Számtalan érvet lehetne felsorakoztatni mind az ebook, mind pedig a papírkötéses könyv javára, nem is szándékozom ebben a témában részletesen elmerülni, de annyi bizonyos, hogy találtam egy újabb plusz pontot az ebookok javára, mely tovább dönti nálam a mérleget.
Ismertetőt ugyebár héba-hóba olvasok egy-egy könyvről, épp olyan óvatosan, hogy ne rontsam el a felfedezés örömét, majd beszerzés után ez szépen le is ülepedik és nagy része feledésbe merül. Ennek köszönhetően rövidebb-hosszabb idő után, amikor kezembe veszem a könyvet már annyi sem rémlik a történetből, mint amennyi az első találkozáskor megragadt, így majdhogynem tiszta lappal indulva indulhatok a megismerés rögös útjára és lévén, hogy ebookot olvasok még az ismertető sem köszön vissza a hátsó borítóról, mindenféle ajánlgatásokkal megtűzdelve. Na de hogy is kötődik mindez a bejegyzésemhez?

Ahogy most itt olvasgatok Samantha Shannon Csontszüretjéről, mindenhol visszaköszön az a fenenagy ajánlgatás és PR szöveg, mely szerint az új Harry Pottert tarthatjuk a kezünkben és bizony milyen ügyesen összehozta ez a leányzó első sikeres könyvét. Őszintén szólva, ha elém került volna ez a jellemzés, lehet teljesen máshogy álltam volna a könyvhöz, ezért örülök nagyon, hogy így utólag jutottam csak hozzá ehhez az információhoz. Mert ugyebár ha az ember egyik kedvencét hozzák fel, azon nyomban ugrik minden olyan momentumra, mely számára összeegyeztethetetlen és más a favoritjával szemben (természetesen nem az alaptörténetre gondolok, hanem a milyenségére/felépítésére, mert azért nyilván nem várunk egy ugyanolyan sztorit). Ezért most abszolút nem is fogok semilyen párhuzamot vonni köztük, hiszen teljesen értelmetlen, vegyük csupán önmagában a művet, egy új képzeletbeli világ előfutáraként.

2059-ben járunk, és végre nem a technikai vívmányok fejlődése kap nagy hangsúlyt, hanem az emberekre koncentrálódik a hatalom, pontosabban azokra, akik mások, mint a többiek: rendelkeznek a látás képességével – vagyis annak egyik válfajával, amely az aura érzékelésétől és a kártyajóslástól kezdve a szellemidézőn át az álomjáróig minden formában megmutatkozik. A hétköznapi nép részére ők egy járvány betegségében szenvednek, abnormálisok, így egyetlen célja a megalakult Scion elnevezésű köztársaságnak, hogy felszámolja a természetfeletti képességgel rendelkezőket és megtisztítsa a nemzetet

„Scion közel két évszázaddal ezelőtt jött létre, válaszul a birodalmat fenyegető potenciális veszedelemre. A veszedelmet járványnak is nevezték – ez volt a tisztánlátás járványaként terjedő hulláma. Hivatalosan 1901-re tették a kezdetét, amikor VII. Edwardot megvádolták az öt rettenetes gyilkossággal. Azt állították, hogy a Vérmocskos Király szélesre tárta a kaput, amit soha többé nem lehetett bezárni, és rászabadította a világra a tisztánlátás járványát, és mindenhol hívei nyüzösgtek, szaporodtak és gyilkoltak, akik egyetlen gigászi, gonosz forrásból nyerték hatalmukat. Ezért született meg Scion köztársasága, hogy majd felszámolja a kórságot. A következő ötven évben az állam egyetlen hatalmas gépezetté vált, ami a látókra vadászott, és minden fontosabb irányelvét az abnormálisok létezése határozta meg. Céltalan rombolás, lopás, gyújtogatás, nemi erőszak – minden az elfajzottak miatt történt. A rá következő években a fellegvárban lassan kialakult a szindikátus, és menedéket nyújtott minden látónak. Azóta Scion még eltökéltebben próbált kiirtani minket.”

Főszereplőnk Paige, aki maga is álomjáró – ez a képesség a látók ritkábbik fajtába tartozik: képes lelkét kilökni és mások elméjébe behatolni (már ha engedik) – ezért nincs könnyű dolga a mindennapokban, hiszen figyelnie kell, nehogy elkapják és kivégezzék. A baj azonban egyik nap mégis megtörténik, de valami nem stimmel, hiszen életben hagyják és elhurcolják egy teljesen ismeretlen helyre, ahol aztán egy abszolút más világot tapasztal meg – hogy előnyére, vagy hátrányára, azt mindenki döntse el maga. Egy biztos: nem kevés küzdelem vár rá, ha életben akar maradni és netalántán még vissza is szeretne térni otthonába.

Egy teljesen új világfelépítést ismerhetünk meg a könyvnek köszönhetően, amelyhez hasonlóval eddig még nem sikerült találkoznom, legalábbis amely ennyire komplex lett volna. Mivel sok az idegen kifejezés, illetve fogalom szinte ahogy haladsz az olvasással, úgy szippantod be az újabb és újabb információmorzsákat, melyet immel-ámmal elszór az írónő. Nagyon jól agadolja az alkotó ezeket: nem egyszerre zúdíja ránk, hanem szépen apránként, a múltbéli emlékek felidézésével, mely nem csak arra szolgál, hogy jobban megismerjük az eseményeket és az okokat, hanem ezeket eggyel magasabb szintre emeli, beépíti és felhasználja a cselekmény további alakulásába. Nagyon jó!

Mivel főhősünk a tinédzser korosztályba tartozik, féltem tőle, hogy ez mennyire hat ki a regényre és mennyire lesz belőle tiniregény, de szerencsére nagyon pozitív irányban csalódtam, hiszen nem jellemző rá az érzelmi csapongás és túllelkizés, mindvégig cselekményközpontú marad, ami nagyon jót tesz neki, de mindemellett mégsem maradt teljesen érzéketlen. A történet is komplex és igényesen megfogalmazott, végre nem a legtöbb young adults műhöz hasonló egyszerűséget és szájbarágást kapjuk, itt bizony figyelni kell, ha nem szeretnél lemaradni és meg szeretnéd érteni az eseményeket. Ami viszont ebből a cselekménycentrikusságból hátrányként említhető, hogy a karaktereknek nem hatolunk a mélyére és nem ismerjük meg őket teljesen, inkább a tetteik beszélnek, mint a természetük, ezért a mellékszereplők nem is igen kedveltetik meg magukat.

Sikeresen kiolvastam pár nap alatt, így mondanom sem kell mennyire tetszett. Bőven maradt még tisztáznivaló részlet, illetve az egésznek a tovább boncolgatása, így nem kérdés, hogy várhatjuk a folytatását. A sorozatnak összesen 7 kötete lesz – na ez azért egy kicsit ijesztő volt számomra, hiszen egy ilyen monumentális történetírás el is laposodhat, ha nem figyel oda az ember. De a kezdeti pozitív élmények olyan intenzívek voltak, hogy ajánlom neki, tartsa fenn ezt a jó írói vénáját és ugyanilyen ütős részeket hozzon össze!