Az írói álnév az irodalom kezdetétől létező fogalom, gondoljunk csak a történelem órán megismert/említett megannyi Anonymus nevet viselő alakra a középkorból, amikor is a névnek, mint olyannak még nem tulajdonítottak akkora jelentőséget (ráadásul akkor egy mű több személyhez is volt köthető), mint a későbbiek folyamán. A választása mellett ugyanakkor számtalan ok húzódhat: akár a művészet koncepciójaként is felfogható, de társadalmi, politikai okok mellett marketing fogásként, a magánélet megvédéseként, vagy egyszerűen valami új kipróbálása gyanánt is alkalmazni szokták. Kitűnő példa az írói álnévre Stephen King fia, aki a Joe Hill nevet választotta, hogy nevéről ne asszociáljanak egyből a világhírű papára és ne csak azért vegyék meg, hanem ő maga mutassa meg, hogy méltó a sikerre. Az persze már más kérdés, hogy ebben az információdús világban ilyen dolgok secperc alatt felszínre kerülnek.
J.K. Rowling-ra is ez a sors várt, amikor kiderült, hogy egy bizonyos Robert Galbraith – Kakukkszó névre hallgató könyvének bizony ő az igazi szerzője, melyet állítólag egy Twitter bejegyzés buktatott le. Mondanom sem kell, hogy a hír kiszivárgása után egy nap alatt sikerkönyv vált belőle. Nem is tudom mit hitt, hiszen egy varázsvilágon felnőtt embereket nem lehet holmi álnévvel becsapni! Harry Potter és egy kisváros, Pagford életének bemutatása (Átmeneti üresedés) után ezúttal bűnügyi történetet alkotott kedvenc írónőnk, melynek főszereplő nyomozójával próbál beférkőzni Sherlock Holmes, Colombo és legendás társaik közé.
Szomorú pillanat volt, amikor anno kedvenc írónőnk, J.K. Rowling bejelentette, hogy a Harry Potter sorozatnak vége, többet nem tudunk meg Harry sorsáról. Aztán mindenki túllépett rajta a maga módján, persze az írónő eközben nem ült tétlenül, mint aki jól végezte dolgát (még ha éppenséggel meg is tehette volna), hanem ismét regénybe kezdett, ezúttal a felnőtt közönséget megcélozva Átmeneti üresedés című művével.