Viszonylag sokáig megvoltam kávé nélkül, mindössze 4-5 éve alkotja a reggeleim szerves részét, nagyritkán megspékelve a délutánjaimat is. Valahogy mindig is a tea pártján álltam, egyrészt – nemes egyszerűséggel – sokkal szélesebb és számomra szimpatikusabb ízskálával rendelkezik, másrészt pedig nagyobb jelentőséget és szeánszot tulajdonítok egy-egy forró tea elfogyasztásának, mint egy kávénak. Talán abból adódóan is, hogy a minél előbbi magamhoztéréshez  igyekszem gyorsan túllenni a kávén, így nagyon kiélvezni sincs időm az ízeket. Már többször megkaptam, hogy úgy iszom, mintha feles lenne, fura szokás, tudom, de eléggé berögzült. :) Mindezek ellenére nehogy azt higyjétek, hogy nem szeretem magának a kávénak az ízét, csokoládéval való párosítása példának okáért az egyik kedvencem. Anthony Capella A kávék költője című regényének tulajdonképpen azért is álltam neki a gyönyörű borítón és az érdekesnek tűnő alaptörténeten túl, hogy kicsit közelebb kerüljek ehhez a nedűhöz, de természetesen és nem utolsó sorban azért jó sztorit is vártam körítés gyanánt.

Londonban, az 1800-as évek vége felé járunk, Robert Vallis bőrébe bújva, akiről már az elején kikötik: nem biztos, hogy kedvelni fogjuk, de ő lesz útitársunk kalandjainak bemutatása során, melynek létfontosságú, a cselekményt beindító eseménye stílusosan egy kávézóban történik. Samuel Pinker, a londoni kávénagykereskedő megkörnyékezi pénztelen, költőlelkű főhősünket egy ajánlattal, melynél hasznosíthatja beállítottságát és még munkát is kaphat, mindössze a kávék vonatkozásában kell játszania a szavakkal. Először nincs tisztában azzal, mit is vállal el, de első napján fény derül az igazságra: a kereskedő lányával, Emily-vel közösen fogják megalkotni a kávék kategórizálásának nagykönyvét, illatmintákkal bővítve. Ekkor még nem is sejti, mennyi kaland és kihívás vár rá, melyben természetesen a szerelemnek is jut hely bőven. TOVÁBB →