Christopher Priest – A tökéletes trükk

atokeletestrukkKönyvek filmvászonra vitele mindig nagyon izgalmat jelent az olvasó számára, hiszen a saját magunk által elképzelt világot fogja valaki és megeleveníti, kiléptetve az eddigi képzeletbeliség állapotából. Persze mindig próbálnak belevinni kisebb-nagyobb volumenű extra dolgot, hogy ne egytől-egyig másolják le az eredeti művet, ami miatt nagyon tudnak kukacoskodni az érintettek a mértékétől függően, ugyebár. Mindig szeretek megfilmesített könyveket viszontlátni a tv képernyőjén filmvásznon, de érdekes módon fordítottan ez nálam nem igazán szokott működni: amikor előbb jutok el a filmhez, mint maxgához a könyvhöz, utána valahogy nem vonz az, hogy el is olvassam. Talán annak tudható be, hogy kicsit így elveszik az a saját tapasztalat, amellyel kényed-kedved szerint alakíthatod ki magadban a karaktereket, hiszen már láttad őket, nincs mit elképzelni, „készen” kapod őket.

Azonban most először sikerült itt is a ‘kivétel erősíti a szabályt’ elvet kipróbálnom Christopher Priest – A tökéletes trükk regényével. Azért is léptem ki a megszokott menetből, mert a filmet jópárszor láttam és az egyik kedvencem (ha nem a legkedvencebbem), olvasgatva a könyvről pedig többen is leszögezték, hogy eléggé eltérő a két mű. Így a végére érve kijelenthetem, hogy valóban így van, sőt…!

TOVÁBB →

Kemese Fanni – A napszemű Pippa Kenn (Pippa Kenn-trilógia 1.)

napszemupippakennNem mostanában nyúltam magyar szerző könyvéhez – persze nincs itt szó semmilyen elzárkózástól -, csak mivel alaptörténet-centrikus vagyok és azok alapján általában külföldi írók történeteivel találkozom sűrűbben, így a magyar vonal kicsit talán háttérbe szorul. Ezúttal viszont sikerült egy magyar ifjúsági poszt-apokaliptikus regényt kihalásznom az elolvasandók sűrű erdejéből. Az elszaporodott hasonló témájú művek után kíváncsi voltam magyar oldalról mit tudunk felmutatni ezen a téren, ezért Kemese Fanni – A napszemű Pippa Kenn trilógia első részének estem neki.

Kemese Fanniról nem sok információt lehet fellelni azon kívül, hogy fiatal feltörekvőként igyekszik lavírozni az írói pályán, rajongói oldalán körbenézve pedig annyi is bizonyos, hogy műveibe abszolút bevonja olvasói közönségét, hol részleteket elhintve, hol a könyvei borítótervezése kapcsán. Abszolút pozitívnak tartom ezt a fajta hozzáállást, hiszen így kap egyfajta támpontot és visszajelzést, mely mentén haladhat azon az úton, melyen leginkább megfelel olvasói számára és ezáltal támogatást és bíztatást élvezhet. Na de nézzük, elsőként mit is alkotott!

TOVÁBB →