Közönséges, mégis olvastatja magát | Caroline Kepnes – Te

Van, amikor élvezem, ha egy regény E/1-ben tárja elénk történetét, mert így nem csak egy mezei cselekményt kapok, hanem a szereplő saját érzéseinek, véleményének is tanúja lehetek, úgymond a színfalak mögé tekintve megismerhetem az okokat és a miérteket, logikusabbá válik az egész mű. De Caroline Kepnes – Te című könyvének sikerült elérnie, hogy azt kívánjam, bár változna a nézőpont, mert ez már túl sok.

Ritkán látni ennyire megosztó könyvet, ahogy az értékeléseket bújtam, szinte csak nagyon dicsérő, illetve szidalmazó szavakkal találkoztam. A fülszöveg alapján nem értettem a dolgot, de amint elkezdtem olvasni, már minden világossá vált számomra.

Gyanútlanul belevetettem magam egy könyvesbolt eladójának, Joe Goldbergnek az elméjébe: ahogy első pillantásra beleszeret Guinevere Beckbe, a huszonnégy éves írópalántába, aki egyik nap feltűnik a boltjában, majd pedig további közös életük minden percének részesei lehetünk. Bár a lány akkor még nem tudja, Joe a megszállottjává válik és mindent elkövet, hogy boldoggá tehesse a lányt, még ha ez azzal is jár, hogy megkaparintja a telefonját és az e-mailjeinek, Twitterbejegyzéseinek, Facebookjának és Instagram fiókjának köszönhetően csavarja úgy a szálakat, hogy mindig ott legyen a lánynak és minden gondolatáról tudjon. Persze azért Beck-et sem kell félteni.


Ilyen alpári stílusban megírt regénnyel még soha életemben nem találkoztam. Egyszerűen nem értem, hol marad a könyvről a 18+ jelzés vagy bármi arra vonatkozóan, hogy nem mindenki kezébe való felnőtt tartalma miatt. Pláne, hogy a manapság olyan divatos közösségi oldalakat használja csaléteknek, amely aztán vonzza a fiatalokat, gondolván, hogy akkor biztos modern és trendi regény, hát lássuk, most mit mutat nekünk ez a Caroline Kepnes. Arról nem is beszélve, hogy “Az év legjobb thrillere” mondat is rákerült… de ki szerint?! Olvastam már jó pár thrillert, műfajilag még azt mondom, nem rossz, de ez a mocskos stílus, amit az írónő felvesz és bemutat nekünk E/1-ben, ez túl sok. Pszichopata, nem normális, ocsmány, durva, trágár, közönséges stílus ez, melyet először el sem hittem, hogy egy írónő tollából kijöhet. Nem hogy még 400 oldalon keresztül rendületlenül fenn is tartja.

A valaha volt legbetegebb könyv, amivel eddig találkoztam, és ez ebben az esetben nem dicséret. Egy csöppnyi jóság sem szorul belé, minden szereplőnek van valami kattant dolga (kivéve egy mellékszereplőt, de a többiek annyira elnyomják, hogy szinte jelentéktelennek minősül), amiknek köszönhetően senki sem lesz szimpatikus és senkiért sem lesz kár, amikor kikerül a képből.

Az egyetlen, ami megmenti a könyvet az azonnali félredobástól, az a történet alakulása. Szépen csűri-csavarja a dolgokat, egyre több bonyodalom kerül bele, melyet Joe-nak meg kell “oldania”, hogy ne állhasson senki az eszelős szerelme útjába. Ha pedig egy pillanatra is elkezdenénk sajnálni szegény áldozatként beharangozott Beck-et, meg kell nyugtatnom mindenkit, hogy az ő személyisége sem makulátlan. Ahogy korábban említettem, rajtuk kívül azoké sem, akik Joe tervének útjába állnak, így senkit sem kell sajnálnunk, egy egész percre sem.

Az írónőnek ez az első regénye, el sem merem képzelni, milyen lesz majd a soron következő. Igazság szerint nem tudom, egyáltalán akarom-e tudni.

Caroline Kepnes - Te

Kiadó: Alexandra Könyvkiadó
Kiadás éve: 2014
Eredeti cím: You
Eredeti megjelenés éve: 2014
Oldalak száma: 400
Beállításaim
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments