Van valami különleges, szinte mágikus hangulata a japán irodalomnak, ezt már Ishiguro esetében többször is megtapasztalhattam, de mellette ott vannak azok a rövid történetek is, mint például a Mielőtt a kávé kihűl sorozat, A Kamogava Kifőzde, A Telihold kávézó és társai, amelyek egyszerre tűnnek könnyed, gyors olvasmányoknak, érzelmi mélységük mégis nagy horderejű, cselekményük egyenesen magával ragadó. Az elvesztett emlékek lámpása is ezeknek a röpke, mégis lebilincselő köteteknek a táborát gyarapítja az írónő, Híragi Szanaka első magyarul megjelent regényeként, és bár az ehhez hasonló művekkel való ismerkedésem még csak most vette igazán kezdetét, azt biztosan állíthatom, hogy ez a könyv ott marad a legjobbak között.
TOVÁBB →Szerző: / Mona
Emberek vs. állatok egy posztapokaliptikus, háborús helyzetben, a messiásra áhítozva | Robert Repino: Mort(e) (Névtelen háború sorozat 1.)
Lassan, de biztosan a végére érek azoknak a 2023-as sci-fi megjelenéseknek, amelyekre még sort szerettem volna keríteni folytatólagosan, az idei évre átcsúsztatva. A Mort(e) már magyarul való felbukkanása óta piszkálta a fantáziámat, így igencsak elérkezettnek láttam az időt, hogy megismerkedjek a Ropert Repino által megálmodott disztópikus, állatokat középpontja helyező sorozatának első részével. Kellőképpen elborult és abszurd ötlet egy posztapokaliptikus történetet egy bosszúvággyal bíró hangyakirálynő köré építeni, aki biokémiai szerével öntudatra ébreszti az állatokat, az embereket menekvésbe és pusztulásba taszítva, és elindítva ezzel a névtelen háborút, melynek során az állatok megtorolják a gazdáik által okozott sérelmeket, magukon a kétlábúakon.
TOVÁBB →Egy igazán sokszínű sorozat kezdete, és remek folytatása | Becky Chambers: Hosszú út egy kicsi és dühös bolygóhoz, Hosszú út egy közös keringési pályán (Wayfarers sorozat I., II.)
Éveken keresztül szemeztem Becky Chambers Wayfarers sorozatával, így nagyon megörültem, amikor kiderült, hogy végre magyarul is megjelenik, sőt, úgy tűnik megérte elhozni az olvasókhoz, mert azóta már a folytatása is napvilágot látott, ráadásul mindezeket egyedi, szerintem remekül megálmodott és összehangolt borítóstílussal jelentették meg (még azt is megkockáztatom, hogy jobb, mint az eredeti). Regényeivel egy fajokban gazdag világba kalauzol, teszi mindezt gördülékeny, olvasmányos stílusban, izgalmas cselekménnyel, szerethető karakterekkel, mellyel még azok számára is érdekes lehet, akik alapjáraton nem olvasnak sci-fi könyveket.
Bevezetés a sorozat világába
„Az anyagi galaxis szakértői vagyunk. Átalakított világokon és hatalmas orbitális létesítményeken élünk. Alagutakat fúrunk az alrétegbe, hogy csillagrendszerek között ugráljunk. Azzal a könnyedséggel szökünk ki egy bolygó gravitációs teréből, amivel kisétálunk egy ház ajtaján. De az evolúció területén játékokkal matató ivadékok vagyunk.”
A Galaktikus Közösség egy intergalaktikus összefogás eredményeképpen jött létre, melynek célja a bolygók közötti együttműködés, pl. kereskedelem, illetve a galaxisokon keresztüli utazás elősegítése, zökkenőmentes működtetése, amely nem mindig sikerül ugyan, de az alapok lefektetésre kerültek. A világot benépesítő fajok sokfélesége elképesztő, különös tekintettel arra, hogy mindegyiküknek összetett kultúrája, múltja van, melyeket az egyes részekbe beágyazva, a világot ezzel fokozatosan bővítve és gazdagítva jeleníti meg.
A sorozat egyes részei esetében ez a világfelépítés az igazán közös pont, egyébként teljesen lazán kapcsolódnak csupán egymáshoz, mindig más helyzetet, karaktereket állítva a középpontba. Vannak ugyan visszatérő szereplők, de mindegyik példány önmagában is megállja a helyét, az igazi élmény elérése érdekében viszont célszerű sorban haladni.
