A sci-fi berkein belül a robotok és az emberek közötti kapcsolat boncolgatása az egyik kedvenc témaköröm, és tetszik vagy sem, világunk egyre fokozottabb ütemben halad a robotizáció felé, így a koreai származású írónő, Silvia Park regényében felvázolt helyzet, bár néhány nemzedékkel odébb jár, nem is annyira távoli, mint azt gondolnánk. Ott vannak az egyes munkahelyeken kiváltott, robotok által elvégzett munkafolyamatok, de nem szükséges messzire menni, már a háztartásokban is rengeteg, gép általi automatizáció elérhető, és a nyilvánosság felé publikált, táncoló robotokon kívül fellelhetőek már olyan komolyabb modellek is, amelyek az emberek által kivitelezhetetlen szituációkban bevetésre kerülhetnek. Ha azt nézzük, a mesterséges intelligencia is hová jutott nagyon rövid időn belül, valóban szinte karnyújtásnyira vagyunk attól, hogy ez a disztópia valósággá váljon, és nem csupán segéderőként, hanem családtagként is funkcionáljanak a gépek.

A Fényszirmok egy olyan, újraegyesített Koreába kalauzol, ahol a robotok immár a társadalom szerves részét képezik. Segítségükkel rengeteg, eddig emberi kéznyomot jegyző tevékenységet váltanak ki, az újabb és újabb modelleket fejlesztve az emberi kapcsolatokat is átformálják: hol a gyermekek tökéletes pótlékaként, hol társként már-már ijesztően kiváló mértékben helyt tudnak állni.

„Az őrmester az ötödik évtizede derekán járt, fiatalabb volt Dzsun apjánál. Az M nemzedékbe tartozott, mikor a robotok barátságos szerszámok voltak, akárcsak Fakabát, a Scheprő. Egy gép háztartásonként: behúzható karral az edényszárításra, a zoknihajtogatásra, és megmosni a lusta kölkök fogát! Miután a Talósz-cég egymilliárdért felvásárolta a Scheprőt, a háztartási Scheprők helyét idővel átvették a Marthák, azaz az MH-1000-esek. A Képzelt Barátok elleni hajtásban a Talósz termékei szerszámlét helyett keményen a szerves lét felé kanyarodtak. Dzsun az R-nemzedékhez tartozott. A robotok és az emberek gyermekkora óta egyformák voltak.”

Ebbe a közegbe ágyazva ismerjük meg főszereplőinket, akik különféle élethelyzetük nyomán kötődnek valamilyen formában a robotokhoz, és végigkísérhetjük a cselekmény folyamán kétségekkel, vívódásokkal kikövezett útjukat ebben a megváltozott világban.

Ricsie tizenegy éves, génhibával született lány. A járását megkönnyítendő, legmodernebb roboruhájában járja a roncstelepet különféle robotokra bukkanva, miközben elképzeli, milyen lesz majd az élete felnőttként. „Egyszer majd nekem is ilyen lesz! – fogadkozott Ricsie. Készen állt a felnőttkorra. Levedli a testét és felölt egy tökéletes, élettelin rózsás yrhájú öltözéket.” Ám egyik nap különös zajt hall a néptelen helyen, és egy működő, Jojo névre hallgató élethű, mechanikus fiúra lel.

Dzsun a Robobűnök Ügyosztályának nyomozója, aki megjárta a háború poklát, és egy baleset következtében olyan mértékben roncsolódott a teste, hogy nagy részét bionikus megoldásokkal pofozták helyre. „Dzsun valahol a máj és a hiányzó méh között veszítette el a fonalat, helyette színpompás, vészesen imbolygó tornyokba rendeződő építőkockákként gondolt a szerveire. (…) A javítása során nem a bionikust illesztették a testéhez, hanem a testét a bionikushoz.” Gondolataiban állandóan motoszkál a kérdés: vajon mennyire maradt meg embernek, miközben a lelkén kívül gyakorlatilag minden mesterséges lett? Ugyanakkor robottestvérrel körbeölelt gyermekkora mély nyomot hagyott benne, egy állandó életkorú családtag jelenléte az ő, illetve húga, Morgan életén is otthagyta lenyomatát. Míg Dzsun a rendőrségi munkája során igyekszik segíteni a robotokon, addig Morgan a gyártó cég alkalmazottjaként egy tökéletes társat kreálva magának, vele igyekszik betölteni a hiányt, amit a robotmodell bátyjuk hagyott maga után.

Bár eleinte külön utakon járnak, kereszteződésük, majd sorsuk összefonódása elkerülhetetlenné válik, miközben mi, olvasók rengeteg morális és filozófiai kérdéssel szembesülve lehetünk szemtanúi mindennek.

„A halál elfogadásához mindenkinek elkél némi gépies viselkedés.”

Rengeteg mindennel találkozhatunk ennek a könyvnek a keretén belül. Szépirodalmi magasságban foglalkozik a robot, mint családtag létjogosultságával, a robotokhoz való viszonyulással, társadalomban betöltött szerepükkel, és úgy egészében az általuk gyakorolt hatással. De nem áll meg ennyiben, az emberi oldalról is beemel témaköröket, mint például a traumák feldolgozása, az önazonosság kérdésköre, a személyes kötődések hiányosságai, és annak következményei. Mind-mind fontos és releváns téma, és bár elsőre túlvállaltnak tűnik ez a rengeteg minden, szépen belesimul a cselekménybe, és a különféle szemszögek általi elmélkedésekbe sem fulladunk bele. Azt viszont fontos hangsúlyozni, hogy nem nagy igazságok kimondására, és a felvetések eldöntésére hivatott, csupán felvázolja a felmerülő kérdésköröket, és hagyja, hogy az olvasó a fejezeteket egyfajta katalizátorként használva, elindítsa magában és a felszínre hozza az egyes morális, filozófiai gondolatokat, illetve egy kicsit rágódjon rajtuk, leszűrve a maga számára az egyéni következtetéseket.

„A dél-koreai kormány hiába tett erőfeszítéseket az örvösmedve-állomány életben tartására, az erdőirtás és az orvvadászat miatt képtelenek voltak megvetni a lábukat a vadonban.
– Egy nap ránk is ugyanez vár – lelkendezett Mars.
– Remélem, a robotok jobb munkát végeznek, és véletlenül sem kergetnek minket kihalásba, hogy utána meggondolják magukat, és ugyanilyen hátborzongató kiállításokat szervezzenek.”

Sajnálom, hogy a borítójára nem lett elég figyelem szentelve, a történetet és hangulatát abszolút nem tükröző, félrement és rosszul szerkesztett grafikával megvalósított képi világa nem sokaknak lehet hívogató, de ahogy szokták mondani: a belbecs a lényeg, és ez most ebben az esetben hatványozottan érvényes.

A Keiko vegyesboltja és most a Fényszirmok elolvasásával végre tisztán látom azt az utat, amely a távol-keleti regények esetében a leginkább kikövezett és szimpatikus számomra, ez pedig nem más, mint a társadalmi kérdésköröket boncolgató történetek. Az eltérő kultúra, hagyományok, és gondolkodásmód olyan, számomra lenyűgöző irományokat eredményeznek, amelyeket roppant tanulságos és érdekes megtapasztalni.

Köszönöm szépen a Kiadónak a lehetőséget, hogy elolvashattam a könyvet!

4/5