Egy újabb hamisítatlan lélekvesztő könyv | Claire Douglas: Utoljára ​látták

Emlékeztek még a legutóbbi lélekvesztő könyvre, amelytől teljesen leesett az állam? (Ha netalántán nem, ide kattintva el tudjátok gyorsan olvasni.) Nemrégiben volt szerencsém egy újabb kötethez a Tericum Könyvkiadó jóvoltából ebből a részlegből, mégpedig Claire Douglas: Utoljára látták címet viselő thrilleréhez. A No exit után nagyon magas lett az a bizonyos léc és roppant kíváncsivá tett, milyenek lehetnek a kiadó repertoárjának további példányai. A thrillerek esetében elég nehéz már valami különlegeset és egyedit letenni az asztalra, de az a helyzet, hogy az Utoljára látták regény nagyon pozitív és emlékezetes olvasási élményt jelentett számomra és nem csupán azért, mert ez volt hosszú kihagyás után az első olyan könyv, amelyet útközben, tömegközlekedve vettem a kezembe.

A fülszöveg alapján főszereplőnk, Libby elég nehéz hónapokon van túl, ezért szeretné egy kicsit rendbe tenni házasságát férjével, Jamie-vel. Egy idegen házaspár ajánlata – miszerint gyermekük kórházi kezelése miatt az intézményhez közel keresnének lakást és cserébe főszereplőink lakhatnak az ő házukba – épp kapóra jön, ezért gondolkodás nélkül belemennek. Egy eldugott helyen lévő, tengerparti luxus nyaraló ideális is lenne a pihenésre és a felejtésre, ha nem történnének ottlétük alatt furcsábbnál furcsább dolgok, Libby egyenesen úgy érzi, mintha megfigyelnék őket. Mert valaki tudja a titkát… ám ahol egy titok felbukkan, magával hozza a többit is, az életük pedig innentől lesz csak igazán felforgatva.

Az ismertető tudatában úgy gondoltam, hogy kapok egy kissé hátborzongatóbb, már-már paranoiás történetet, amelynek centruma és a cselekmény magja maga a luxus nyaraló, ennél nem is tévedhettem volna nagyobbat, és milyen jó, hogy ez csak egy szelete volt az egésznek!

A regény igazi nagy erőssége a felépítése: egy rövid, de ütős fejezet után, ahogy megkezdi az események taglalását, végig jelen van a feszültség a sorok között, az elején tényleg idegesen fészkelődve lapozgattam az oldalak között, várva, hogy bármelyik pillanatban felbukkanjon valami rémséges. Libby paranoiája a fejezetek számával együttesen nő és egyre kíváncsibb lettem, mi jöhet ezek után. De a történet nem áll meg Libby életénél, egy újabb részbe belevágva megjelenik egy másik szemszögú elbeszélés is, ami fenekestől felfordít mindent. Innentől már a hangnem is megváltozik kissé és arra helyeződik a hangsúly, mi miért történt és milyen titkok lappanganak szereplőink életében.

Az első fordulat után szippantott csak igazán be a regény, pedig ott még csak az egész história elején jártam és nem állt össze a komplex kép. Hosszú idő óta ez volt az a regény, amely teljes mértékben le tudta kötni a figyelmemet, ahogy a karakterek az orromnál fogva vezettek, hogy megtalálhassam a kirakós darabjait, amiket az írónő fokozatosan, szépen módjával adagolva tárt elém. A feszültség, a csavarok és a fordulatok megadták számomra azt a dinamikát és lendületességet, amitől nem veszítettem el a fonalat, hiába futott több szálon és több idősíkon a cselekmény, mindvégig olvasmányos és izgalmas maradt számomra, ugyanakkor thriller jellegére is ráerősített akkor, amikor az már majdnem feledésbe merült.

Ha olyan könyvet keresel, amiben semmi sem az, aminek látszik és ezt olyan csavarokkal szeretnéd, hogy eléd tárják, amelyektől leesik az állad, akkor tökéletes választásnak fog bizonyulni az Utoljára látták. A Tericum Kiadónak köszönöm szépen a lehetőséget, hogy ezt a regényt elolvashattam, innentől, ha lélekvesztő könyv kerül megjelenésre, mindenképpen résen leszek és lecsapok rá! :)

5/5

Claire Douglas: Utoljára látták

Kiadó: Tericum Kiadó
Kiadás éve: 2019
Eredeti cím: Last Seen Alive
Eredeti megjelenés éve: 2017
Oldalak száma: 320 (papír és e-könyv)
Beállításaim
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments