A magára maradt ország disztópiája | Sigríður Hagalín Björnsdóttir: A sziget

Izland mindig is egy csoda helyként él a képzeletemben, ahogy a megannyi gyönyörű, ott készített tájképet és az ottani helyeket nézem. Persze ez az idilli kép, amit magamban kialakítottam róla, biztos, hogy jóval árnyaltabb ennél, ezért is szeretek olyan olvasmányokat választani, amelyben ez az ország a cselekmény helyszíne, hiszen ez önmagában meghatározza az alaphangulatot, valahogy borongósabbá, melankolikusabbá válik tőle az egész regény (legalábbis, amelyekkel eddig találkoztam, ott ezt figyeltem meg). Ezt Sigríður Hagalín Björnsdóttir írónőtől A sziget is tovább erősíti, amely azt mutatja be, mi történik az országgal, ha megszűnik a kapcsolata a külvilággal.

Izlandon mindenki éli a maga életét, ki-ki elvan a saját kis burkában, hétköznapijaiban a kisebb-nagyobb problémáival, egészen addig, amíg egyik pillanatról a másikra kiderül: elveszítette az ország mindenfajta kapcsolatát a határon túllal. Sem a telefon, sem az internet nem működik, egyedül az ország falain belül tud egymással kommunikálni a lakosság. Az így kialakult helyzetet több ember szemszögéből követhetjük nyomon, pl. egy újságíró szemszögéből, de a politikai vonal is beleszövődik és a hatalom átformálódásának is tanúi lehetünk. De nem csupán hivatali személyek, hanem a hétköznap embere is megjelenik és az is kiderül, a családokra milyen hatással lesz egy ilyen változás, ezáltal változatos és komplex képet kaphatunk arról, hogyan alakul át az egész ország a magára maradás után.

TOVÁBB →

Meglepetés gyöngyszem | Rubin Eszter: Árnyékkert

A magyar írók és az emberi, családi sorsok megjelenítésének kettősében sokszor fellelhető az a melankolikus hangnem, ami egy-egy történet hangulatát alapvetően meghatározza, ám néha aránytalanul rányomja bélyegét az egész történetre, így a végén nem marad más emlékkép róla, csak a szenvedés és a sajnálkozás. Szerencsére azért akadnak olyan alkotók is, akik megfelelő arányban tudják adagolni és nem futnak bele abba a hibába, hogy belefulladnak a mélabú tengerébe.

Rubin Eszter neve eddig ismeretlen volt számomra, de lehetőséget kaptam, hogy megismerkedjek Árnyékkert című regényével. A borítója már a fülszöveg elolvasása nélkül is nagyon csalogatott, hiszen volt benne valami borongós, valami titokzatos, ami nem hagyott nyugodni. Amikor pedig elolvastam a rövid ismertetőjét, csak még jobban megerősödött bennem az elhatározás, hogy ezt a regényt egyszer biztosan a kezembe kell vennem.

TOVÁBB →

Igazán sokrétű regény | Jussi Valtonen: Nem ​tudják, mit cselekszenek

Van egyfajta bája annak, amikor először kerül az ember kezébe a kinézett könyv fizikai valójában, főként akkor, ha előtte csak az online borítóképpel tudott szemezni.

Szinte kivétel nélkül az interneten keresztül szerzem be a könyveimet, könyvesboltba maximum akkor látogatok el, ha egy rendelésemet veszem magamhoz. Ilyenkor jólesik megnézni pár kívánságlistás regényt, hogy is fest ténylegesen, milyen a tapintása, az oldalainak illata, milyen kézben tartani.

Jussi Valtonen regénye, a Nem tudják, mit cselekszenek is egyfajta zsákbamacskaként érkezett hozzám, ezzel a könyvvel még nem szemeztem a boltok polcain, meg is lepődtem, mennyire termetes példány a sztenderd méretűekhez képest. Ám amikor elkezdtem olvasni, rögtön megértettem, mire fel ez a terjedelem: az író semmit sem szeretne elkapkodni, minden mondandójához gondosan felépíti a közeget, ezzel maga a történet is nagyívű, sokrétű, mely olyan komoly és aktuális kérdésekkel foglalkozik, mint például a környezetvédelem, bevándorlás, de az emberi kapcsolatok bonyolultsága sem hiányozhat.

