A könyvolvasásnak számtalan oka ismert, vegyük például az egyk legkedveltebbet: a kikapcsolódás mellett elrepít minket az alkotó fantáziája által szült, sok esetben a valóságtól elrugaszkodott ismeretlenbe (lásd fantasy, sci-fi, disztópia stb.), melyet aztán saját képzelőerőnk szerint alakítjuk, gyurmázzuk magunk előtt. Aztán van itt nekünk többek között egy olyan csoport, mely az emberek világából merít és bár maga az alapötlet talán kitalált, de nagyon is emberi marad, sehol egy természetfeletti elem, melyeket azért választunk, hogy látókörünket szélesítve betekintést nyerjünk abba, mi zajlik körölöttünk, másokkal, melyet saját bőrünkön talán sohasem tapasztalunk meg. Gondolom nem kell ecsetelnem, ezeknél miért a romantikus regények azok, melyek szemtelenül népszerűek, viszont van egy olyan réteg is ezeknél, melyet ugyan elolvasunk és gyönyörű szerelmes történetet kapunk, de társul hozzá egy olyan sokkoló, szomorú tényező is, mely miatt nem valószínű, hogy elolvasás után mi is át szeretnénk élni. Pontosan ilyen könyv volt számomra Jojo Moyes – Mielőtt megismertelek című könyve, melyet sokan az egekig dicsérnek – hozzátéve nem alaptalanul.
Címke/5/5
Markus Zusak – A könyvtolvaj
Nem szép dolog, de van úgy, hogy egy hosszabb olvasmánynak nekiállás helyett fogom magam, leheveredek a kanapéra és inkább végignézem azt a másfél-két órát, mert érdekel annyira a története, hogy foglalkozzam vele, de annyira már nem kelti fel az érdeklődésemet, hogy el is olvassam. Így ültem neki A könyvtolvaj című műnek is, melyhez a filmről alkotott pozitív visszhang volt az, ami odavonzott a képernyő elé. Először el szerettem volna olvasni, de aztán inkább a könnyebb utat választottam, mivel az egyre duzzadó kíváncsiságommal nem bírtam kivárni, amíg átrágom magam rajta. Majd amikor két óra után véget ért a film, azonnal nyúltam is vissza a könyvhöz, mivel ennyi nem volt elég az amúgy pazar filmalkotásból. Bár nem vagyok nagy híve ennek a visszafelé történő procedúrának, ismét kivételt tettem és nekiültem Markus Zusak – A könyvtolvaj című művének.
Jill Hathaway – Slide – Mások szemével
Töltelékkönyv – mostanság csak így nevezem azokat a regényeket, melyeket egy-egy terjedelmesebb és emésztendő/átgondolandó mű közé ékelek be. Amikor egy nagyobb lélegzetvételű történet elolvasásán vagyok túl, nem mindig szeretek egy újabb, vele azonos vagy legalábbis hasonló kaliberű, komolyabb odafigyelést igénylő példánynak nekivágni, hiszen még bőven van mit rágódni az előzőn is. Ekkor kerülnek elő a lazább, rövidebb és könnyen olvasható irományok, melyekkel úgyhogy „kiheverem” azt az élményt, melyet kaptam és mindezzel egyidejűleg felkészülök lelkileg a következő „megmérettetésre”. Kivételek természetesen mindig vannak, hiszen a kíváncsiság, mint tudjuk sokszor befolyásolja szokásainkat, de szerintem nagyon hasznos ez a metódus, nem terheli le annyira azokat a kis kattogó agykerekeket. :) Épp ezért választottam Jill Hathaway: Slide – Mások szemével című olvasmányát, egyfajta kikapcsolódás gyanánt.
Jonas Jonasson – Az analfabéta, aki tudott számolni
Amikor annak idején elolvastam Jonas Jonasson első könyvét, A százéves ember, aki kimászott az ablakon és eltűnt című társadalmi-politikai szatírát (aminek tavaly kijött a filmes változata is, ha valaki /velem együtt/ lemaradt volna róla, bár sajnálatos módon nem hiszem, hogy annyira kapkodnának akár az USA földjén, akár hazánkban a svéd felvétel lefordításával), annyira egyedinek tartottam, hogy úgy véltem ilyen könyv biztos nem lesz több a regények repertoárja között.
Aztán napvilágra került új könyvének a címe; Az analfabéta, aki tudott számolni és ekkor mindössze arra gondoltam, hogy ilyen frappáns címek is csak Jonas fejéből tudnak kipattanni… de tulajdonképpen úgy elvonta ez a figyelmemet, hogy nem is gondoltam bele, vajon mi állhat emögött a cím mögött majd cselekményileg. Majd a művet ölbe véve kiderült számomra a nagy turpisság, hogy az elsőként bevált sémát egy az egyben úrjahasznosította és bevetette még egyszer. Micsoda pofátlanság! – gondoltam elsőre, de így a végére érve kijelenthetem: piszkosul jól megkomponálta megint.
Imre Viktória Anna – Az Őrült Hold alatt
A szerelem szép dolog, olvasni róla viszont még szebb (meg akkor ha már itt tartunk élni benne a legszebb, ugye :) – na de ne kanyarodjuk el!). Az írók és írónők mindig ellepnek bennünket a legkülönfélébb szívet melengető regényekkel, elbeszélésekkel, melyek közül rengeteg esik a sablonosság hibájába. Egy teljesen átlagos történet köré szőve rettentően nehéz maradandó szerelmi történetet varázsolni. Ám ha veszel egy lehengerlő alapsztorit, már félsikered lehet, onnantól pedig az útjaik egyengetésén múlik minden. Itt van nekünk például egy új magyar feltörekvő írónő, Imre Viktória Anna, aki szintén ilyen alapokkal igyekezett a legjobbat kihozni művéből és meg kell hagyni elég jól is ment neki. Nézzük hát miről is szól Az Őrült Hold alatt!
Rebecca Donovan – Elakadó lélegzet (Csak lélegezz! sorozat 1.)
Amikor kiolvasok egy-egy könyvet szeretem minél előbb leírni róla a gondolataimat, hiszen ameddig nem teszem ezt, addig folyamatosan rágódok rajta és nem igazán sikerül lezárnom magamban. Odakint nagyon jól kifundálták erre az érzésre a book hangover kifejezést, mely utal arra, hogy ha befejezel egy könyvet egy darabig biztos, hogy a hatása alá kerülsz (és úgymond másnaposság uralkodik el rajtad), még amikor újabb művet kezdesz akkor is ott marad egy ideig a nyoma, amit nem törölhetsz ki. Ha a magyarban próbálnék meg ideillő kifejezést találni, esetleg a könyvmámor lenne az, amely legjobban definiálja ezt az érzést.
Szégyenszemre vannak olyan időszakok, amikor az irományaim életre keltése jóval tovább nyúlik, mint tervezem és ez a halasztás kissé el is tompítja a regény okozta emóciókat illetve a magamban megfogalmazott gondolatokat (utóbbit igyekszem kiküszöbölni azzal, hogy ha eszembe ötlik valami már fickálom is be a telefonomba – éljenek a jegyzetes alkalmazások!). Most viszont belekerültem egy olyan helyzetbe, hogy egy később olvasott műről /pontosabban egy tegnap befejezettről/ előbb fogok bejegyzést írni, mint ami soron következő lenne – de mentségemre legyen szólva sokkal érdekfeszítőbbnek ígérkezett, mint hogy várhassak a poszttal! Így hát lélekmentősdi helyett az Elakadó lélegzet című Rebecca Donovan könyvről és a címével azonos érzéseimről kaptok egy kis boncolgatást.