TOVÁBB →Klímaválság vs. embertelenség, de vajon melyik a rosszabb? | Jens Liljestrand: Ha minden véget ér is
„Most azt gondoljátok, hogy nehéz a helyzet, de évről évre sokkal, de sokkal rosszabb, rettenetesebb és őrültebb lesz, tűzvészek jönnek, viharok, járványok, árvizek, menekültek, káosz és pokol, és ti néhány napot sem bírtok ki így?”
Ami sikerült Karl Ove Knausgård írónak a Hajnalcsillaggal, valahogy nem működött Jens Liljestrand: Ha minden véget ér is regényénél. Az elején még lelkesen vágtam bele ebbe a közel félezer oldalnyi arculcsapásba, mert bizony nagyon sok ponton boncolgatja az író a klímaválság, na meg az emberiség hozzáállásával kapcsolatos problémákat, súlyos, kijózanító gondolatokkal. Svédországban erdőtüzek tombolnak, válsághelyzetet idézve elő, főszereplőink a kialakult, mostoha körülmények közepette, mondhatni a káoszban próbálnak boldogulni, miközben ég az erdő, forrong a társadalom, minden és mindenki begőzöl, és ez az elején még érdekes is volt, vitt a lendület magával. Ám több száz oldalon keresztül tanúja lenni az emberi önzőségnek, a hatalom nemtörődömségének, na ott már megvolt a veszélye, hogy ellaposodik az egész, ha túl sokáig feszül az a bizonyos húr, és számomra bizony már a félút előtt elszakadt.
A gótikus, a sci-fi és a horror különleges, természetfeletti násztánca | Hiron Ennes: Pióca
A gótikus történeteknek mindig megvan a maguk különleges alaphangulata, pláne akkor, ha mindez némi szürreális vonulattal is társul. Hiron Ennes első regénye, a Pióca a 2023-as évem egyik legkülönlegesebb és legérdekesebb alaptörténetével rendelkező olvasmánya volt, egyszerre gótikus, frappáns sci-fi elemekkel tarkított, ugyanakkor a horrorral karöltve egy nagyon jó kis egyveleget alkotott.
A történet szerint az emberek gyógyítását a Tartományközi Orvosi Intézet vette át, még pedig úgy, hogy az emberekben megtelepedve, az irányítást felettük átvéve végzi munkáját. A világszerte mindenütt jelen lévő entitás kollektív tudattal rendelkezik, így egymást segítve igyekeznek az emberi fajt megóvni. Egy távoli, északi településen azonban olyasmi fogadja az egyik orvost, amire senki sem volt felkészülve: rejtélyes és veszélyes, rivális parazita terjed egy báró kastélyában, kettejük találkozása pedig senkinek sem válik javára, és szörnyűséget hozhat az emberiségre.
TOVÁBB →A tudat és a valóságok izgalmas kísérlete, na meg a dráma | Robert Lanza · Nancy Kress: A megfigyelő
Lassan, de biztosan kezd körvonalazódni az idei év science fiction felhozatala, melynek, mondhatni az első fecskéje Robert Lanza és Nancy Kress közös regénye, A megfigyelő. Témájában rendkívül érdekes: a kvantumelmélet boncolgatásával, a valóság értelmezésén keresztül a multiverzum világába kalauzol, felvázolva egy olyan technológiát, amely alapjaiban változtathatja meg a világról alkotott képet.
Caro(line) élete a hullámvasút gyorsaságával száguld a lejtő felé, magánéleti nehézségei mellett munkahelyén is probléma adódik, és agysebészi presztízsének elvesztése fenyegeti, ám egy napon titokzatos felkérést kap: dédnagybátyja, a Nobel-díjas tudós, Samuel Watkins ajánl neki munkát kutatóintézetében, melyet teljes rejtély övez. A kajmán-szigeteken lévő objektumba érkezve, a projekt megalapozói fokozatosan avatják be, pontosan minek a megvalósítása van folyamatban, melynek maga a betegségben haldokló Sam is komoly kulcsszereplője lesz. A tudat erejéről, a többféle valóság lehetőségéről kapunk egy izgalmas gondolatkísérletet, miközben bepillantást nyerhetünk a projekten dolgozók életébe, az indítékokba és okokba, na meg természetesen a körülötte adódó bonyodalmakba is.
TOVÁBB →