Miben rejlik A tél jegyeseinek nagyszerűsége?

Sokan, sokféle platformon hangozgatták, mennyire jó Christelle Dabos A tükörjáró sorozatának eddigi kötetei: A tél jegyesei, valamint tavaly megjelent folytatása, a Rejtélyes eltűnések a Holdvilágban. Sokáig kerülgettem a sorozatot, de valahol mindig felbukkant előttem egy-egy kép, vagy akár egy értékelés formájában, míg aztán ennek a rengeteg pozitív visszajelzésnek köszönhetően csak rászántam magam, hogy egy akció keretén belül az első részt, A tél jegyeseit beszerezzem. Lehetőség lett volna vele együtt a második könyvhöz is kedvezményesen hozzájutni, de még ekkor sem mertem mindkettőt a kosaramba tenni, először csak meg szerettem volna ismerkedni a regénnyel, mert nem voltam biztos benne, hogy az én világom lesz. Azóta már nagyon megbántam ezt a döntésemet, mert legszívesebben az első végére érve nyúltam volna a másodikhoz, annyira magába szippantott. Régebben faltam az ehhez hasonló fantasy-ket, manapság már eléggé eltávolodtam tőlük, de hála a sorozatnak, visszahozta a lelkesedésem, hogy egy merőben új és elképesztő világban újra elmerülhessek. Ebben a bejegyzésben megpróbálom összeszedni, miben is rejlik A tél jegyeseinek nagyszerűsége.

TOVÁBB →