Mint ahogy filmek terén, úgy könyveknél sem vagyok az a túl válogatós fajta, így műfajtól függetlenül válogatom meg olvasnivalóimat, az egyetlen szempont csupán, ami alapján szelektálok az az, hogy mennyire tudja felkelteni az érdeklődésemet az adott könyv, melynek alapja lehet a fülszöveg elolvasása (amennyiben már az első mondatok nem lövik le a poént, mert akkor szigorúan félre is dobom!), netalántán egy borító (azért nemsemmi mennyi minden múlik egy jó és figyelemfelkeltő kűlcsínyen), a róla olvasott dicsérő értékelések átfutása, vagy egyszerűen az általa keltett visszhang. Ugyanitt az sem kifejezetten érdekel, hogy idegen nyelvű kötet magyar fordítását tartom-e a kezemben vagy magyar írótól/írónőtől kapok-e egy jó történetet, a fontos csupán az, hogy a végén pozitív tapasztalatokkal zárjam le magamban az olvasott eseményeket.
Ezúttal egy magyar alkotó sci-fi művére esett a választásom, a megannyi elismerő írások hatására. Még nem igazán volt eddig szerencsém könyv formájában sci-fit olvasni, így különösen kíváncsivá tett mennyiben lesz más az ez idáig megszokott műfajú művekhez viszonyítva, de azt kell, hogy mondjam nem túl ígéretes kezdést jelentett On Sai – Calderon, avagy hullajelölt kerestetik nevet viselő regényével az efféle szerzeményekkel való ismerkedésem, hiszen ez minden volt, csak nem az a sci-fi, amelyre számítottam – és ez most nem pozitív értelemben értendő.
Szerintem nem túlzok, ha kijelentem: szinte alig akad ember a világon, aki ne hallott volna/próbált volna ki már valamilyen számítógépes játékot – amennyiben a feltételeik megengedik -, legyen szó stratégiai, platform, szerep- vagy bármilyen más játékról (mint tudjuk ugye, manapság már pénzt is lehet ezzel keresni, nézzük csak meg a drága 
Úgy érzem lassan kijelenthetem, hogy a disztópikus könyvek igencsak az érdeklődésem középpontjában állnak, hiszen több ilyen témájú regény átrágása után ez a legutóbb elolvasott példány, Lissa Price Testbérlők című műve is egy azok közül, amelyek a társadalom jövőjének egy negatívabb vízióját tárja elénk. Szinte bele sem olvastam a tartalmába, már egyből szembejött velem a reklámszövege: „Az Éhezők Viadala rajongók imádni fogják”, így már előre tudtam mire számíthatok a könyvet illetően, ráadásul ebből az is világossá vált, hogy az írónő nem fog megállni egy könyvnél ebből a témából (amit a befejezés aztán még jobban megerősített).
Aki a kezébe veszi tanúja lehet, hogy bizony nem egy szokványos regénnyel van dolgunk, hiszen 6 részre osztva, így ezzel 6 történettel gazdagodhat az olvasó, amik még önmagukban is megállnák a helyüket. Viszont a felépítésük sem ilyen egyszerű, hiszen belekezd az 1. felvonásba, majd az események megszakítással máris következik a 2. rész, amit a 3. vált fel, ugyancsak félbeszakítva előző társát. Mikor elérkezünk a 6.-hoz, az már végigviszi és lezárja az adott történetet, majd ezt a logikát követve jön az 5., 4., 3., 2. és végül az 1. lezárása, közben pedig nem szűnik meg az egyes részek közötti kapcsolat, egyfajta láncot alkotva haladunk így az események végére.