A hétköznapi dolgok furcsaságairól, vagy a furcsa hétköznapi dolgokról? | Pavla Horáková: A valószerűtlenség elmélete

Az európai irodalom tekintetében mindig úgy érzem, jócskán lemaradásban vagyok, hiszen legtöbbször, ha világirodalom kerül a kezeim ügyébe, az leginkább valamely amerikai író tollából származik. Lehet azt mondani, hogy ezeknek nagyobb a hátszele, de azért mindig igyekszem nyitott szemmel járni, hogy elcsípjem azon kisebb országok tehetségeit, akik szintén az írást választották hivatásuknak, csak épp nem tudnak akkora embertömeget bevonzani. Szerencsére azért itthon elég széles a választék, ha valaki teszem azt Európa felé kacsintgat, legutóbb egy cseh írónő, Pavla Horáková nem rég megjelent könyvével, A valószerűtlenség elméletével ismerkedhettem meg.

„A regény elbeszélője, Ada az Interdiszciplináris Antropológiai Intézet fiatal kutatója, modern értelmiségi nő, aki igyekszik megtalálni az egyensúlyt karrier és magánélet között. Mindkét területen szerzett tapasztalatai érthetővé teszik szarkazmusát és egyéni humorát. Ada érdeklődését felkelti egy kolléganője eltűnt fiának ügye, melynek véletlenszerű morzsáiban összefüggéseket és törvényszerűségeket vél felfedezni. Rájön, hogy a világ egyes dolgaihoz hiába közelítünk pusztán értelemmel, annál bonyolultabb logika rejlik a mélyebb rétegekben. Korábbi élete kereteiből kilépve elindul a titokzatos fiú nyomában, időnként a valóság szintjén is felülkerekedve…”

TOVÁBB →

Egy android humanoiddá válásának boncolgatása gyönyörű fejezetekbe ágyazva, avagy az év egyik legjobban várt kötetéről | Kazuo Ishiguro: Klara és a nap

A tudományos fantasztikum berkein belül az egyik kedvenc témaköröm a robotok/androidok humanoid tulajdonságait boncolgató történetek, annak rendje és módja szerint gyűjtöm is az ilyen könyveket (ha már szélesebb spektrumban olvastam belőlük, biztos jelentkezem egy ennek szentelt poszttal is). A sorból természetesen Ishiguro újdonsága sem maradhatott ki, már akkor is elkönyveltem magamnak, hogy el kell olvasnom, mielőtt még megismerkedtem volna az íróval, azok után pedig, hogy ennyire szerelem lett első olvasásra, nagyon hamar az idei év egyik legjobban várt kötetévé nőtte ki magát.

A regény egy RB, azaz RobotBarát androidról szól, aki különös figyelmet fordít a körülötte zajló eseményekre, próbálja a maga ártatlan szemléletével megérteni a világot, ami körülveszi, illetve az emberi viselkedést. Egy beteg kislányhoz kerül, ahol igyekszik mindenben segíteni a lánynak, egyúttal a családnak is, legjobb tudása szerint, amely tapasztalatának és a beletáplált információk hiányában a maga naiv módján történik, nem kevésszer érdekes, vagy épp feszült pillanatokat szülve, miközben pozitív szemlélete mindvégig kitart.

TOVÁBB →

Ruhadarabok és élethelyzetek | Brigitte Kronauer: A nők ruhái

Amikor igazán belevetettem magam az olvasásba és a könyvek falásába, nem a szépirodalom volt az elsődleges, amihez nyúltam, sőt, jó ideig nem is nagyon ismerkedtem az ilyen kötetekkel. De aztán egyszer csak azon kaptam magam, hogy egyre szélesebb skálán kezdek el mozogni, egyre több minden érdekel, többször is kibillentem a komfortzónám bűvköréből, így a szépirodalmi regények is sorra kerültek, sőt, maradtak is a repertoáromban. Tulajdonképpen ez a szép számomra az olvasásban, ahogy egyre több és több történettel találkozom, és ezáltal változnak, formálódnak a szokásaim, kinyílik előttem a világ. Ennek köszönhetően került a látókörömbe a Typotex Kiadó is, akik Világirodalom sorozatukkal egyre több európai szépirodalmi művet jelentetnek meg. A kiadó jóvoltából bele is kóstolhattam ebbe a kavalkádba, elsőként Brigitte Kronauer: A nők ruhái című regénye került sorra, erről hoztam nektek egy kis kedvcsinálót.

Történetek John asszonyról és az elnök takarítónőjéről, a tengerszemű tanárnőről és az akkordmunkásnőkről. Van bennük pöttyös ruha, fekete kosztüm, rejtélyes hálóing, Vasalás 1 meg Vasalás 2, szóval, minden. Képkeret, egy teáskanna tükre, fátyol és igazság, persze.

„A huszonhat történetből álló könyv egy egész életen ível át, a sötét gyermekkori emlékektől kezdődően egészen addig, amikor az elbeszélő már kilencven fölött jár, hogy azután a tárgyak világába lépjen át, például teáskannává vagy párnává változzon. A szövegek olyan mestereket idéző aprólékos kidolgozottsággal és virtuóz iróniával rendelkeznek, amilyennel leginkább a XVII. századi holland festők képein találkozhatunk. Az olvasó – hogy ilyen régimódian fogalmazzunk – elbűvölve rakja le a könyvet, amely elragadóan gonosz és egyben szeretetre méltóan elegáns is.” – Frankfurter Allgemeine Zeitung

TOVÁBB →