Horrorkedvelőként számos filmet láttam már – némelyiket végigrettegve, párat faarccal végigülve -, eleinte olyannak tűnt ez a műfaj, akár egy feneketlen óceán, ahol mindenféle elgondolásban és megközelítésben próbálják kimeríteni az ijesztegetés és a hátborzongatás művészetét, de sajnos mostanában az az érzésem támad, ez a végtelennek hitt mélység a végét járja, hiszen igazán egyedi darabot már csak igazán ritka esetben lehet a képernyőn látni. Ezért félve bár, de nyitni kezdtem a hasonló témájú könyvek iránt, de ahogy sejtettem, nem igazán váltották be a hozzá fűzött reményeimet, így parkolópályára is tettem őket. Persze a visszatalálás nem váratott sokáig magára, a pozitív visszhangoknak hála Joe Hill – A szív alakú doboz című könyvét szemeltem ki, mely a Szarvakkal ellentétben – amelyet szintén szeretnek a horror bélyeggel ellátni – már tényleg a műfajhoz kapcsolódik.

Ha a horror műfaj nem lenne elég hátborzongató, maga a főszereplő is rátesz pluszban még egy lapáttal; egy általános, hétköznapi karakter helyett egy idősödő death-metal rocksztárt kapunk Judas Coyne személyében, aki bizarr dolgokat gyűjt, amolyan ízig-vérig rocksztárhoz méltóan. Megtalálható nála példának okáért egy akasztófa kötele, egy boszorkánytól származó iromány, egy kazetta, rajta egy sokkoló videóval, valamint új szerzeményként már egy régi öltöny is, melyet egy internetes árverésen kaparintott meg magának egy állítólagos kísértettel együtt, mindezt egy szív alakú dobozba csomagolva. Az állítólagos különös tárgyakkal ellentétben ezúttal azonban tényleg azt kapja, amit rendelt és egy öregember kezdi el kísérteni a már egy-két dolgot megélt zenészünket, felforgatva mindennapjait és kirángatva ezzel egyre depressziósabbá váló életéből – csakhogy ezáltal minden még rosszabbá válik, hiszen a csontos kezű kísértetünk a legkülönfélébb helyeken, egy borotvát lóbálva tűnik fel és nem úgy fest, mintha békével jönne.

Érdekes egy alaptörténettel van dolgunk, hiszen ahogy említettem nem a horroroknál megszokott klisészereplőket vonultat fel – mint például az új házba költöző családot, vagy a kirándulni vágyó baráti társaságot -, hanem egy rengeteg mindent átélt és teljes mértékben megedzett férfiről van szó, akit nem lehet csak úgy megrémiszteni. Jellemének köszönhetően nem is éreztem a könyvben, hogy akár egyszer is úgy igazán berezelt volna, inkább amolyan rossz érzéssel tölti el és idegesíti a kialakult helyzet típusú reakcióval tudnám a legjobban jellemezni, pláne, hogy van kit féltenie – amit szintén nem néznénk ki belőle.

A fontosabb, illetve jelentéktelenebb karakterek is rendben vannak, de egy tökéletes személyiséggel rendelkezőt sem fogsz tudni találni benne, mindenkiben fellelhető egy kisebb-nagyobb fajta elkorcsosulás életének alakulása révén. Alap esetben szerintem egy ilyen kiöregedett és megkeseredett rocksztárral nem mindenki szimpatizálna, de azért csak sikerült úgy csűrni-csavarni az eseményeket, hogy észrevétlenül ugyan, de a végére egészen emberségessé vált, sőt drukkoltunk is neki, hogy győzedelmeskedjen a démonnal szemben.

A legfőbb kérdésem ennél a könyvnél természetesen az volt, mennyire is van létjogosultsága a horror jelzőnek. A Szarvak című regényét is előszeretettel sorolják oda, holott abszolút nem egy lehet egy górcső alá venni a két művet, itt már sokkal tipikusabb jegyek is felmutathatóak, melyek a másikból bizony hiányoztak. Kapunk bőven ijesztő jelenetet random felbukkanásokkal, továbbá fekete satírozott szemű tekinteteket, melyeket gondolom senkinek sem kell bemutatni, el tudjátok képzelni, hiszen számtalanszor találkozhattunk már filmek keretén belül a jelenséggel. Viszont azt kell, hogy mondjam, teljesen immunis maradtam a borzongatást illetően, ugyanakkor ez nem feltétlenül tudható be az író hibájának. A leírásai nagyon jók, de azért gondoljunk csak bele, mennyivel intenzívebben éljük meg a félelmetes részeket egy-egy film tekintetében, ahol még időnk sincs egyáltalán felfogni, mi történik és már az arcunkba tolják olyan hanghatások kíséretében, melytől amúgy is megijednénk. Könyvnél ezzel szemben ez a „sokkolás” elmarad, helyette megkapjuk ugyanezt iromány formájában, ami meg sem közelíti azt az érzést, melyet a képi világ ilyenkor kivált.

Cselekmény és regény szempontjából nagyon jól megfogalmazott és vezetett történetről olvashatunk, ha kezünkbe vesszük, de egy többet látott, horror iránt érdeklődő számára inkább csak amolyan kedvtelést nyújt, mint igazi rettegést.