megírt mondatok kísérik végig a cselekményt. TOVÁBB →

A rejtélyes tragédia megoldásra kerül? | Donnie Eichar – Halálhegy

Hát itt is volnánk, elérkezett az idő, amikor  végre karjaimba tarthatom a babámat. :) Tudom, elég nagy kitérő ahhoz a könyvhöz képest, amelyről most a gondolataimat szeretném megosztani, de nem bírtam ki, hogy ne fonjam bele mondandómba, hiszen magát a regényt már mellette fejeztem be (etetés közbeni olvasás rúlz’).

Mindig is érdekelt a Gyatlov-rejtély, mellyel már számos fórumon foglalkoztak, de valahogy egyik sem ragadta meg annyira a figyelmemet, illetve olyan furcsa irányból próbálták megközelíteni, hogy nem akartam belevetni magam a 9 túrázó tragikus, ám annál rejtélyesebb történetébe. De jött Donnie Eichar: Halálhegy című dokumentumregénye, melynél már abszolút úgy éreztem, ez lesz az, melynek hitelt adok és elolvasom, ő mit tud mondani az eseményekről. Igaz, nem amerikai szerzőtől várná az ember a titok nyitját, ez a könyvben is felmerül jó néhányszor: mit akar épp ez az úriember vájkálni az oroszoknál, ám úgy gondolom tisztességes és rendkívül alapos munkát végzett ahhoz, hogy ezt felhánytorgassuk neki.

“Maga valójában egy szemtanúk nélkül lezajlott, tragikus eseményt próbál rekonstruálni.”

1959 februárjában az oroszországi Urál hegységben, a Halálhegy néven ismert magaslaton rejtélyes körülmények között életét vesztette kilenc tapasztalt túrázó. A baleset titokzatos, baljós körülményei (a fiatalok különös sérülései éppúgy, mint az a tény, hogy a jelek szerint a ponyvát felhasítva, hiányos öltözékben menekültek ki sátrukból, vagy egyikük meglehetősen furcsa, utolsó fényképfelvétele) évtizedekkel később is találgatásokra adtak okot a történtekkel kapcsolatban.  TOVÁBB →