TOVÁBB →

Nem csupán egy könnyed időutazás | Benyák Zoltán: Az utolsó emberig

Egészen az ősi időktől kezdve jelen van a történelemben a jó és a rossz örökös küzdelmében való hit, melynek segítségével a világ fejlődik, megy előre, mintha egyfajta mozgatórugó lenne. Elég csak belegondolni abba, hogy a regények, filmek esetében is kedvelt alapszituáció ez, sokszor találkozhatunk egy főgonosszal, aki ellen a jó(k) harcol(nak). Na de mi teszi jóvá a jót, illetve rosszá a rosszat? Van-e határ, amelyet átlépve egyértelműen eldönthető, hogy ki melyik oldal képviselője? Vajon a kisebb rosszat felülírja-e a nagyobb volumenű jóság? Benyák Zoltán regénye, Az utolsó emberig nem csupán egy évszázadokon keresztül tartó időutazás ecsetelése, hanem ennél sokkal több: két ellenség örökös összecsapásáról szóló könyv, melyben hitek, elvek és meggyőződések csapnak össze, hogy aztán a jónak és a rossznak ezt a bonyolult témáját, kérdését feszegesse.

Kezdetben 1588-ba csöppenünk, a felfedezés korába, ahol a bonyodalmat egy hajótörés jelenti. A következő évszám 1799, a nagy francia forradalom utáni évtized, ahol De Sade márki furcsa és bizarr kastélyába koncentrálódnak az események. Majd következik az 1888-as év, ezúttal Londonból találkozunk szereplőinkkel, egy nyomozóval és magával Hasfelmetsző Jack-kel. Utána egy teljes évszázadon keresztül bukkannak fel főszereplőink a háborúskodások közepette, legvégül pedig egy érdekes jövőbe kalauzol minket az író.

TOVÁBB →

A disztópia és a női szerepek

A kedvenc témám regények vonatkozásában a disztópia, vagyis egy negatív, (egyelőre) elképzelt jövőkép, melyek nagyon érdekes, de egyben ijesztő közegeket, társadalmakat festenek le. Ha meglátom ezt a címkét egy-egy mű vonatkozásában, máris többet szeretnék tudni az adott könyvről, vagy legszívesebben már olvasnám is, ebben a kategóriában még a young adult sem akkora akadály, fogalmazhatunk úgy is, hogy szinte szó szerint éhezem ezek után a különleges világok után. Nem tudom már, mi volt az a pont, ahol ez a szerelem kialakult, de az évek folyamán töretlen lelkesedéssel vetem bele magam mindenféle ehhez kapcsolódó tartalomba, legyen szó akár klasszikusról, akár friss megjelenésről. Szerencsére mindkét vonalon el vagyok látva utánpótlással, így nincs okom panaszra, ezért is választottam nem csupán egy, hanem jelen esetben három disztópikus regényt ennek a bejegyzésnek az alapjául, a női szerepekhez kapcsolódva. 

Nyugi, nem fogok nagy feminista szónoklatokat kanyarítani ezen irományon belül, egyrészt egyáltalán nem vallom magam annak, másrészt megmondó ember sem szeretnék lenni, csupán azért választottam a nők köré font  disztópiákat, mert az elmúlt időszakban több ilyen könyv is akadt a kezembe. Kezdve Jennie Melamed: Lányok csöndje című nyomasztó, felkavaró regényével, ahol a lányok teljes elnyomás alatt tengetik életüket, a szabadság és az emberi méltóság teljes hiányával. A másik végletet Naomi Aldermantől A hatalom képviselte, melyben a nők különleges erőre tesznek szert és a férfiak kezéből szépen kicsúszik az irányítás. Valahol pedig középtájt helyezkedik el legutóbbi olvasmányom, Margaret Atwoodtól A szolgálólány meséje, amelynél már komplexebb társadalom alakul ki, ám a termékeny nők számára nem sok szabadsággal kecsegtet ez a berendezkedés. Nézzük őket kicsit részletesebben:

TOVÁBB →

Újraolvastam #1 – J. K. Rowling: Harry Potter és a bölcsek köve (Harry Potter sorozat 1.)

Idén lesz húsz éve, hogy megjelent az az elsöprő sikerű sorozat, amely annak idején engem is elindított a könyvmolyság felé. Emlékszem, az első szobám padlószőnyegére kucorodva, a nyár kellős közepén faltam a kölcsön kapott köteteket, a létező összes olvasási pózt kipróbálva. Ugyan nem egyből figyeltem fel a varázslóvilágra, de amint beléptem a kapuján, többé nem eresztett. Azóta már több éve karácsonyi programnak számít hol magyarul, hol eredeti nyelven való megtekintése a filmeknek, de úgy gondolom a 2019-es évben már eljött az ideje és eleget felejtettem ahhoz, hogy újra elolvassam az egész szériát az elejétől. Sokat vacilláltam rajta, milyen formátumban történjen mindez, de végül csak az e-könyv nyert, mivel az éjszakák közepén, az elcsendesült lakásban keresve sem találhatnék hangulatosabb időszakot a történetekben való elmélyedésre. Ezeknek a borítója szerelem volt első látásra, ha egyszer megjelenne nyomtatott formában is így, én lennék az első, aki megrendeli őket! Ledarálni viszont nem szeretném az egyes részeket, két-három havonta csupán egy-egy könyvet tervezek, vagy még ritkábban, hogy tovább tartson az élmény.  TOVÁBB →