Ahogy mondani szokás, tökéletes párkapcsolat csak a mesékben, a nagy könyvben illetve egy idealizált világban létezik, hiszen nincs két olyan ember, akik makulátlan jin jangot hoznak össze együtt, ezt az állapotot legtöbbször kompromisszumok által érik el (vagy inkább közelítik meg) és szerencsés esetben jöhet a boldogan élnek, míg meg nem halnak végkifejlet.

Gillian Flynn Holtodiglan című könyvében a házasélet problémáit boncolgatja egy thriller bőrébe bújtatva. Mivel Amerikában hatalmas sikernek örvendett (ott Gone Girl néven), egy ideje fájt rá a fogam, így már régóta ott díszelgett a virtuális polcomon, majd feledésbe merülve bukkantam rá erre a teljesen más borítójú Holtodiglanra, hát meg nem mondtam volna, hogy az anno kinézett és ez a magyar mű egy és ugyanaz. Két borító, két teljesen más műfajt sugalló ábrázolással (lejjebb látható az angol kiadás), de aztán leesett, aminek le kellett esnie és diadalittasan, vegyes érzéseket táplálva a magyar tervezés iránt belevetettem magam az olvasásába.

Itt van nekünk Nick és Amy, egy harmincas éveikben járó házaspár, akik eleinte a nagy betűs Igaz szerelmet tapasztalják meg, mindketten újságíróként keresik a kenyérrevalót, de az állásuk elvesztése lavinát indít el az életükben, így nem elég, hogy költözniük kell, lassan és fokozatosan halványul egymás iránt érzett szerelmük, és átfordul valami másba… valami egészen másba. Az első fordulatot amolyan bemelegítésképp kapjuk, amikor kiderül, hogy rejtélyes körülmények között Amy eltűnik, az események előrehaladásával pedig Nick furcsa viselkedése, a nő utalásai és a sorra felbukkanó bizonyítékok egyre inkább hajlanak afelé, hogy a férjnek bizony igenis van köze a rejtélyes felszívódáshoz. Ám a történet korántsem éri be ezzel az egy csavarral, a három részre tagolás által olyan fordulatok sora követi egymást, hogy csak nézel!

A három részre szétválasztás mellett további felosztásként felváltva kapunk egy-egy történetmorzsát a szereplőktől: hol Nick, hol Amy szemszögéből, míg első delikvensünknél a hangsúlyt a gondolatok és érzelmek analizálására fekteti, addig a gyengébbik nem képviselője mintegy naplóként az eseményekre fókuszál és próbál megfelelni férje igényeinek, ami egyre nehezebb.

„Jófej Csajnak lenni azt jelenti, hogy dögös, okos, vicces nő vagyok, aki imádja a focit, a pókert, a disznó vicceket és a böfögést, aki videojátékokat játszik, olcsó sört iszik, imádja a szexet hármasban és análisan, és úgy tolja a szájába a hot dogokat és a hamburgereket, mintha a világ legnagyobb kulináris gruppenszexét élvezné, miközben valahogy tartja az XS-es méretet, mert a Jófej Csajok mindenekelőtt dögösek. Dögösek és megértőek. A Jófej Csajok sosem dühösek; ők csak szomorkásan, szeretettel mosolyognak, és hagyják, hogy a pasijuk azt tegyen, amit akar. Tessék, szarj a fejemre, engem nem zavar, én vagyok a Jófej Csaj.

A férfiak tényleg elhiszik, hogy ez a lány létezik.”

Ez a váltogatott nézőpont remek lehetőséget nyújt arra, hogy bemutassa egy-egy helyzet kapcsán, mennyire máshogy vélekednek ugyanarról a dologról és ki-ki hogyan éli meg azt. Ravasz zseniális és gonosz módon mindig úgy fejezi be az írónő az egyes részeket, hogy az izgalom a tetőfokára hágjon és persze, hogy továbbolvasod a másik részt, hiszen nem bírod ki, hogy ne tudd meg hogy fog folytatódni!

A magyar borítóról süt az erotikus töltet (ezért is félrevezető, grr!), ellenben a szókimondáson és néhány obszcénebb mondaton túl semmi ilyesmiről nincs szó benne, hiszen mint említettem vérbeli thrillerrel van dolgunk és hű is marad hozzá.

A karakterek kifogástalanul felépítettek és kidolgozottak, végig megadja a lehetőséget arra, hogy eldöntsd kinek az oldalán állsz, minden kivetnivaló tulajdonságuk mellett ízig-vérig hihető figurák, a hab a tortán pedig, hogy ennyinél nem állunk meg: még fejlődést is észrevehetünk náluk (a kérdés cssak az, lehet-e ezt pozitívnak venni). Minden tulajdonságukat a családi és gazdasági hátterük, a kapcsolataik és a múltjuk formálják és ezek által irányítják tettjeiket, így válig komplex egésszé a regény.

Igazi pszichológiai finomság, mely méltán vagy agyondícsérve, én nem tudtam fogást találni rajta, a végkifejlet is ütős és egyben bizarr is (hejj, de nehéz róla spoilermentesen beszélni!), mindenképpen elolvasásra ítélem számotokra, nem fogtok csalódni. :)