“A háború az, amikor nincs ott az apám” | Szvetlana Alekszijevics – Utolsó tanúk

A háborút elképzelni csak azok tudják, akik ténylegesen éltek “benne”, a többieknek mindössze körvonalazódhat a fejében, milyen borzalmakat kellett elszenvedniük az akkori embereknek, különösképpen a gyermekeknek, akik akkor talán ép ésszel fel sem tudták fogni, mit is jelent mindaz, ami történik körülöttük. Nem mindenki mondhatta magát olyan szerencsésnek, hogy már csak történelem könyvből értesült az eseményekről, erről tanúskodik Szvetlana Alekszijevics – Utolsó tanúk könyve, melyet az írónő 1985-ben (!) adott ki, mi, magyar olvasók pedig csak 2017-ben vehettük kezünkbe a magyar fordítását (2015-ben kapott az írónő Nobel-díjat, innentől került a magyar piac figyelmébe is), mely azért elég szomorú.

A könyv 100 történeten keresztül mutatja be, hogy a különböző gyermeki korosztályok milyen emlékeket őriznek immár felnőttként a II. világháborúról. Gondolom senkinek sem meglepetés, hogy nem vidám történetek ezek, vannak köztük különösen megrázóak is. Meglepődtem, hogy van akinél 4 éves korából származó emléket olvashatunk, de belegondolva, amilyen mély nyomot hagyhatott ez az akkori gyermekek lelkében, teljes mértékben elképzelhető, hogy ennyire megmaradtak bennük a háború viselt dolgai. TOVÁBB →