Mindig is kedveltem azokat a történelmi témájú könyveket, amelyek különféle időszakok sajátosságait és hangulatait igyekszenek átadni, a történelemórákon is mindig ezek a részek voltak az abszolút kedvenceim: amikor nem a száraz tényeket kellett bemagolnunk, hanem bepillanthattunk a mindennapok kulisszatitkaiba, a fontos dátumok mögött húzódó háttérbe. Ezeknek az óráknak az emlékeit juttatta eszembe Nina Willner 40 ősz című regénye, amely a berlini fal vonatkozásában meséli el egy család történetét.

A memoárkötet nagyon precízen mutatja be nekünk a fal felépítésének előzményeit, magát az elszigetelést, majd annak leomlását is, mindezt teszi úgy, hogy közben egy népes pedagóguscsalád életútját is elolvashatjuk. A család Nyugatra szökött gyermekének lánya tollából ismerhetjük meg Oma, Opa és gyermekei mindennapjait, ahogy át kellett vészelniük ezt a nehéz időszakot, a különféle viszontagságokat, ráadásul két eseményszálon. Az egyik oldalon „a népes keletnémet família hányattatásait és megalkuvásait, sikereit és kudarcait, nehéz hétköznapjait követhetjük nyomon, a másikon olyan mélységben ismerhetjük meg az egyre inkább bezáruló és börtönként funkcionáló Német Demokratikus Köztársaság működését a besúgói terrorhálózat kiépítésétől a hétvégi telkek éhínséget megelőző kiosztásán át a komédiába fulladó végjátékig, amilyen mélységbe a szocializmus idején nem volt módunk betekinteni nekünk, magyaroknak” (ennél szebben én sem tudtam volna megfogalmazni).  TOVÁBB →