Amikor annak idején elolvastam Jonas Jonasson első könyvét, A százéves ember, aki kimászott az ablakon és eltűnt című társadalmi-politikai szatírát (aminek tavaly kijött a filmes változata is, ha valaki /velem együtt/ lemaradt volna róla, bár sajnálatos módon nem hiszem, hogy annyira kapkodnának akár az USA földjén, akár hazánkban a svéd felvétel lefordításával), annyira egyedinek tartottam, hogy úgy véltem ilyen könyv biztos nem lesz több a regények repertoárja között.
Aztán napvilágra került új könyvének a címe; Az analfabéta, aki tudott számolni és ekkor mindössze arra gondoltam, hogy ilyen frappáns címek is csak Jonas fejéből tudnak kipattanni… de tulajdonképpen úgy elvonta ez a figyelmemet, hogy nem is gondoltam bele, vajon mi állhat emögött a cím mögött majd cselekményileg. Majd a művet ölbe véve kiderült számomra a nagy turpisság, hogy az elsőként bevált sémát egy az egyben úrjahasznosította és bevetette még egyszer. Micsoda pofátlanság! – gondoltam elsőre, de így a végére érve kijelenthetem: piszkosul jól megkomponálta megint.

Regényünk Dél-Afrika területén fog hozzá abszurd történetéhez, ahol Nombeko Mayuki tengeti életét vízhordás és latrinapucolás közepette. Az analfabéták földjén (ahogy a szerző említi) azonban a lány hűtlenül a sztereotípiához nagyon is jól tud számolni, mellyel a terület főnökének „jobbkeze” lesz, persze nem hivatalosan és nem is mondható, hogy főnöke nagy örömében, hiszen Nombeko minden számolással kapcsolatos dologba belekontárkodik és kioktatja a férfit. Majd egy szép napon, mikor már nincs maradása fogja magát néhány szem gyémánttal és elindul a nagyvilágba szerencsét próbálni. Azonban az, hogy Mr. Jonasson tollával íródott a mű már sejthető, hogy nem lesz egy hétköznapi kalandtúra, amelybe belekeveredik. Sőt, úgy is mondhatjuk, hogy egy eszeveszett furcsa véletlenekkel, ritkán szerencsés fordulatokkal és annál többször szerencsétlennel vegyített kalamajkába keveredik Svédországban egy atombomba társaságában. De az, hogy hogyan jut el Dél-Afrikából egészen a svédekhez, hogy kerülnek hozzá gyémántok és hogy a manóba lesz útitársa egy atombomba, még álmainkban sem képzelnénk – ezt a felfedezést meg is hagyom Nektek, nem is lehetne ezt az eseménytömkeleget felvázolni, annyira komplikáltra sikeredett.

Azt még azért érdemes megemlíteni, hogy a történet egy másik szálon is elkezdődik, Dél-Afrikától és minden hozzá kapcsolódó szereplőtől függetlenül, Svédországban, ahol Ingmar, a királyimádó szövögeti tervét, hogyan kerülhetne az uralkodó közelébe és válthatna vele néhány jó szót. Annyira elvakultan ragaszkodik a tervéhez, míg egy véletlennek köszönhetően csak összejön neki, ám a király jól helyben hagyja és megcsapkodja a sétálóbotjával, mellyel kivívja emberünk ellenszenvét és innentől akkora pálfordulást hajt végre, hogy minden erejét a királyság és vele együtt a monarchia, mint államforma eltörlésére szenteli. Nem sok sikerrel jár, így jobb ötlete révén kieszeli, hogy lesz egy fiúgyermeke, Holger, aki majd folytatja és beteljesíti akaratát. Azzal viszont nem kalkulál, hogy egy fiú helyett kettővel áldja meg felesége, így mindkettő ikret kénytelen Holgernek nevezni. Végül még hasznára is válik a helyzet: egyiküket jelentik csak be hivatalosan, Holger1-et, aki Holger2-vel így tud felváltva iskolába járni, mellette pedig okíthatja őket mindenféle királyellenes okosságra. Holger1-et sikerül is megnyernie magának, ám Holger2-nek – aki hivatalosan nem is létezik – más tervei lennének. Így amikor anyjuk, majd apjuk szerencsétlen módon meghal, egyedül maradnak a világban – egészen addig, amíg (hogyhogynem) sorsuk egybeforr Nombekoéval, hogy még tovább görgesség lehetetlen elbeszélésüket.

