Lois Lowry Az emlékek őre sorozatának első két részében egy-egy olyan disztópikus világot ismerhettünk meg, melyeket olvasni ugyan érdekes volt – pláne, hogy gyerekek szemszögéből ismerhettük meg azokat, és még így is bőven kijutott a felnőttek világából is -, de megtapasztalni gondolom már senki sem szerette volna. Egy egyszerű köntösbe bújtatott, de annál komolyabb tartalommal volt dolgunk, és nem meglepő módon ez a séma a folytatásban is végigkíséri útunkat, de végre eljött a várva-várt pillanat: a harmadik kötetre az írónő megkönyörül az olvasókon és elkezdi összefűzni az előző könyvekben megkezdett szálakat, melyeket aztán az utolsó, negyedik kötetben végleg elvarr és helyre teszi azokat az annyira hiányzó kirakódarabokat, nagy örömünkre!
A sorozattal foglalkozó korábbi blogbejegyzésemben kitértem a Valahol, messze kedvenc karakterére, Mattre, a kis szeleburdi, vadóc srácra, aki végigbohóckodta jeleneteit, de mindezt pozitív és szerethető módon, mellyel még a főszereplőt is sikerült jellemileg leköröznie – legalábbis esetemben mindenképpen. Így hát régi ismerősként üdvözöltem őt a harmadik, Hírvivő címet viselő regényben, amelyben rá koncentrálódik az események jelentős része. Ezúttal Falunak hívják azt a közösséget, melynek életét megismerjük, ez a fiú korábbi élőhelyéhez hasonlatosan, egyszerűbb berendezkedésű, teljes mértékben nevéhez méltó hely.
Matty ide keveredik és egy Látó nevet viselő, vak ember gondozásba veszi őt és élete során tanítja, terelgeti őt, akár egy apa, míg végül egy okos, intelligens és udvarias ifjú cseperedik belőle, aki a Falu mellett terebélyesedő Erdőn keresztül viszi az információkat a közösségek között. Bár maga mögött hagyja falusi beszédmódját, a kalandvágyát nem veszíti el, így nagyon élvezi feladatát és reméli, egy napon majd megkaphatja a Hírvivő nevet, mellyel amolyan titulust és tekintélyt vív ki magának.
Nagyítóval kell keresni a könyvek rengetegében azokat az alkotásokat, melyekben nem kap helyet egy, vagy akár több gonosz karakter, hiszen ezek garantálják, hogy ne unjuk el magunkat a sok jó dolog olvasásán és egy kis fordulatosságot csempésszenek a művekbe. Ahány könyv, szinte annyiféle megformálása ismert, ugyanakkor nem feltétlenül szükséges, hogy külön alakot öltsön, elég, ha a szereplő saját lelkét hinti meg a gonoszság szele különböző hatásoknak köszönhetően és így megy végbe olyan változás, melynek hatására átáll a sötét oldalra. Joe Hill – aki nem mellesleg Stephen King fia, álnevet viselve – Szarvak című, horrornak titulált művében is ez a helyzet, hiszen egy jólelkű (talán túlságosan is) fiatalemberből egy csapásra ördög válik, csak éppen ebben az esetben még őt magát is váratlanul érinti a dolog.
Érdekes dolog a boszorkányság misztériuma, hiszen ahogy változtak az idők, úgy formálódott a megítélésük is. A néphit a korai időszakban olyan természetfeletti embereket (nőket) illettek eme kifejezéssel, akik démoni képességekkel rendelkeznek és rosszat, betegségeket vagy akár pusztulást hoznak – nem véletlenül kerültek máglyára. A későbbi időkben ezzel szemben már pozitív értelemben is használták és az ügyesség, okosság tulajdonságát társították az illetőhöz. Majd jött a modern felfogás, hogy a boszorkányok természetfeletti mivoltukkal, sőt az egész boszorkányság igenis lehet szexi, erre számos film/sorozat és könyv is épült – gondolom a Bűbájos boszorkányokat senkinek sem kell bemutatni, amit anno én is nagy érdeklődéssel követtem – és úgymond „divatos” volt mindenféle otthoni boszorkányos praktikákat elkövetni.
Az ügyvédek és ügyészek köré szőtt, tárgyalóterembe koncentrálódott történetek azok, amelyeket mindig nagy érdeklődéssel figyelek, hiszen itt aztán lehet csűrni-csavarni az emberi sorsokat, illetve az emberi fantáziát – vagy épp a meglepő igaz hátteret – felhasználva sorsdöntő fordulatokkal teletűzdelni a cselekményt, mely emberi életeket ment meg és tesz tönkre, sokszor a várttal ellentétes, meglepő végkifejleteket kiváltva. Pár ilyen történetnek lehettem már szemtanúja a képernyő előtt (mint pl. A törés, Az igazság ára, Cserbenhagyás) és eddig mindig sikerült maradéktalanul megfelelniük a maguk módján a különféle fondorlataikkal. Könyvek esetében az első bírósági ügyes regényemnek mondható William Landay – Jacob védelmében című műve, de követve az eddigi struktúrát most sem sikerült csalódni az ilyen jellegű elbeszélésekben.
Könyvet olvasni temérdek indok mellett azért is szeretek, mivel egy másfél-két óra hosszig tartó filmnél sokkal mélyebben bele lehet merülni a történetbe a regény részletességének és terjedelmességének hála, ezáltal a kötődés is erőteljesebb lesz, illetve nem utolsó sorban az elolvasása után az élmények is maradandóbbakká válnak. Főként igaz ez, amikor egy eddig ismeretlen világba csöppenünk bele, ahol elengedhetetlen, hogy alaposabban bemutassák számunkra a környezetet, a benne élőket, a társadalmukat és annak működését. Mivel itt nincs jelen vizuális segítség, amely megkönnyítené az olvasottak megelevenedését, ezért a részleteken múlik minden, amely automatikusan hozza magával a kiterjedséget és az oldalszámok növekedését.
Számtalan érvet lehetne felsorakoztatni mind az ebook, mind pedig a papírkötéses könyv javára, nem is szándékozom ebben a témában részletesen elmerülni, de annyi bizonyos, hogy találtam egy újabb plusz pontot az ebookok javára, mely tovább dönti nálam a mérleget.