A háborúk borzalmairól már sokan sok helyen beszámoltak akár sorok között, akár hús-vér valójában életre keltve, így már mindenki tudja (vagy legalábbis próbálja elképzelni, mivel nagy valószínűséggel nem élte át), milyen állapotok uralkodtak és mennyire megviselte a társadalmat, mindenféle szempontból. A témában ihlet merítése majdhogynem kiaknázhatatlan, hiszen a katonákon keresztül a politikai élet szereplőin át az egészen egyszerű, hétköznapi emberekig, szinte mindenkire kihatással volt. Érdekek feszültek egymásnak, szerelmek bomlottak fel, családok szakadtak szét, hogy aztán – ha voltak olyan szerencsések – később újra egyesüljenek, vagy egy tragédiának köszönhetően megmaradjanak csonka mivoltuknak.
Történelem iránt érdeklődő emberként úgy gondolom, az egyik leghálásabb téma, melybe bele lehet kezdeni, mert mindig értesülünk olyan új érdekességről, melyet a többi alkotás vagy nem tartalmazott, vagy esetleg új dimenzióba emeli, ezzel is bővítve tudásunkat, de sajnos azért itt is akadnak kivételek – nem minden műnél mondható el, hogy eléri a kívánt hatást. Szegény Louisa Young is beleesett abba a hibába a Drágám, tudatom veled… című regényével, hogy túl sokat akart, csak épp tehetsége nem volt hozzá, hogy kivirágoztassa.
A fülszöveg egy szerelmi dráma hatását kelti sejtelmességével, központi elemeként a szereplők között váltott levelezéseket kiemelve, mely alapján egy érdekes szerelmi történet félét és a mögötte megbúvó „borzasztó” igazság felszínre kerülését várjuk:
Drága Nadine-om!
Tudatom veled, még mielőtt táviratot kapnál, hogy augusztus 21-én beutaltak a 36-os számú tábori kórházba egy kis sebesüléssel…
Most kényelmesen fekszem az ágyban, és a legjobb sebészek meg ápolónők megteszik értem mindazt, amire szükségem van.
Majd írok, hogy miként boldogulok, de innen már nem, mert arra számítok, hogy rövidesen elhagyom a támaszpontot.
Szeretettel,
Riley Purefroy
1917 augusztusa
Egy levél, két szerelmes, egy borzasztó hazugság.
Háborúban mindig az igazság az első áldozat…