A humor vonatkozásában hozza az első mű megszokott színvonalát, abszurd és groteszk egyben, de még mindig nem lehet nem szeretni, még ha kínodban nevetsz, akkor sem.

„Minél nagyobb lett Nombeko, annál több latrinás vödröt tudott naponta kiüríteni, és a megkeresett pénzből többre is futotta, int pusztán higítóra. Anyja az oldószeres diétát így aztán ki tudta egészíteni drogokkal és pálinkával. De lánya látta, hogy ez így nem mehet tovább, és azt mondta anyjának, választani a kell: vagy abbahagyja, vagy meghal. Anyja megértette, és bólintott. A temetésre sokan elmentek.”

Ha már felhoztam az első részt, érdemel kiemelni, hogy mennyire hasonlítanak is. Először is maga a helyszínválasztás, Svédország – bár ez az író nemzetiségéből adódóan nem nagy meglepetés, viszont szimpatikus volt, hogy most egy teljesen már kontinensről indultunk útnak és úgy jutottunk el a fő helyszínig. Elődjéhez hűen ugyanúgy megmaradt politikai-társadalmi szatíra jellege, így hát nem volt nehéz, hogy az atombombát – mely a százéves ember regényében is fontos szerepet kapott – kulcsfontosságú elemként és egyben a legnagyobb galibát okozó tényezőként bele tudja ismét szőni. A háborútól egészen a 2010-es évig eljutunk, így bőven akad megint olyan politikus, nemzet és gondolkozásmód, mellyel tudott dolgozni. De persze mindezek mellett újfent szárnyra kapott az író fantáziája, szerintem még jobban is, mint abban, amelyet először kaptunk tőle.

A szereplők bemutatása is a már megszokott ösvényt követi: 1-1 figura képbe kerülése esetén egy rövidített élettörténetet kapunk róla – kivéve persze a főszereplőket, Nombekot és a Holgereket, akikről egy teljeset. Ebben a regényben egész sok karaktert vonultat fel a mű, de nincs olyan, akire ne emlékeznénk és ez ezeknek az eredetsztoriknak köszönhető. Nem meglepő módon mindenkinek van valami gigszere, pl. az egyikük gyémántokat rejteget a fogsorába, a másik alkoholista, a harmadik ért a mérgezéshez, a negyedik semmihez, az ötödik csak a mérgelődéshez ésatöbbi ésatöbbi, na meg Nombeko ugye tud olvasni, hiába származik analfabéta közegből.

Egy valamiről (pontosabban kettő) még mindenképp érdemes szólni, ez pedig a borító és a cím. Már az első könyvnél is borzasztó ocsmány módon oldották meg a hazai verziót, ebből Az analfabéta, aki tudott számolni sem lett sajnos kivétel a magyar könyves polcokon. Ugyanaz a stílus, a színek, minden… kár érte ismét, a svéd verzió (2. kép) messze szebb. Viszont, ami furcsaság volt számomra, hogy az angolok fogták magukat és fittyet hánytak az originál címre és a The Girl Who Saved The King of Sweden néven jelentették meg, így semmi analfabétával kapcsolatos utalás nem kerül bele, amit kicsit érthetetlennek tartok, hiszen mindössze egy jelzővel is megoldhatták volna, nem utolsó sorban végülis az egész lényegét hagyták ki a mindent jelentő feliratból.

Nem lett egy rövid olvasmány a maga 400 oldalával, de elképesztő módon olvastatja magát, melynek következtében pár nap alatt ki is végeztem. Egy biztos, közben semmi más könyvre nem tudsz majd fókuszálni, annyira eltereli a gondolataidat, ezért is vettem előre kettő még ki nem elemzett alkotás elé, mert egyszer megpróbáltam leülni és kiírni magamból az egyiket, amelynek az lett a vége, hogy azon agyaltam hogyan alakulhat még ezek után Nombeko sorsa. Így jobbnak láttam bezárni a böngészőt és visszavenni az ölembe a művet. Hát mindössze ennyire lett jó. :)