Gyengéim a mese-adaptációk, akár klasszikus, akár népmeséről legyen is szó, pláne, ha baljósabb, sötétebb hangulattal élesztik fel és nyúlnak hozzá az eredeti történethez, az pedig csak hab a tortán, ha mindezt a sci-fi vagy a disztópia közegébe elhelyezve teszik. Már amikor eredeti nyelven megjelent, akkor szemeztem Christina Henry regényével – amely a Piroska és a farkast bolygatja meg és gondolja újra -, így nagyon örültem neki, hogy érkezik magyarul is, Piros címmel, hiszen pont egy ilyet történet a kedvencem: posztapokaliptikus, sci-fivel átitatott, kellőképpen horrorisztikus, így jó esély volt rá, hogy nem fogja az írónő elfinomkodni a cselekményt és egy izgalmas adaptációt kaphatunk.

Az alaptörténet szerint van nekünk egy Piros névre hallgató, piros kapucnis lány, aki próbál túlélni a világban, miután egy járvány miatt a lakosság megtizedelődött, a hatóság pedig igyekszik karanténtáborokba zsúfolni a megmaradt egyéneket. Célja, hogy árkon-bokron átvágva eljusson a nagymamájához, mivel úgy gondolja, eléggé szegregált helyen lakik ahhoz, hogy megmeneküljön attól a káosztól és pusztulástól, amely általánosan jellemző a településeken, és ez lehet az egyetlen esélye arra, hogy viszonylag normális életet élhessen.

Már az első fejezettől kezdve világossá vált számomra, hogy az írónő nem fog teketóriázni, brutális és véres lesz, ahol az adott jelenet megkívánja. Kifejezetten szimpatikus lépés volt, hogy nem vette finomkodósra a stílust, és nem csinált belőle valami young adult lagymatag regényt, hanem igenis odavág, pont úgy, ahogy azt egy posztapokaliptikus, kegyetlenné vált világtól elvárható. Teszi mindezt annak ellenére, hogy a főhős könyvek és filmek alapanyagait felhasználva és elsajátítva próbál boldogulni a való életben, ami azért valljuk be, nem mindig kifizetődő, szerencsére a logikus gondolkodás jelen van nála és nem követ el olyan banális baklövéseket, amely a vesztét okozná. Ezt az egészet én inkább úgy fogtam fel, hogy egy fiatal felnőtt igyekszik túlélni egy merően más világban, mint amit megszokott, és tapasztalat híján ahhoz nyúl, ami a tarsolyában van, az pedig a fikció.

Tetszett, hogy nem egy az egyben köszönt vissza a Piroska és a farkas alapmese, hanem inkább csak amolyan keretként szolgált, az írónő pedig úgy építette fel a cselekményt közben, ahogy ő azt jónak látta. Az események két szálon zajlanak: az egyik oldalon megtudjuk, hogy kezdődött ez az egész őrület, a másik szál pedig a jelené, ahol végigkísérjük a lány bonyodalmakkal teli útját. Nagyon jót tett neki a két idősík, mert lineáris vonalon nem biztos, hogy tudott volna ennyire izgalmas és feszített tempójú maradni. Főként akkor élesedik ki mindez, amikor a múlt és a jelen egyre közelebb ér egymáshoz, a feszültség akkor válik szinte kézzel foghatóvá.

Be kell vallanom, rendkívül kritikusan viszonyultam a regényhez, annyira akartam, hogy tényleg jó legyen, hogy minden apróbb, furcsának vélt dologra felfigyeltem, de összességében úgy gondolom, hogy egy teljesen korrekt regény lett. Nyilván vannak benne klisék, nyilván akad olyan, amit jobban ki lehetett volna fejteni, vagy szereplők és mozzanatok, akik és amik hiányoznak, vagy épp feleslegesek, de szerettem elveszni Pirossal abban az erdőben. Szerettem olvasni, ahogy egy-egy megpróbáltatás útját állja, és ő megoldást próbál találni rá, valóban gondolkodik, nem csupán a vesztébe rohan. Meg tudott lepni olyan váratlan fordulatokkal, vagy eseményekkel, amikre nem számítottam. Nagyon nagy piros pont (haha) azért, hogy nem vette amerikaira a figurát, pedig a kisördög ott bujkált mindvégig, de józan tudott maradni.

Ha szeretnél egy izgalmas posztapokaliptikus mese-feldolgozást olvasni, amely kellően újragondolt és horrorisztikus, akkor mindenképpen ajánlom, ha inkább misztikumra vágysz, nem biztos, hogy jó nyomon haladsz, de az biztos, hogy egy felejthetetlen történetet kapsz, némi vérrel átitatva.

Köszönöm az elolvasás lehetőségét a Kiadónak!

4/5