Románia, 1983. A diktatórikus rendszer maximális fokozaton dübörög, markában tartva a lakosságot az élelem és a háztartási cikkek korlátozásával – olyan használati eszközök, mint a wc papír luxuscikknek tételével -, a folyamatos ellenőrzésekkel, lehallgatásokkal, korrupcióval, túlzásba vitt beszabályozottsággal és sorolhatnám… „A kulturális éheztetés, a megrendelt költészet, a vastaps ritmusa folyton ott zúgott az ember fejében. Minél nagyobb volt a pánik, az éhség elleni küzdelem, a vécépapír beszerzésének öröme, annál több volt az áruló, a besúgó, a hatalmat kiszolgáló, láthatatlan hadsereg.” Ebben a közegben kell túlélnie a 18 éves Johannának, aki bukaresti lakosként balerinának készül, ám ha az élete nem lenne elég nehéz azzal, hogy a társadalmi rendszernek kell megfelelnie, még ráadásként hozzáadódik a családja elhatározása, mely szerint Magyarországra költöznek. Először a szülők hagyják el Romániát, majd lányuk névházassággal érné el, hogy végleg otthagyja a diktatúrát és utánuk menjen.

Az első pillanattól kezdve megfogott az a kifejezés- és leírásmód, mellyel az írónő elmeséli nekünk kamaszkorának rendszer miatti megpróbáltatásait. Természetesen nem rózsaszín felhőbe csomagolva kapjuk az információkat, meglehetősen melankolikus hangulat uralkodik az egész regényen, nem véletlenül. Láttam, hogy sokan kifogásolják írásmódját, nekik azért javasolnám néhány túlhype-olt magyar „írónő” próbálgatásait a maguk teljesen egyszerű és buta regénytémáival és világmegváltónak vélt gondolataikkal, rögtön értékelni tudnák Bodor Johanna művét, aki legalább tényleg olyan történetet tett le az asztalra, mely egyrészt szomorú, de mégis jelentőségteljes és olyan dolog, amiről érdemes olvasni és nem csak egy szimpla nyálcsorgatós, szipi-szupi tinisztori.

Az elején nagyobb vonalakban szaladunk végig az iskolai napokon, majd utána ragadunk le és merülünk el mélyebben Johanna történetének taglalásában, ahogy egyrészt a balettiskolában próbál megfelelni és tökéletes teljesítményt nyújtani, másrészt pedig családja döntésének megfelelően alakítani életét, hogy elhagyhassa az országot. Miután a szüleinek már sikerül, neki még mindig marad 2 év a procedúra miatt, hogy boldoguljon és fenntartsa a szerelmes fiatal lány látszatát. Ez, a legkeményebb időszak kapja értelemszerűen a legnagyobb hangsúlyt, de itt sem süpped bele a monotonitásba, hiszen bőven zajlik kamaszkora szerelmekkel, barátokkal, a hivatalnokok hálójában.

Bár az emberi sors van leginkább fókuszpontban, azért betekintést nyerhetünk a háttérműködésbe is, egyfajta korrajzként szemléltetve a társadalmi viszonyokat és a boldogulás módját. Amikor csak nagyon kevés emberben bízhattál meg és sosem tudhattad, a környezetedben ki dolgozik az ellenség oldalán és ki fog keresztbe tenni neked. Amikor nem folytathattál kötetlen beszélgetést még családon belül sem, pláne nem telefonon, mert lehet épenp Téged hallgattak le. Pláne, ha el szeretted volna hagyni házasodással az országot, onnantól kezdve Te lettél a rendszer potenciális árulója, akit kihallgatásokkal és fokozott ellenőrzésekkel próbálták megtörni, hogy kiderüljön, ha bárminemű turpisság van a dologban.

„Gondosan rajzolgattam a vonásokat maszkomra, és védvonalamat belülről kifelé egyre csak erősítettem.”

Szerencsére nem tapasztaltam meg ezt a politikai működést (merész dolog lenne leírni, hogy nem is fogom a jövőben sem, de erről nem is szeretnék ennél többet megjegyezni, zárójel bezárva), ezért mindig nagy érdeklődéssel olvasom az ezzel foglalkozó műveket, melyek segítségével valamennyire megismerhetem az akkori állapotokat, ám mivel nem éltem benne, ennél tovább semmiképp sem mennék. Hiszen akármennyit is olvas róla az ember, tudni nem tudhatja, milyen is volt ez igazából, maximum sejtheti az elbeszélések nyomán.