Maryrose Wood – Méregnaplók (Méregnaplók sorozat 1.)

meregnaplokVannak bizonyos könyvek, amelyek megkövetelik maguknak, hogy bizonyos közegben, környezetben, időszakban vagy évszakban olvassák. Kitűnő példa ezekre a könnyed nyári, romantikus olvasmányok, melyeket a szabadba kiülve, vízpart melletti napozás közben érdemes olvasni, amikor is nem szeretnénk magunkat megterhelni súlyos, bonyolult cselekménnyel tarkított regényekkel, de mégis olvasni támad kedvünk. Továbbá ott vannak a misztikusabb, rejtélyesebb, néha horrorisztikusabb történetek, melyek gyakori eleme a hűvös, köddel borított őszi vagy téli táj, ezért rendkívül hangulatos éppen az évszakában bújni egy forró tea és egy meleg takaró társaságában.

Ezúttal a természetet kapjuk meg, mint uralkodó közeget, pontosabban a növények kerülnek Maryrose Wood – Méregnaplók címet viselő kötet középpontjába, ahol is gyógyhatású és mérgező példányok beleszövésével kísérhetjük figyelemmel szereplőink sorsait. Nagy részét éppenséggel zöld övezettel tarkított tájakon, vonaton zötykölődve olvastam, így valamennyire jelen volt a szükséges miliő, de ennél a könyvnél úgy érzem, ha kiterültem volna a fűbe sem jelentett volna számomra nagyobb élményt, mert alapvetően nem ezek jelentették számomra a fő problémákat.

TOVÁBB →