J. D. Barker munkásságát elnézve leginkább a 4MGY trilógiával alkotott nagyobb kör számára maradandót, ahol a három rész során feszültséggel teli, bizarr emberi elmét boncolgató, thriller elemekkel gazdagított krimiben merülhetünk el. A természetfeletti felé való kalandozása már sokkal inkább az én területem, annak idején a Szíve helyén sötétség alapozta meg a bizodalmam abban, hogy a thriller/horror műfajában megírt történeteinek bizony ott a helyük a polcomon. A Valami az emeleten vérbeli kísértettörténetként tökéletes olvasmány az őszi időszakra, és egyben kiváló bizonyíték arra, hogy az író a klasszikusabb idegborzoláshoz is remekül ért.

Billy Hasler éli a tizenhét évesek tipikusnak mondható amerikai kisvárosi életét, egészen addig, amíg legjobb barátja, Spivey meg nem örökli a város melletti rejtélyes szigeten található házat, miután a nagymamája különös körülmények közepette hal meg nem sokkal azután, hogy a szigetet hosszú idő után először (és utoljára) elhagyta. A hirtelen jött szabadság mámorítóan hat Billy-ék baráti körére, az épület pedig tökéletes lazulási helyet biztosít nekik, ahol csak ők lehetnek, gátlások és árgus szülői szemek nélkül. A háznak azonban megvannak a saját szabályai, és az önfeledt bulizásokból hamarosan vérfagyasztó rémálomba csap át a cselekmény – mert Emerson nem éhezhet.

Nem követi a sablonos kísértetházas történetek megszokott menetét, pont ettől hat üdítően a horrorok palettáján. A házat illetően meglehetősen sok a kérdőjel, ám hiába gyarapodnak a furcsaságok és kerülnek elő a mélyen eltemetett titkok, a fiatalok nem hátrálnak meg a veszedelem elől, hanem próbálják a javukra fordítani, és úgymond „beépíteni” a szórakozásukba, hatványozva ezzel az amúgy is felfokozott hangulatot. Fondorlatosan közelíti meg Barker a megszállt ház alapötletét, és úgy csűri-csavarja, ahogy csak nem szégyelli.

A fejezetek két szemszögből váltják egymást, Billy-é mellett a helyi rendőrfőnök nyomozását is figyelemmel kísérjük, miután az első feltételezett bűntény felüti a fejét, nyomozása által a mögöttes okok, a múltbeli bonyodalmak tárulnak fel, segítve ezzel, hogy a jelen eseményeinek miértjeit jobban megérthessük, na meg nem utolsósorban fokozva ezzel az izgalmakat, mert természetesen a legkörömrágósabb pillanatokban következik be a nézőpontváltás.

– „Az évek feltorlódnak a döntéseink mögött, rendőrfőnök. Egy napon az ember útkereszteződésnél találja magát. Rá kell szánnia az időt, és komolyan elgondolkodnia, melyik irányba tegye meg a következő lépést. Néhány út olyan, akár a folyók, csak egy irányba halad. Nem lehet visszafordulni.”

Történetmesélési stílusában a korai Stephen Kingnél jellemző életérzést idézi, de azt kell, hogy mondjam, jól áll neki. A terjedelmének köszönhetően megteremti a lehetőséget, hogy ne csupán gyorstalpalóban megtapasztaljuk a történéseket, hanem teljesen át is tudjuk adni magunkat az események sodrásának, mintha mi is ott lennénk velük. Körbenézünk és megismerjük a szereplőket, elidőzünk a helyszíneken, velük együtt kergetjük a múlt árnyait, és a jelenben az ez elől menekülőket, illetve azokat, akik nem elkerülni és elfelejteni szeretnék, hanem sodródva az árral, magukénak vallani. Lassan építkezik, és alaposan, pont, ahogy egy jó lélektani horrortól várja az ember, hogy aztán, amikor kell, elsöprő erővel csapjon oda. A titokzatos borzalmakat illetően ameddig csak tud, homályban tart, és a cselekménnyel kézen fogva haladva, fokozatosan száll fel a köd és kerülnek helyére a rettenet kirakósának darabjai, amíg el nem érkezik az a pont, amitől kezdve már azt kívánod, bárcsak maradtál volna inkább a sötétségben tapogatózva.

Mostanában igencsak türelmetlenül viszonyulok a hosszabb művekkel szemben, de ebben kivételesen imádtam belemerülni, számomra nem volt vontatott, vagy üresjáratokkal tarkított, ehhez mondjuk az is nagyban hozzájárult, hogy a felnőttkor határán táncoló karakter által elmesélt történetek King Joyland-je óta a szívem csücskei.

Remélem Barker a későbbiekben is fog még a horror műfajában írni, kérdés nélkül vevő leszek rá, kanyarítson köré bármilyen alaptörténetet is.

Köszönöm szépen a Kiadónak, hogy elolvashattam a regényt!

★★★★★