Tudom, ilyenkor évváltáskor inkább az összegzéssel kellene foglalkoznom (majd mindenképpen eljön annak is az ideje), de volt három olyan olvasmányom 2018-ban három brilliáns írónőtől, akik egytől-egyig beírták magukat második magyarul megjelent regényükkel a kedvenc íróim közé. Így az a minimum, hogy szentelek nekik egy kis bejegyzést. :) TOVÁBB →
Egy nő, aki elhatározza: innentől kezdve nem eszik húst. Akár egy modern, vegetáriánusról szóló történet is lehetne a Man Booker-díjat nyert regény, Han Kang Növényevő című műve, de attól rettentően messze áll. Jonghje ugyanis egy meglehetősen bizarr, nyers hússal és halállal kapcsolatos rémálom miatt dönt úgy, hogy addigi hétköznapi, szürke életében változást eszközöl és kiírt mindent az életéből, ami állattal kapcsolatos. Kezdeti fázisát férje nézőpontjából követhetjük, ekkor még marad némi kapcsolata környezetével, mindössze családtagjaival, főként az apjával kerül összetűzésbe döntése miatt.
Az idő múlásával azonban az amúgy sem bőbeszédű nő egyre jobban elszigetelődik a társadalomtól és a körülötte lévő emberektől és olyan abszurd események veszik kezdetét, melyek alapján joggal gondolhatnánk: végül növénnyé fog főszereplőnk változni. És ez nem túlzás.
„Amíg a feleségem növényevő nem lett, egyáltalán nem tartottam különlegesnek.”
Mivel rövid regényről van szó, nagyon tömör és lényegretörő, emellett groteszk és felkavaró is, de ugyanakkor mégis hagy bőven teret a művészi vonulatoknak is az író. Szépen megírt történet arról, hogy egy ember döntése miképp hat családjára, hogyan pusztítja el radikális elhatározásával nemcsak önmagát, de a férje, a sógora, majd a nővére normális életét is. Mindezt pedig nem a saját, hanem az ő nézőpontjukból, ezzel is szemléltetve testének és lelkének leépülését.
Érzékeny lelkűek csak óvatosan olvassák, mert meglehetősen intenzív és felzaklató, nem egy könnyed olvasmány. Számomra az volt a legnehezebb, ahogy Jonghje passzivitásának köszönhetően a családtagok mellett a mi türelmünket is próbára teszi: ahogy a tehetetlenség elhatalmasodik a sorok között, elveszítjük emberileg a nőt és mindössze csupán végigolvashatjuk, ahogy mindenki csődöt mond körülötte és hagyják kiteljesedni rögeszméjét, miközben ő maximum annyit tesz, hogy belemosolyog egyet a napfénybe, akár egy jóravaló pszichopata.
