A rejtélyes tragédia megoldásra kerül? | Donnie Eichar – Halálhegy

Hát itt is volnánk, elérkezett az idő, amikor  végre karjaimba tarthatom a babámat. :) Tudom, elég nagy kitérő ahhoz a könyvhöz képest, amelyről most a gondolataimat szeretném megosztani, de nem bírtam ki, hogy ne fonjam bele mondandómba, hiszen magát a regényt már mellette fejeztem be (etetés közbeni olvasás rúlz’).

Mindig is érdekelt a Gyatlov-rejtély, mellyel már számos fórumon foglalkoztak, de valahogy egyik sem ragadta meg annyira a figyelmemet, illetve olyan furcsa irányból próbálták megközelíteni, hogy nem akartam belevetni magam a 9 túrázó tragikus, ám annál rejtélyesebb történetébe. De jött Donnie Eichar: Halálhegy című dokumentumregénye, melynél már abszolút úgy éreztem, ez lesz az, melynek hitelt adok és elolvasom, ő mit tud mondani az eseményekről. Igaz, nem amerikai szerzőtől várná az ember a titok nyitját, ez a könyvben is felmerül jó néhányszor: mit akar épp ez az úriember vájkálni az oroszoknál, ám úgy gondolom tisztességes és rendkívül alapos munkát végzett ahhoz, hogy ezt felhánytorgassuk neki.

“Maga valójában egy szemtanúk nélkül lezajlott, tragikus eseményt próbál rekonstruálni.”

1959 februárjában az oroszországi Urál hegységben, a Halálhegy néven ismert magaslaton rejtélyes körülmények között életét vesztette kilenc tapasztalt túrázó. A baleset titokzatos, baljós körülményei (a fiatalok különös sérülései éppúgy, mint az a tény, hogy a jelek szerint a ponyvát felhasítva, hiányos öltözékben menekültek ki sátrukból, vagy egyikük meglehetősen furcsa, utolsó fényképfelvétele) évtizedekkel később is találgatásokra adtak okot a történtekkel kapcsolatban.  TOVÁBB →

Család a fal túloldalán | Nina Willner – 40 ősz

Mindig is kedveltem azokat a történelmi témájú könyveket, amelyek különféle időszakok sajátosságait és hangulatait igyekszenek átadni, a történelemórákon is mindig ezek a részek voltak az abszolút kedvenceim: amikor nem a száraz tényeket kellett bemagolnunk, hanem bepillanthattunk a mindennapok kulisszatitkaiba, a fontos dátumok mögött húzódó háttérbe. Ezeknek az óráknak az emlékeit juttatta eszembe Nina Willner 40 ősz című regénye, amely a berlini fal vonatkozásában meséli el egy család történetét.

A memoárkötet nagyon precízen mutatja be nekünk a fal felépítésének előzményeit, magát az elszigetelést, majd annak leomlását is, mindezt teszi úgy, hogy közben egy népes pedagóguscsalád életútját is elolvashatjuk. A család Nyugatra szökött gyermekének lánya tollából ismerhetjük meg Oma, Opa és gyermekei mindennapjait, ahogy át kellett vészelniük ezt a nehéz időszakot, a különféle viszontagságokat, ráadásul két eseményszálon. Az egyik oldalon „a népes keletnémet família hányattatásait és megalkuvásait, sikereit és kudarcait, nehéz hétköznapjait követhetjük nyomon, a másikon olyan mélységben ismerhetjük meg az egyre inkább bezáruló és börtönként funkcionáló Német Demokratikus Köztársaság működését a besúgói terrorhálózat kiépítésétől a hétvégi telkek éhínséget megelőző kiosztásán át a komédiába fulladó végjátékig, amilyen mélységbe a szocializmus idején nem volt módunk betekinteni nekünk, magyaroknak” (ennél szebben én sem tudtam volna megfogalmazni).  TOVÁBB →