Az emberre éhező, magát már csak vonszolni tudó (az esetek többségében, és ahogy tulajdonképpen logikus lenne), rothadó élőhalott, aki emberi mivoltának már csak halovány árnyékát képezi, napjainkban kedvelt alapanyaga különböző filmeknek, sorozatoknak, játékoknak és természetesen könyveknek is. Eredeti származásuk szerint olyan halottak voltak, akiket valamely hatalmas erő keltett életre, hogy akaratának megfelelően irányíthassa őket, de aztán mindez megváltozott és leggyakrabban egy vírus mutációjának tudják be ezt a transzformációt. Elterjedt séma az is, amikor egyáltalán nem kapunk arra vonatkozóan választ, milyen módon is kerültek az emberek közé ezek a lények, egyszerűen csak végigsöpörnek a Földön és végigeszik az emberi populációt, felülkerekedve rajtuk. Előzménnyel vagy sem, szinte minden történetnek megvan a maga különlegessége, hiszen hálás témát szolgáltatnak a zombik: a megmaradt emberek sorsa, berendezkedésük és túlélésükre fektetett stratégiáik, újonnan kialakult szokásaik szerintem mindig izgalmas táptalajt szolgáltatnak egy-egy műhöz, a kérdés már csak az, hogyan viszik tovább és emelik egy fentebbi szintre ezt, hogy még emlékezetesebb sztorit kaphassunk.

Carrie Ryan Kezek és fogak erdeje nevet viselő, zombikkal foglalkozó regénye nagyon rejtélyes és jól eltalált címet kapott, mondhatni az eddigi legkreatívabb, amellyel ebben a témában találkoztam, csak sajnos egy mindent elsöprő szépséghibája akadt a dolognak: a mögötte lévő tartalom nem tükrözte mindezt a szépen felkonferált alkotóerőt, ugyanis a főszereplő számomra mindent elrontott a mű folyamán, amit csak lehetett, melyből most Ti is ízelítőt kaphattok.

Egy olyan közösség életébe csöppenünk, amelynek határait a körülöttük futó kerítés jelenti és egyetlen funkciója, hogy a zombikat távol tartsa, de természetesen önmagában ez nem elég, folyamatos őrség gondoskodik arról, hogy egyrészt ne tudják sehol áttörni a védelmet, másrészt pedig egyik bentlakó se merészkedjen túl közel a bestiákhoz. Ennél a könyvnél nem szabad Brad Pitt World War Z zombijaira gondolni, akik még össznépi banzáj során egy gigantikus falat is meg tudtak mászni, ők köszönik szépen jól elvannak azzal a náluk biztos nem magasabb kerítéssel, csak néha jön rájuk az 5 perc, amikor nem bírnak magukkal és meresztgetik a kezeiket befelé, amúgy elvegetálnak ők az erdejükben (kérdés akkor milyen kerítésről is van szó, amin még 1-1 végtagjuk is átfér, vagy ennyire logikátlanul alacsonyra sikerült összehozniuk..? Úgy tűnik nem szabad ezt túlgondolni :)).

Főszereplőnk Mary, a magával nem bíró leány, aki elveszíti hitét a falut irányító, titokzatos Nővérekben és a helyet uraló régi, időtmúlt és a történet szempontjából irreleváns és felesleges szokásokban, mint pl. az, hogy előre meghatározzák, kihez is adják hozzá őket feleségül, mivel természetesen sikerült olyan jelöltet választani számáta , akit nem tud elképzelni férjeként, hiszen nem szereti. Így számára 3 lehetőség áll fenn: mégis hozzámegy, beáll a Nővérek közé, vagy mehet zombinak. Mikor már majdnem ott tart, hogy elfogadja a számára kijelölt férfiút, a Nővérekhez kerül egy titokzatos lány, majd egy sebesült fiatal, aki teljes mértékben elcsavarja a lány fejét, így teljes is lesz a bonyodalom. Lázadozása egyre nagyobb méretet ölt és végül odáig fajul, hogy fogja magát és a kerítésnél álló egyetlen kijáraton, egy hatalmas kapun keresztül megszökik, de sikerül addig húznia a dolgot, amíg nagy terve kényszermegoldás nem lesz, hiszen egybeesik a zombik nagy akciójával: a kerítés megdöntésével, melynek köszönhetően szépen ellepik a falut. Így nem egyedül hajtja végre eme nagy küldetését, hozza magával az egész baráti társaságát is, köztük szívszerelmét és az ő számára kiválasztott hölgyet, valamint azt az ifjút, akihez neki kellett volna hozzámennie.

Ezeknél a posztapokaliptikus könyveknél mindig az a legizgalmasabb rész, amikor leírást kaphatunk az adott világ fennmaradt egyedeinek életéről; ahogy a katasztrófát és a sokkot túlélték és az, hogy milyen eszközöket vetnek be túlélésük érdekében. A mű elején szépen hozza is eme elvárt sémát és információkat kapunk közösségük működési elveiről, annak titkokat rejtegető tagjairól, múltba visszakacsintgató szokásokról, de ezt a megkezdett utat drága főszereplőnk egy csapásra felrúgja és nem marad más, csak az ő érzelmeinek dominanciája és szerelmi vívódásának olvasása. Mert a zombik létezése és problémája mellett mi lehet a legfontosabb, mint hogy kit szeretek meg két szempillaeregetés ideje alatt és mi az, hogy aztán nem kaphatom meg, ezért aztán jól megmutatom nekik és mindenkit magammal rántva bemegyek a zombik közé, mert majd biztos jó lesz, de ha aztán végre megkapom, amit szeretnék és egyik mondatban még teljesnek érzem magam tőle, a másikban már úgy határozok, hogy áh, mégsem elég nekem. Mivan..?

Csak egy kis ízelítő a lányka érzelmi skálájából: hisztérikus, komolytalan, felelőtlen, meggondoltlan, bizonytalan, depressziós, még depressziósabb, megdepressziósabb, búbánatos, komor, búskomor, szomorú, kedvetlen, levert, elkenődött, csüggedt, nyomott, kedveszegett, lehangolt, rosszkedvű, búval bélelt, gyászos, keserves, csalódott, elcsüggedt, letargikus, szontyolodott, siralmas, rezignált, boldogtalan, elkámpicsorodott, lelombozott, magába roskadó, mélabús, melankolikus, hitevesztett, kiábrándult, letört (szinonimaszótár becsuk). De az, hogy legalább a vívódásának, az elért pozitív eredmények okozta érzelmeinek legfeljebb 1%-a végre valami reménnyel teli, vagy vidámabb, vagy legalább mosolygósabb legyen? Ugyan már!

Ha esetleg ez az érzelmi túlcsordulás nem lenne elég, ott van még nekünk a tipikus és kihagyhatatlan szerelmi háromszög, mely az egész alapkoncepciója nemhogy rányomja a bélyegét, de gyönyörűen agyon is tapossa. Pedig sok potenciált hordozott magában az alap, melyre fektetve lett és a szökésük után eléjük táruló kerítés-labirintus is olyan dolog, mellyel szépen lehetett volna feszültséget kelteni, hogy vajon miért is lehetnek ott és miért van még több kapu, amikor mindig is úgy tartották, hogy csak ők menekültek meg. Ám mindez csak mellékes szál marad a fő cselekményt jelentő érzelmi problémák középpontjában, mellyel a regény nem lesz más, csak egy szokványos szerelmi tinidráma.

És ha már itt tartunk, értelemszerűen egy szerelmi háromszög már (ezek szerint) elég nyomós indok arra, hogy az írónő egy trilógiába képzelje bele Mary végigszenvedéseit, nyüglődését, de én köszönöm szépen, egy darabig nem kérek belőle. Talán később sem.