Manapság nagyon felkapott időtöltéssé vált a blogolás a legkülönfélébb tematikákkal, vagy egyszerűen csak személyes eszmefuttatásokra használva, egyfajta lenyomatként őrizve az utókor számára. Egy ideig jómagam is próbálkoztam vele, különféle témákkal, vagy életem eseményeinek beszámolójával, de hamar kiderült, hogy leginkább a könyvek azok, amelyek felé húz a szívem és amelyekről a legszívesebben írok. Ezeknek a platformoknak az olvasásával is valahogy így vagyok: néha elolvasgatok egy-két bejegyzést, de a legtöbb itt is az olvasáshoz köthető (hogyhogy nem J). Blogregénnyel eddigi pályafutásom során még nem volt dolgom, naplóregényt már többet is forgattam, igazából a mezei regénytől eltérő forma vagy műfaj nem zavaró számomra, ha a történet megkívánja, sőt, legalább hoz egy kis változatosságot a könyv kavalkádomba. Első blogregényem Szabó Elvira: Patchwork című műve lett, amelyben egy bizonyos Felhő által álnéven írt, Patchwork címet viselő blogot követhettem a könyv által egy évig. Na és milyen volt blogot könyvként olvasni? Lássuk csak!

2011-be repülünk vissza, illetve az akkori Magyarországra, ahol egy friss diplomás pályakezdő igyekszik bekapcsolódni a munkaerőpiac gépezetébe és próbálja megszerezni az ideális állást, ami nem lesz egy egyszerű sétagalopp számára. Közben kikapcsolódásként blogot indít, melyben megörökíti mindennapjainak alakulását, viszontagságait és megélt élményeit, ahogy a felnőtté válás rögös útjára lép. Van itt minden, ami kell: albérletes kalandozások, házibulik, városjárás, sőt, még külföld felé kikacsintgatás is. 

„Hogy hol lyukad ki a végén, az megjósolhatatlan – ahogy az év szinte valamennyi történése.”

A témaválasztás – hiába több évvel ezelőttre repít vissza – nagyon is aktuális, hiszen minden fiatal előbb-utóbb átesik első munkahelykeresésén, ezzel belépve a felnőtt világ kapuján. Így roppant könnyű azonosulni Felhővel, pláne, ha még az időszak is egybeesik a sajátunkkal, mint ahogy pl. nálam is. Tisztán emlékszem azokra a tortúrákra, az állandó buszozgatásokra, a városfelfedezésre (akkortájt költöztem el otthonról), az interjúk sorára, amelyeken átestem, míg kikötöttem ott, ahol azóta is dolgozom. Jó volt egy kicsit ezáltal a regény által „nosztalgiázni”, látni egy másik embert hasonló cipőben járni és párhuzamba vonni a saját tapasztalataimmal.

Ami legelőször felkeltette a figyelmemet a könyv kapcsán, az az írásmód. Féltem, hogy ez a szabad és modern forma mennyire nyomja rá a bélyegét a cselekmény közlésmódjára, mennyire lesz úgymond egyszerű a történetvezetés, de szerencsére Szabó Elvira remekül bánik a szavakkal és tényleg szépen fogalmaz, ennél a jelzőnél szerintem nincs is ideillőbb, mert valóban szépek a kifejezések, szófordulatok, mintha néhol egy blogba bújtatott szépirodalmi műbe csöppentem volna.

A bejegyzések által követhetjük Felhő életét, hol gyakrabban, hol kisebb kihagyásokkal jelentkezik, ahhoz mérten, éppen milyen megemlítésre méltó történt vele. Teljesen hű a blog formájához, egy-egy eszmefuttatás után előfordul, hogy hozzászólások is érkeznek az olvasóktól, ezáltal is emlékeztetve bennünket műfaji mivoltára, tudatosítva, hogy egy blogregényt tartunk a kezünkbe. Nekem nagyon tetszett ez a megoldás, a visszatérő hozzászólókkal értelmes interakciók zajlottak, érdekes gondolatokat is hozzáfűzve egy-egy eseményhez, ráadásul sikerült megtalálni azt az arany középutat, mellyel nem válik zavaróvá, hanem tényleg szerves része lesz, többletet adva ezzel a történethez. De nem csak ezen a módon tudatosítja ezt a műfajt, pár helyen képekkel is találkozhatunk, amelyek a leírtakat erősítik, vizualizálják.

Nem szépít, nem túloz, ugyanakkor a hullámvölgyek sem nyomják le a hangulatot, amolyan egyszer fenn, egyszer lenn módon zajlanak a történések, azt hiszen erre lehet legjobban használni az „életszagú” kifejezést, tényleg hihetőek és reálisak az egyes fejezetek. Talán a vége felé éreztem csak egy kicsit úgy, hogy lehetett volna fokozatosabban eljutni a lezárásig és a záró gondolatokig, számomra nagyobb volt az ugrás egyik momentumból a másikba, mint amit vártam, túl hirtelen jött a váltás. De lehet az is közrejátszott, hogy szívesen olvastam volna még Felhő életének további alakulását.

Nagyon ígéretes kezdés lett véleményem szerint a Patchwork, remélem a későbbiek folyamán is találkozhatok majd az írónő munkásságával, kíváncsi vagyok, mit lapul még a tarsolyba, mert biztos vagyok benne, hogy vannak még ötletek onnan, ahonnan ez a regény is megszületett.

Itt meg tudjátok venni az írónőtől a regényt, köszönöm a lehetőséget, hogy elolvashattam!

5/5