A japán irodalom iránti megszállottságom kezdete | Híragi Szanaka: Az ​elvesztett emlékek lámpása

Van valami különleges, szinte mágikus hangulata a japán irodalomnak, ezt már Ishiguro esetében többször is megtapasztalhattam, de mellette ott vannak azok a rövid történetek is, mint például a Mielőtt a kávé kihűl sorozat, A Kamogava Kifőzde, A ​Telihold kávézó és társai, amelyek egyszerre tűnnek könnyed, gyors olvasmányoknak, érzelmi mélységük mégis nagy horderejű, cselekményük egyenesen magával ragadó. Az ​elvesztett emlékek lámpása is ezeknek a röpke, mégis lebilincselő köteteknek a táborát gyarapítja az írónő, Híragi Szanaka első magyarul megjelent regényeként, és bár az ehhez hasonló művekkel való ismerkedésem még csak most vette igazán kezdetét, azt biztosan állíthatom, hogy ez a könyv ott marad a legjobbak között.

TOVÁBB →

Szürreális, fantasztikus szösszenetek időről és könyvekről | Zoran Živković: Az ​idő ajándékai

Ennek a vékonyka kis könyvecskének legelőször is a borítója volt az, amivel teljes mértékben megfogott magának. Szerintem egyáltalán nem túlzás azt állítani, hogy a Metropolis Mediánál egyre jobbak és kreatívabbak a borítók, legyen az sci-fi, szépirodalom, vagy akár olyan mágikus realizmussal átszőtt, szürreális, nehezen behatárolható posztmodern kötet, mint a szerb Zoran Živković jelen bejegyzésben tárgyalt műve, Az idő ajándékai.

A novellafüzér témakörei, az időutazás és a könyvek olyan telitalálat szerintem, amelyben egy valóságtól elrugaszkodni tudó, nyitott ember, illetve a könyveket szerető olvasó mindenképpen megtalálja az utat egyik-másik, vagy akár minden egyes történethez. Mielőtt elkezdtem olvasni, volt bennem egy halvány bizonytalanság, mi van, ha hiába ezek az általam oly kedvelt elemek, mégsem tudom majd maradéktalanul élvezni fennköltsége, túlságosan filozofikus, esetleg elvont mivolta miatt, de ez a kósza érzés már az első novella után maradéktalanul ködbe veszett, és maradt a színtiszta élvezete ezeknek a különleges szösszeneteknek.

TOVÁBB →

A hétköznapi dolgok furcsaságairól, vagy a furcsa hétköznapi dolgokról? | Pavla Horáková: A valószerűtlenség elmélete

Az európai irodalom tekintetében mindig úgy érzem, jócskán lemaradásban vagyok, hiszen legtöbbször, ha világirodalom kerül a kezeim ügyébe, az leginkább valamely amerikai író tollából származik. Lehet azt mondani, hogy ezeknek nagyobb a hátszele, de azért mindig igyekszem nyitott szemmel járni, hogy elcsípjem azon kisebb országok tehetségeit, akik szintén az írást választották hivatásuknak, csak épp nem tudnak akkora embertömeget bevonzani. Szerencsére azért itthon elég széles a választék, ha valaki teszem azt Európa felé kacsintgat, legutóbb egy cseh írónő, Pavla Horáková nem rég megjelent könyvével, A valószerűtlenség elméletével ismerkedhettem meg.

„A regény elbeszélője, Ada az Interdiszciplináris Antropológiai Intézet fiatal kutatója, modern értelmiségi nő, aki igyekszik megtalálni az egyensúlyt karrier és magánélet között. Mindkét területen szerzett tapasztalatai érthetővé teszik szarkazmusát és egyéni humorát. Ada érdeklődését felkelti egy kolléganője eltűnt fiának ügye, melynek véletlenszerű morzsáiban összefüggéseket és törvényszerűségeket vél felfedezni. Rájön, hogy a világ egyes dolgaihoz hiába közelítünk pusztán értelemmel, annál bonyolultabb logika rejlik a mélyebb rétegekben. Korábbi élete kereteiből kilépve elindul a titokzatos fiú nyomában, időnként a valóság szintjén is felülkerekedve…”

TOVÁBB →

Ismeretlenből új kedvenc | Kazuo Ishiguro: Az eltemetett óriás

Azt tudni kell rólam, hogy a középkor sem a történelem órákon, sem a filmvásznon, sem a regények esetében nem a kedvenc korszakom. Az eltemetett óriás elolvasása mellett a fő érvem az volt, hogy már annyiszor szembejött velem, annyian meghoztátok hozzá a kedvemet, hogy muszáj volt megismerkednem Kazuo Ishiguro munkásságával, már csak abból kifolyólag is, hogy nemsokára megjelenik a Klara és a nap, ami témájának köszönhetően az egyik legjobban várt könyvem az évben.

A fülszöveg alapján mindenki elolvashatja az ízelítőt a történetből, a lényeg, hogy egy idős házaspár nekiindul vándorútjára egy bizonyos céllal, útjuk során pedig érdekes embereket sodor melléjük a sors, akiknek mindenkinek megvan a maga célja, mellyel alakítják, formálják a cselekményt, míg el nem érkezünk a végkifejlethez.

Ez így nem túl konkrét, tudom, de én is körülbelül ennyi ismerettel vágtam bele az elolvasásába. Az már az első sorok után feltűnt, hogy Ishiguro egy valamihez nagyon ért: a hangulatteremtéshez. A rejtélyesség, a sejtelmesség mindvégig ott lebeg, szinte tapintható az a köd és az a homály, ami körbelengi az embereket, amitől elfeledtek dolgokat. Bár a párbeszédekből nagyon is érzékelhető az a középkori atmoszféra, amelyben játszódik, de az írónak sikerült olyan karakterközpontúra formálnia, illetve olyan tájleírásokat lefestenie, hogy teljesen hidegen hagyott, mikor is játszódik, inkább csak sodródtam főszereplőinkkel a látszólag teljesen hétköznapinak és unalmasnak hitt, de annál különlegesebb helyszíneken, és kíváncsian szemlélődtem, mi történik körülöttük.

TOVÁBB →

Változatos műfajkavalkád Kínához kapcsolódóan | Ken Liu: A papírsereglet és más történetek

Egyre jobban húz a szívem mostanság a sci-fi műfajához, ennek szellemében szereztem be első hard sci-fi regényemet, Octavia E. Butler írónőtől a Hajnalt (később erről is írok majd), vele együtt pedig bezsákmányoltam Ken Liu novelláskötetét, A papírsereglet és más történeteket. Bevallom, a hívószavak nálam a fülszövegben elejtett jelzők voltak, mint például a „Black Mirror-szerű” kijelentés az egyik novella kapcsán, vagy a mágia, mágikus realizmus, időutazás, űropera is sok jóval kecsegtetett. Egy biztos: tényleg egy változatos műfajkavalkádot kaptam, betekintve egy kicsit a kínai gondolkodásmódba, szokásokba, történelembe is.

A maga 400 oldalával még nem feltétlen gondolná az ember, hogy egy robosztus kötetről van szó, de így végigérve szépen komótosan (közel egy hónap alatt) a 15 történeten úgy gondolom, igazán monumentális válogatás lett, amin kellőképpen szükséges akár egy-egy novella után, de a legvégén mindenképpen megállni egy kicsit és eltűnődni az olvasottakon. Nagyon érdekes olvasásélményt nyújtott számomra, mert nagy hévvel vetettem bele magam, de már az elején megtorpantam és úgy gondoltam, lehet túl nagy fájba vágtam a fejszémet és kicsit várni kellett volna még a elolvasásával, de aztán jöttek olyan történetek, amelyek továbblendítettek ezen a megröccenésemen. Nem mondom, hogy mindvégig fenntartotta maradéktalanul az érdeklődésemet, hiszen volt egy-két olyan, amivel nem jutottam közös nevezőre, de amelyikkel sikerült, azzal úgy istenigazából sikerült. TOVÁBB →

A gyilkos állatok nem mindig négy lábon várhatóak | Mia Cuoto – Az oroszlán vallomása

Mindig simogatja a lelkemet, ha egy szépen megírt, stilisztikai szempontból minőségi könyvet veszek a kezembe. Mia Couto-tól Az oroszlán vallomása határozottan ilyen regényt nyújtott számomra, a megfogalmazott sorokat igazi élmény volt olvasni.

Nem egyszerűen arról szól a könyv, hogy vadászt fogadnak fel egy mozambiki település oroszlánjainak megölésére, ennél jóval tovább megy el a szerző, hiszen ténylegesen olyan társadalmi feszültségek, hagyományok húzódnak oroszlántámadások címszóval, melyeknek nem lehet csak úgy, golyó által véget vetni.

„Közelről éltem meg ezt a helyzetet. Nemegyszer megfordultam azon a vidéken, ahol ezek a tragikus események történtek, és az ott tapasztaltak nyomán írtam meg ezt a történetet, amelyet valóságos események és személyek ihlettek.”

Két nézőpontból merülhetünk el a történetbe: egyrészt Mariamar, a helyi település lakosa, akit a többiek őrültnek vélnek, másrészt pedig a felfogadott, nagyvárosból érkező vadász elbeszélése nyomán lehetünk tanúi az eseményeknek. Minden rész egy-egy afrikai közmondással kezdődik és kivétel nélkül az összes remekül el lett találva! Már ezekért megérte a kezembe venni a könyvet, na meg az említett, gyönyörűen megírt mondatok miatt, mely nem tudom, hogy a fordító, vagy az eredeti szöveg érdeme-e (esetleg mindkettejüké), mindenesetre határozottan nem mindennapi. Ahogy az sem, hogy ennek ellenpólusaként, maga a regény viszont elég súlyos, borzalmas dolgokat mesél el nekünk ezen szépirodalmi nyelvezet mentén.

„A csend olyan, akár egy kifordított főtt tojás, másoké a héja, de mi törünk össze benne.”

Kicsit furcsán hangzik a témájából kiindulva, de szívesen olvastam volna tovább, számomra nagyon hamar lerendezettnek tűnt. Bár megvolt a maga kereksége és lezárása, kicsit mélyebbre áshatott volna az író ennek a világ végén lévő településnek, Kulumaninak és lakosainak történetébe, ahol megállt az idő és a hagyományok, ősi törvények uralják a mindennapokat. Ahol az asszonyok alárendelt szerepe a természetes, legalábbis a férfiak szemszögéből, akik ezt szemérmetlen módon ki is használják. Inkább azt éreztem, hogy ennek a sztorinak az elmesélésével csupán a felszínt kapargatja, néha egyet-egyet jobban belevájva a rétegek alá, de nem ment igazán a dolgok mélyére.

Mia Cuoto - Az oroszlán vallomása

Kiadó: Európa Könyvkiadó
Kiadás éve: 2016
Eredeti cím: A Confissão da Leoa
Eredeti megjelenés éve: 2012
Oldalak száma: 304